2017. október 21.  Szombat
Szitálás, gyenge eső 15 °C Szitálás, gyenge eső
Rovatok
2017. október 21.  Szombat   Orsolya
Szitálás, gyenge eső 15 °C Szitálás, gyenge eső

A teremtő lángész – Egy kultuszkép története

Turay Ida, mindenki Dusikája

Eger várának védelme

50 éves a Hair musical

A teremtő lángész – Egy kultuszkép története  
Madarász Viktor halálának centenáriuma alkalmából A teremtő lángész - Egy kultuszkép története címmel kamarakiállítás nyílt nyílt az MNG-ben.
Turay Ida, mindenki Dusikája  
110 éve, 1907. szeptember 28-án született Rákospalotán Turay Ida, a múlt századi magyar színjátszás egyik legközkedveltebb alakja.
Eger várának védelme  
465 évvel ezelőtt, 1552. október 17-én Dobó István kapitány vezetésével az egri vár védői visszaverték az ostromló török hadat.
50 éves a Hair musical  
50  éve, 1967. október 17-én mutatták be a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozó mozgalom jelképévé vált Hair című musicalt.
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Kézzel vagy pálcikával című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Gasztro

Kézzel vagy pálcikával

Szerző: / 2017. április 7. péntek / Gasztro, Sztárkonyha   

Alberto Rossi: Arab piac Qalawun Mosque-ban, Kairó, 1907 (Fotó: Wikiart) Aki külföldre utazik, vagy távoli országból érkezett vendéget fogad, az asztalnál könnyen zavarba jöhet, ha nincs tisztában az evőeszközök használatának helyi szabályaival, illetve a vendég szokásaival.

Nem mindenütt általános a kés és villa használata, amint régebben Európában sem jártak evőeszközök a terített asztal gyönyörűségei mellé.

René Magritte. A portré (The Portrait), 1935 (Fotó: moma.org)Evőeszközök a nagyvilágban

Amióta összezsugorodott a világ, nem kell távoli tájakat megjárt utazók leírásaiból értesülnünk róla, hányféleképp viszi szájához a falatot a több milliárd földlakó. Ha nem a mifelénk megszokott evőeszközhármas (kés, villa, kanál) valamelyikével, akkor kézzel, pálcikával, kóstolócsészével, kivájt kenyér héjával és így tovább. A saját kultúrkörnyezetében illedelmes étkezési mód mindegyik – feltéve, ha ismerjük az ehhez kapcsolódó illemszabályokat is.

Meglepőnek tűnhet, de a két féltekén még ma is kisebbségben vannak (legjobb esetben is 1:2 arányban) a késsel-villával étkezők. A kézzel lakmározás elsősorban Indiában, Indonéziában és Afrika számos országában szokás. Észak-Afrikában a tuaregek – a Szahara nomádjai – közös tálból, kézzel eszik a kuszkuszt, az arab világ nemzetközi hírű ételspecialitását. Az indiai szubkontinensen és a Közel-Keleten a tehetősebb emberek a szokásos étkezések során még mindig beérik a kezükkel, nyilvános alkalmakkor azonban villához nyúlnak, különösen akkor, ha európaiak is vannak jelen. A Közép-afrikai Köztársaság falvaiban is kézzel esznek, habár a vendégeknek mindig kínálnak evőeszközt. Kézzel illik enni Kenyában a banános, babos halat, Marokkóban a szabad tűz fölött, nyárson sült birkapecsenyét (mesui) és Európában bárhol a virslit (ujjainkkal kettétörve, mustárba vagy tormába mártogatva), a spárgát (ha egyszerűen sós vízben kifőzve kerül az asztalra), továbbá az aprósüteményt, s a fánkot, krémest.

Kelet távoli országaiban – így Kínában, Japánban, Vietnamban – az evőpálcika terjedt el. Az ottani népek nemcsak a rizsszemeket és a húscsíkokat csippentik ki boszorkányos ügyességgel a tányérból, de két pálcika segítségével “kanalazzák” ki a levest is. Igaz, arrafelé az evőpálcika használatát már az óvodában megtanítják a gyerekeknek. (Ahol a pálcika a legfontosabb evőeszköz, azokban az országokban valamennyi ételt könnyen megfogható és kezelhető méretűre vágnak fel, és úgy találják.) A pálcika bambuszból, fából, csontból – néha elefántcsontból – készül, rendszerint sajátos helyi motívumokkal díszített, huszonöt-harminc centiméter hosszú, négy-öt milliméter széles, könnyű evőeszköz. Használata eleinte művészetnek tűnik annak, aki először próbálkozik vele, de ez csak gyakorlat kérdése. Keleten egyre több turistáskodó európait látni, aki ugyanúgy tud pálcikával enni, mint a helybeliek. A házigazdának a vendéggel szemben tanúsított figyelmességét fejezi ki a gesztus, amikor a pálcikának az étkezésre nem használt, felső végével rakja a legfinomabb falatokat vendége evőcsészéjébe.

Alberto Rossi: Arab piac Qalawun Mosque-ban, Kairó, 1907 (Fotó: Wikiart)

Lám, újabb evőeszköz: a csésze. Mi is élünk vele, ha füles csészében kapjuk a levest. A hozzá járó kisebb kanállal kikanalazzuk a levesbetétet, majd fülénél fogva szájunkhoz emeljük a csészét és kikortyoljuk maradék tartalmát. Az evőcsésze fülének “megnyúlásával” született a kínai vendéglőből már sokunknak ismerős, bár a formáját tekintve kissé furcsa, porcelánból készült kanálka, amelyet az étkezés végén felszolgált leveshez használnak. (Nem tévedés: az ázsiai étkezési szokások egyik jellegzetessége, hogy – az emésztés megkönnyítésére – az étkezés végén fogyasztják el a rendszerint nem túl forró, könnyű levest.)

A leveses ételek kanalazása elég korán divatba jött: ennek az evőszerszámnak a használata visszanyúlik az emberiség legrégibb korába. Már az egyiptomiak is használtak étkezéskor kanalat.

A középkorban még a kés volt a legfontosabb evőeszköz, pótolta a villát is, s magától értetődően az emberek étkezés közben szájukhoz emelték a késüket, illetve lenyalták. Ma már egyiket sem illik.

Nikolay Bogdanov-Belsky: Családi étkezés (Fotó: Wikiart)

A villa későbbi jövevény az étkezőasztalnál, olyannyira hogy még a Napkirály, XIV. Lajos (1638-1715) is ujjaival halászta ki a mártásból a csirkehúst, sőt, ha hinni lehet a mendemondának, Napóleon is többnyire kézzel nyúlt a tálba.

A középkorban felfedezett villa használata inkább csak az újkorban jött szokásba. Kése minden valamirevaló lakomavendégnek volt, s ezt magukkal hozták. Báró Apor Péter (1676-1752) történetíró, erdélyi főnemes feljegyzéseiből tudjuk, hogy “Az öreg Teleki Mihály vénségében is az öve mögött hüvelyben hordta gyöngyház nyelű kését és villáját, de ugyanígy cselekedett minden más rendbéli ember is Erdélyben.”

Az övön hordott evőeszközök, a félelmetes trancsírozó kések korát a XVIII. század végén váltotta fel végleg a komplett evőeszközök világa. Azóta van minden étel számára külön-külön evőeszköz az asztalon: leveskanál, halkés, húskés, különféle villák az előételekhez, a halhoz, a húshoz, a tányérok felett pedig a desszerthez való villák, kanalak, kések sorakoznak. Ezek használata az illemre nevelt, európai ember számára is szinte tudomány.

Jean Auguste Dominique Ingres: Molière XIV. Lajos királlyal étkezik (Fotó: Wikiart)

Címkék:

Hozzászólás

A hozzászólások nem a szerkesztőség, hanem az olvasók véleményét tükrözik. A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül törölhetjük.