2017. október 21.  Szombat
Pára 7 °C Pára
Rovatok
2017. október 21.  Szombat   Orsolya
Pára 7 °C Pára

A teremtő lángész – Egy kultuszkép története

Turay Ida, mindenki Dusikája

Eger várának védelme

50 éves a Hair musical

A teremtő lángész – Egy kultuszkép története  
Madarász Viktor halálának centenáriuma alkalmából A teremtő lángész - Egy kultuszkép története címmel kamarakiállítás nyílt nyílt az MNG-ben.
Turay Ida, mindenki Dusikája  
110 éve, 1907. szeptember 28-án született Rákospalotán Turay Ida, a múlt századi magyar színjátszás egyik legközkedveltebb alakja.
Eger várának védelme  
465 évvel ezelőtt, 1552. október 17-én Dobó István kapitány vezetésével az egri vár védői visszaverték az ostromló török hadat.
50 éves a Hair musical  
50  éve, 1967. október 17-én mutatták be a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozó mozgalom jelképévé vált Hair című musicalt.
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) “Amikor aranyfénnyel felragyog a betlehemi csillag” című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Blog

“Amikor aranyfénnyel felragyog a betlehemi csillag”

Szerző: / 2016. december 24. szombat / Blog, Cultura   

Karácsony, szenteste a 19. században (Fotó: pixabay.com)“Így készültünk a szent hadjáratra, a karácsonyi kántálásra, s vártuk a napot és tele lélekkel az estét, amikor aranyfénnyel felragyog a betlehemi csillag.” December 24. számos hiedelem és szokás felelevenítője: régen ezen a napon tilos volt dolgozni, kölcsönadni, kérni, mert elvitte a gazda hasznát.

A gazdaasszonynak nem volt tanácsos varrni, foltozni, mert hályogos lett a szeme, de mosogatni sem volt szabad, mert ezáltal elveszítette szerencséjét. Karácsony előestéjén a kiterített mosott ruha is nagy bajt, betegséget hozott a családra a népi hiedelem szerint. A fiataloknak is akadt “jó tanács” bőven: az eladó lánynak az esti harangszókor a kútba kellett tekintenie, hogy meglássa vőlegényét. A legényeknek pedig nem volt szabad zsírosat enni, nehogy csúnya menyasszonyt kapjanak.

A jó háziasszony az ünnepi menüt is a hagyománynak megfelelően állította össze. Karácsonykor többnyire sertésből készítette el a vacsorát, mert a néphit szerint a sertés előretúr, ami fejlődést jelentett, a szárnyassal ellentétben, ami hátra kapar és rossz előjelnek számított.

Egyes ételek, élelmiszerek, mint például a bab, borsó, lencse, tök, mák, hal a néphit szerint sok pénzt, gazdagságot jelentett. Ma már ezek a hagyományok nemigen érvényesülnek, hiszen a karácsonyi menü sok helyen szárnyasból, például pulykából készül, de a fiatal lányok sem a kútba tekintgetnek, ha vőlegényt akarnak szerezni.

Eastman Johnson: Karácsony, 1864 (Fotó: metmuseum.org)“A karácsony-ünnepet még a karácsonyfa alkalmazása előtt is megünnepelték mindenütt. Az angolok történetében közel ezer esztendő óta számtalan ünnep leírása maradt fenn az emlékekben s még a fehér rózsa és piros rózsa párt közt folytatott véres harczok idejében is a béke és öröm ünnepe maradt karácsony. A királyi udvaroknál régebben nagy vendégségek, szini előadásokkal összekötött mulatságok folytak e nevezetes napon s a szegények között ajándékokat osztottak ki. Ma már kevésbbé fényes a fejedelmek karácsonyi ünnepe, ott is inkább családi ünnepnek tekintik, melyben csak az udvari személyzet részesül, de a szegényekről azért sohasem feledkeznek meg. Ne is változzék meg e tekintetben ez ünnep soha. Mindenütt örömünnep ez, mely mellett meg nem engedhető, hogy a szerencsétlenek nyomorát tétlenül nézzük.” (Forrás:Vasárnapi Ujság 1881. 28. évf. 52. sz. december 25.)

A legkorábbi visszaemlékezés egy magyarországi családi karácsonyra, Podmaniczky Frigyes emlékirataiban olvasható. A Podmaniczky családot a karácsonyfa és a hozzá kapcsolódó szokások egyik meghonosítójaként tartjuk számon. A báró így emlékezett arra, hogyan zajlott le gyermekkorában, az 1820-as években, a karácsonyeste a nemesi családban. 

A báró naplójában a családi aranykor tünékeny emléke a pillanat, amikor az aszódi kastélyban felhangzott három csengettyűszó: „Német divat szerint ünnepeltük meg a Karácsonyt, s e divatot, úgy látszik, édesanyám honosította meg hazánkban. A gyermekeknek, amennyiben koruk által arra képesítve voltak, már december első napjaiban egy jegyzéket kellett készíteni azon tárgyakról, melyeket karácsonyi ajándékul elnyerni óhajtottak. Ha azok valamelyikén haszontalanságok és múló játékszerek voltak följegyezve, az szüleink részéről visszadobatott, s ilyenkor újat kellett fogalmaznunk. Elérkezvén karácsony napja, ebéd után öt órakor megkezdődött az ünnepély éspedig a következő sorrendben. Pont öt órakor megjelent az összes cselédség. A teremben néma, ünnepélyes csend honolt. A családfő mint valódi pater domus mindegyikének kézbesített egy-egy karácsonyi ajándékot, szeretetteljes hangon buzdítá őket további hűségre, jó magaviseletre és végezetül szelíd, jóságteli szavakban kifejezte azon óhajtását, hogy a jövő évet is házunkban töltsék, mire a cselédek meghatottan távoztak. Hat órakor háromszoros csengetés hirdette a mi karácsonyfánk megérkeztét. Ekkor megnyílt atyánk nappali terme s mi gyermekek – öten voltunk – egy szoba közepén elhelyezett nagy asztalon, mindegyikünk külön, megtalálta karácsonyfáját, s aza’ körül csoportosított különféle ajándékokat. Még most is előttem lebeg e szeretetteljes kép: apánk komoly, áhítatos arca, anyánk jóságos tekintete, s a repeső öröm a gyermekarcokon, amelyeknek pírján megtört a viaszgyertyák halovány fénye. Az est azzal telt el, hogy mindegyikünk apróra megvizsgálta a nyert ajándékokat s mindegyikünk külön forró, hálás kézcsókkal megköszöné azokat a boldog szülőknek. Irigységről vagy külön pártfogásról szó sem lehetett, hisz mindegyikünk azt kapta, amit kívánt. Ilyenkor át lett engedve nekünk a tágas ebédlő s korlátlan jog adatott bármily éktelen lármát csapni s forrongást jelenetezni. Mi sem természetesebb, mint hogy mi teljesen éltünk, sőt tán kissé vissza is éltünk e joggal, s gyermekkedélyünk tomboló kedve mindaddig nem ismert határt, míg álmosság és fáradtság szelídebb viseletre nem késztetett minket, szóval míg nyugodni nem tértünk. Ezt megelőzően azonban szüleinktől néhány tanácsot és intelmet kellett meghallgatnunk.  Az akkor hallott szavak mélyen vésődtek lelkünkbe s egész éven, mint intő jog lebegtek előttünk. Szóval az álom angyalai a legboldogabb gyermekeket ringatták karjaik között” (Podmaniczky Frigyes: Egy régi gavallér emlékei)

Tamási Áron Karácsonyi pásztorocskák című novellájában felidézi, hogyan indult a fiatal csordapásztorokkal kántálni a falu – kislányos – házaihoz:

“A szabadtűzhelyen, a betlehemi majorban, hajladozik a tűz aranylángja. Csordapásztorok melegednek a tűznél, melynek a fénye átvilágít az időn, és emlékezni serkent engemet is. Tizenhárom éves voltam, s vezére a zsenge pásztoroknak. Ezek a zsenge pásztorok mind korombéli fiúk voltak, akiket gondosan megválogatva vettünk fel a nyájba. Amikor a kör bezárult, kiosztottuk a szerepeket. Elsőnek vezért választottunk, aki majdan, karácsony este, a belső beköszöntőt is mondani fogja, mindama leányos házaknál, ahova behatolunk. Aztán választottunk külső beköszöntőt, aki az ajtón kívül fog szólani, és hát meg is küzd azzal a másik nyájjal, amelyiket ott találnánk esetleg a háznál. Utána kijelöltük a tűzmestert, aki vezényli az üdvözlő puffantásokat; majd megválasztottuk az énekvivőt és a mókamestert, nemkülönben a nagymondót, aki mindenkit le fog torkolni, szükség esetén még lódítva is éktelenül. S aztán tanulni kezdtünk. Így készültünk a szent hadjáratra, a karácsonyi kántálásra, s vártuk a napot és tele lélekkel az estét, amikor aranyfénnyel felragyog a betlehemi csillag.”

Karácsonyi szokások, 1896 (Fotó: Vasárnapi Ujság / OSZK)

Hozzászólás

A hozzászólások nem a szerkesztőség, hanem az olvasók véleményét tükrözik. A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül törölhetjük.

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek