2017. május 28.  Vasárnap
Közepesen felhős 22 °C Közepesen felhős
Rovatok
2017. május 28.  Vasárnap   Emil, Csanád
Közepesen felhős 22 °C Közepesen felhős

Palásthy Ágnes: Arabella sportol

Lechner összes

John Wayne, a westernfilmek hőse

Robert Ludlum, Jason Bourne “atyja”

Palásthy Ágnes: Arabella sportol  
Palásthy Ágnes meséje hatalmas kaland gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.
Lechner összes  
Lechner Ödön a nemzeti építészet apostola volt, aki alkotásaival ma is hat. Aki kinyitja ezt a szép albumot, megtapasztalja művészi erejét.
John Wayne, a westernfilmek hőse  
110 éve, 1907. május 26-án született John Wayne Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, az amerikai filmtörténet egyik legnagyobb sztárja.
Robert Ludlum, Jason Bourne “atyja”  
90 éve, 1927. május 25-én született New Yorkban Robert Ludlum amerikai író, több mint húsz világsikerű bestseller szerzője, Jason Bourne titkos ügynök "atyja".
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Végre, vége a rémálomnak… című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Blog

Végre, vége a rémálomnak…

Szerző: / 2011. december 2. péntek / Blog, Őssejtekkel élek   

Avagy végre otthon. 2011. október 17-én írtam az első bejegyzést az őssejt transzplantációmmal kapcsolatban, ma 2011. december 2-a van. Egészséges vagyok, és már otthon…

Eljött a nagy nap! Nem árulok el titkot azzal, ha elmondom: a transzplantációm kezdetétől ezt a napot vártam. Az egy percig sem volt kétséges, hogy eljön-e, a kérdés csak az volt: mikor, hány nap múlva. 23 nap telt el, mire annyire megerősödtem, hogy hazaengedjenek.

Nagyon vártam azt a szerdai napot, főleg miután hétfőn megtudtam az orvosomtól a jó hírt. Sejtettem előre, hogy mint ilyenkor lenni szokott a világ leghosszabb keddje és még annál is hosszabb szerda délelőttje vár rám. Sajnos ez a megérzés valóságossá vált. De kit érdekelt? Megyek haza!!!!

A bökkenő csak az volt, hogy mialatt a kórházban voltam öt lépésnél többet nem tettem. Márpedig egy kórházi folyosó jóval hosszabb öt lépésnél.

Óhatatlan, hogy a transzplantáció eljárása alatt ne gyengüljön le az ember, mind fizikálisan, mind immunilag. Persze kaptam egy nagyszerű leírást, mi az amit ehet és mi az amit nem, csakhogy ezen a listán a józan észnek ellentmondó dolgok voltak. Én úgy gondoltam, hogy a felerősödésem érdekében sok vitamint kell ennem, és mindent, ami finom. Ki kell ábrándítanom mindenkit. Nem! Se saláta, se cékla, se zöldségek, és a sort sokáig lehetne sorolni. Nem vagyok egyszerű ember, bennem még aktívan élnek a gyermek ösztönök. Tehát amikor kórházban voltam akkor nővéreket, orvosokat kérdezgettem sorba: mit szabad mit nem. Ha az egyik megengedett valamit, máris kérdeztem a másikat, hogy akkor azt tényleg szabad-e vagy nem. A végeredmény az lett, hogy mindig mindenki mást ajánlott. Ennek nem örültem. Viszont két dolgot megfogadtam, hogy betartok: az egyik orvos azt mondta, bármit ehetek, ami hőkezeléssel készült, akár csigát is, illetve az egyik nővérke tanácsolta, hogy azt kell ennem, ami jólesik és kívánom. Na, ezt a két alapelvet maradéktalanul be is tartom. Makacs vagyok, mint szegény nagymamám volt. Gyerekkoromban kinevettem, mert nem ismert lehetetlent, amint elmúlt egy betegsége, azonnal képes volt, akár töltött paprikát vagy szalonnát is enni, mert azt kívánta. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy amit megkívánok azt eszem. Tudom, hogy most ennek a nővéreim, orvosaim nem örülnek. Magam előtt látom, ahogy olvassák ezeket a sorokat és csóválják a fejüket. „Ejnye, Gergő, hiába járattuk a szánk” – gondolattal. Ez van. Majd megküzdök velük az aktuális kontrollon.

Szabadság télen (Fotó: Oldal Gergely)

A lényeg, hogy itthon vagyok és gyógyulgatok. Hazatértem óta volt már egy kontrollom, ahol “parádés” vérképet produkáltam. Ezalatt azt értem, hogy abszolút jó minden eredményem, pontosan olyan, mint egy egészséges emberé. Hogy miért is csodálkozom ezen? Nem tudom. Hiszen ez volt a cél. Ezért csináltam mindent. Nem volt hiábavaló az a jó pár könnycsepp, amit ez alatt az egy év alatt hullattam. Mert hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hullattam. Kemény menet volt ez az év, de vége van!!! Meggyógyultam, és gyógyultnak is érzem magam. Persze ez nem történhetett volna meg anyukám és apukám nélkül. Na és ne feledkezzünk meg Maszikáról, aki töretlen lelkesedéssel öntötte belém a lelket és támogatott mindenben, kitartott a végletekig mellettem. Ez az év megmutatta, hogy jól választottam és tényleg egymásnak teremtettek bennünket.
Meg kell még említenem a kezelő orvosom, orvosaimat, akiknek nem lehet elégszer megköszönni, amit értem tettek. Kezdve a sebésztől, aki 2010. december 26-án, karácsony másnapján megmentett és kiváló munkát végzett. A doktornőnek, aki 2011. január 13-án, a születésnapomon az onkológiai intézetben, közölte, hogy gyógyítható vagyok és igaza lett – közösen küzdöttük le ezt a nyavalyás kórt. A felsorolásból nem maradhatnak ki a Szent László kórház orvosai sem, akik levették és visszaadták az őssejtjeimet, és végül, de nem utolsó sorban a nővéreknek is köszönettel tartozom. Mindegyiknek egytől egyig. Ezért az alacsony fizetésért egy nagyon kemény munkát végeznek,  nem hálapénzért dolgoznak, hanem azért dolgoztak, mert emberéletet, életeket akarnak menteni vagy jobbá tenni. Nem lehet elégszer köszönömöt mondani nekik. Ez itt kevés. Csupán annyit tudok nekik mondani, hogy Áldja meg az Isten őket!

Köszönöm, annak, aki követte a blogomat és tetszését fejezte róla, vagy akár egy biztató fejbólintást küldött felém, köszönöm mindenkinek, aki szorított nekem, hogy sikerüljön az őssejtátültetés. Köszönöm a barátaimnak, akik kitartottak mellettem és támogattak minden téren ebben a nehéz időszakban. Békés adventot kívánok.
KÖSZÖNÖM!

Ui: jelentkezni fogok még, de hogy mivel az legyen meglepetés…..
 

Oldal Gergely

Címkék: ,

Hozzászólás

A hozzászólások nem a szerkesztőség, hanem az olvasók véleményét tükrözik. A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül törölhetjük.

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek