Charles Dickens Twist Olivér című regényéből már számos feldolgozás készült, ám most újdonság várja a Dickens-olvasókat, hiszen a Disney stúdióban készülő új musicalben a rapper és színész Ice Cube alakítja majd Fagint.
A The Hollywood Reporter értesülése szerint Marc Platt és Cube Vision cégén keresztül Ice Cube is producerként bábáskodik a produkció felett.
1830-as évek második felében Dickens pályája már felfelé ívelt, sorra jelentek meg regényei. A Twist Olivér, a 19. századi angol szegények és megalázottak birodalmának panorámája, amelyből számos filmfeldolgozás is készült.
A Twist Olivér Dickens egyik legismertebb műve lett, a történet egy árva fiúról szól, aki árvaházban nevelkedik, ahonnan megszökik, és egy tolvajbanda veszi védőszárnyai alá. Viszontagságai során Fagin, a londoni zsebtolvajok fejedelmének alvilági bandájába kerül. A kis Olivért rengeteg viszontagság és hányattatás után végre örökbefogadja egy jószívű család, és véget vet a kisfiú testi és lelki szenvedéseinek.
A regényből már számos film, sőt musical is készült, ám egyik sem pótolhatja az igazi olvasmányélményt, az érzelmektől fűtött író tárgyilagos leírását London XIX. század eleji dologházairól, a kisemmizettek és vámszedőik életéről.
A Disney 1988-ban animációs filmet készített a klasszikus regényből Olivér és társai címmel, a popkultúrára azonban a feldolgozások közül mégis talán az Oliver! című színpadi musical gyakorolta a legnagyobb hatást.
Az új Twist Olivér-feldolgozás a THR forrásai szerint modern musical lesz, amelyben számos műfaj, köztük a hip-hop is szerephez jut. A treatmentet Cube és partnere, Jeff Kwatinetz írja, és Cube Fagin szerepét is elvállalta.
Ice Cube a kilencvenes évek elejétől szerepel a filmvásznon. A Sivatagi cápák, a Birkanyírás és a Jump Street című produkciókban is láthatta a közönség. Producerként jegyezte Straight Outta Compton és legutóbb a Ride Along 2. című filmeket. A First Fight című vígjátékot, amelynek egyik főszerepét alakította, februárban mutatják be Észak-Amerikában.