Az őszi vacogás elűzését segítendő nemes pálinkák, széles kolbászkínálat, valamint vérpezsdítő zene várja a látogatókat a Budai Várban 2011. október 6-9. között, ahová idén Oroszországot és nemzeti italát, a vodkát hívták meg vendégségbe az 5. Pálinka- és Kolbászfesztivál szervezői.
A tavalyi, teltházas rendezvény után a szervezők kétszer akkora területen várják a látogatókat. A vendégpárlat tematikát folytatva idén az oroszok nemzeti itala kap nagyobb szerepet. Az orosz „negyedben” megtudhatjuk az igazi vodka készítésének titkát, az italok mellett tradicionális orosz nemzeti ételt is meg lehet kóstolni.
A fesztiválon legkiválóbb hungarikumok fognak felsorakozni, hiszen jelen lesz megannyi pálinkafőző és kolbászkészítő mester, akik beavatnak minket eme kedvelt itóka és étek készítésének rejtelmeibe.
Az idei év újdonságaként a vendégek asztalt is foglalhatnak az Oroszlános udvarban. A közel ezer férőhelyes fedett helyszínen kisebb baráti társaságok, és nagyobb céges találkozók is helyet kaphatnak. Előzetesen többféle menüsorból lehet választani.
Az Országtorta ötletéből kiindulva az 5. Pálinka és Kolbászfesztiválon az Almárium Bisztró, neves séfek összefogásával, idén először elkészíti az Országkolbászt.
A szürkemarha- és mangalica hússal töltött étel egyedi fűszerezésű, amelyben sültpaprika-mozaikként jelenik meg a piros paprika. Az ínyencség mellé a látogatók helyben sütött köles cipót és házilag készített sárgabarackos mustárt vásárolhatnak.
A meghatározó ízű gasztronómiai élmények mellett részünk lehet még változatos zenei programokban, melyek a hazai folklór és jazz legkiválóbb képviselőit vonultatja fel.

Program
2011. október 7.
18:00 Szabó Balázs Bandája
20:00 Punnany Massif Akusztik
18:00 Lakatos jazz duó
21:00 Igor Presnyakov
23:00 Mrs. Columbo
18:30 Hó Márton és a jégkorszak
20:30 Tarnai Acoustic Project
22:00 Ökrös Károly
2011. október 8.
18:00 Maszkura és a Tücsökraj
20:00 Ocho Macho
18:00 Lakatos jazz duó
19:00 Igor Presnyakov
21:00 Jávori Fegya és Dunai Tamás – orosz kocsmadalok
23:00 Szili és a Newgie Boogie
18:30 The Mayer’s
20:30 Tenderfoot Blues Unit
22:00 Ökrös Károly
2011. október 9.
18:00 Fábián Juli és a Zoohacker Live Remake Orchestra
20:00 Pannonia Allstars Ska Orchestra Akusztik
16:00 Lakatos jazz duó
19:00 Szili és a Newgie Boogie
18:30 Naked Truckers
20:30 Fran Palermo
22:00 Ökrös Károly
Belépőjegy: Napijegy ára 2 000 Ft, amely egy kóstolópoharat tartalmaz.
Nyitva tartás: 12-24 óráig