Polonyi Péter sinológus, politológus, műfordító, a kínai társadalmi és politikai kérdések kutatója 80 éve, 1935. június 23-án született Budapesten.
Polonyi Péter zsidó kispolgári családból származott. Apjának 1944-ben nyoma veszett, miután munkaszolgálatosként megszökött egy nyugat-magyarországi táborból. Nevelőapja, Zádor Gyula ideggyógyász egy németországi haláltáborban pusztult el. A vészkorszakot egy budapesti svájci védett házban élte túl anyjával és néhány unokatestvérével együtt. (Köztük volt Konrád György, a későbbi híres író is.) 1953-ban anyját is elveszítette, öngyilkos lett.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára felvételizett 1953-ban. Egy év múlva, miután egyik évfolyamtársa visszautasította a kínai ösztöndíj lehetőségét, jelentkezett helyette, és így kijutott a Pekingi Egyetemre. Később egy interjúban így fogalmazott: „Egy életre eljegyeztem magam Kínával.” Kínai nyelvet és irodalmat tanult Pekingben, 1961-ben ott szerzett diplomát. Hétévi kínai tartózkodás után tért haza, rövid ideig tanított, majd a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumban dolgozott. 1969-től 1989-ig, nyugdíjba vonulásáig a Társadalomtudományi Intézet munkatársa volt a távol-keleti ország szakértőjeként.
A hatvanas évek közepétől a kínai társadalom és politika állt érdeklődése középpontjában, több évtizeden át ez volt kutatásainak fő témája. Kínai forrásmunkákat felhasználva nagyon sok történeti, társadalomtudományi, politikai elemzést készített az országról (Kína története, Mao, Múlt a jövőben: írások Kínáról). 1995 és 1997 között a Távol-Kelet című szakfolyóirat főszerkesztője volt.
Páros életrajzokat is írt, így került egy kötetbe Josip Broz Tito és Mao Ce-tung (2000). Diákévek Pekingben címmel kinti tapasztalatait foglalta össze 1982-ben. Kínáról útirajza jelent meg a Panoráma könyvsorozatban, közreműködésével az 1980-as években útifilm-sorozat is készült a közszolgálati televízióban (Kínai filmkockák, 1986). Sokat fordított, klasszikus és mai kínai irodalmat egyaránt (Vu Csing-ce: Írástudók, Liu O: Öreg Can kóborlásai, Li Csung-csiang: Szerencsevadászok). Az első kínai író, aki Nobel-díjat kapott című tanulmánya a Nagyvilágban jelent meg (2001) Kao Hszing-csienról, a hazájában mellőzött próza- és drámaíróról. Gyökereink címmel 2010-ben jelent meg családtörténeti és önéletrajzi kötete.
1987-ben az elsők között kapta meg a Péchy Blanka által alapított újságíróknak járó Magyar Lajos-díjat. Idős korában súlyos cukorbajban szenvedett, emiatt mindkét lábát amputálták, 76 éves korában, 2011. július 12-én, halt meg Budapesten.
