A kor mintha mit sem számítana Prága egyik legismertebb építményének, ami a prágai Óvárost és a várba vezető Kisoldalt köti össze. A Károly híd több évszázad óta díszként bizonyítja a középkor művészetének létét.
A világörökség részét képező, barokk szobrokkal díszített középkori Károly híd alapkövét 655 éve, 1357. július 9-én rakták le Prágában.
A cseh főváros örök idegenforgalmi szenzációjának számító híd a hiedelmekkel ellentétben azonban nem az első átkelő volt Prágában. A Moldva első állandó hídja, amit a folyó egyik gázlója fölé emeltek, a helyén először egy fahíd állt, majd a Judit hídnak nevezett kőhíd, ami építtetőjéről, Türingiai Juditról (Judith von Thüringen, 1135-1174), II. Ulászló (I. Vladislav) cseh király feleségéről kapta a nevét. Judit királyné ezzel a híddal szeretett volna kedveskedni a prágaiaknak, akik kimondottan nem szerették királyuk német származású feleségét. Az alacsony építésű és keskeny hídat 1342-ben egy árvíz pusztította el, az eredeti Hídkapu azonban még mind a mai napig látható a folyóparton.
A mágikus híd
A Károly híd alapjait a 14. század első felében rakták le. IV. Károly cseh király, német-római császár (1346-1378) nagyszabású városépítési programjának részeként 1357. július 9-én lerakták a prágai Károly híd alapkövét, a korábbi Judit híd helyett, amelyet 1342-ben elsodort az árvíz. Mestere a jeles és fiatalnak számító építész, Peter Parler volt.
A munkálatok megkezdésének legszerencsésebb időpontját királyi asztrológusok és a számmisztika tudósai számították ki. A csillagok állása alapján az alapkövet maga IV. Károly fektette le 1357. július 9-én, reggel 5 óra 31 perckor, azaz 135797531. A számsorként is feljegyzett dátum elölről és hátulról olvasva is ugyanazt a napot adja ki, a különleges számsor ma a híd egyik végén álló toronyra is ki van függesztve. Eszerint egyáltalán nem véletlen, hogy ez a mágikus számsor, amely a kőhíd egyik tornyán van feljegyezve, elölről, illetve hátulról olvasva is ugyanazt a dátumot jelöli meg.
A királyi híd építésével a 27 éves Peter Parlert bízták meg, a munkálatok azonban csak a következő század elején fejeződtek be. Az építéshez mészkövet használtak, a legendák szerint a habarcshoz tojást kevertek, abban bízva, hogy így erősebb lesz a kövek közti ragasztás. Bár ezt sosem sikerült bebizonyítani, a modernkori vizsgálatok valóban kimutatták szerves eredetű anyagok nyomait.
Az építkezést a XV. században fejezték be. A híd hossza 520 méter, szélessége majd 10 méter, 16 pillér tartja, anyaga csehországi fehér mészkő-kváder. Védelmében tornyokat is emeltek, díszítésére szobrokat helyeztek el. A kőhíd a prágai polgárok lakta Óvárost és a várba vezető Kisoldalt köti össze, rajta vezetett a híres királyi út, a cseh királyoknak Vysehradtól a Hradzsinba tartó koronázási menete.
A híd 655 éve íródó története során számos jeles eseménynek volt szemtanúja, vagy éppen szenvedő alanya: 1432-ben hatalmas árvíz vonult le a Moldván, ami három pillért is tönkretett. A harminc éves háborúban svéd királyi csapatok foglalták el a folyó jobb partját, a túlsó part bevételéért vívott harc gyakorlatilag a hídon zajlott le. 1621. június 21-én például egy Habsburg-ellenes felkelés 27 elítéltjét fejezték le a hídon. A 17. és a 18. században jelentős csinosításon ment át az építmény, ekkoriban kerültek rá az első világhíres barokk szobrok.
Az üzleti szellem már a 15. században is jelen volt, így miután elkészült, vámot szedtek a hídon, és az átkelőknek egészen 1815-ig kellet fizetniük. A középkorban hamar a városi élet központja lett, kereskedtek és ítélkeztek is rajta, sőt nem egyszer lovagi tornák helyszínéül is szolgált. Az ítélkezést többször helyszíni büntetés-végrehajtás is követte, fejek tucatjai hullottak a hídról az évszázadok során.
Ma összesen harminc alkotás látható a hídon, az utolsó 1938-ban került oda. A szabadtéri „szoborgaléria” ötletét egyébként a római Angyal-híd adta. Legendák szerint a híd szobrai éjjel elhagyják helyüket, hogy a járókelők között elkeveredve nézzék meg a többi hidat, amelyeket saját helyükről nem láthatnak.
Legendákkal körülvéve
A prágai Hradzsinban álló Szent Vitus székesegyház majdnem 20 tonnás Zsigmond harangja is megszólalt hétfőn reggel 5 óra 31 perckor, amikor a cseh főváros legismertebb és leglátogatottabb műemléke, a legendás Károly híd, Európa egyik legrégibb kőhídja, megünnepelte 650. születésnapját. A látványos és színes jubileumi ünnepségek már vasárnap délután megkezdődtek és még hétfőn délelőtt is tartottak. A rendezvények az Óvárosi téren kezdődtek, neves művészek, színészek, énekesek előadásaival. Az éjjeli órákban folklórcsoportok megelevenítettek a Károly híddal, illetve Prágával kapcsolatos számos legendát, történetet, majd éjfél után megjelentek a legkülönfélébb misztikus figurák, tündérek, boszorkányok, hóhérok és a középkori világ érdekes alvilági elemei is. A hídon és környékén kézművesek dolgoztak, s portékáiknak nagy keletje volt. A legnagyobb feltűnést azonban Zito varázsló keltette, amikor kakasok vontatta szekerén áthajtott a hídon.
Az ipari és kereskedelmi fejlődéssel a híd jelentősége is megnőtt, a technikai fejlődés a Károly hidat sem kímélte. 1870-től az immár hivatalosan is Károly híd nevet viselő átkelőn omnibuszok kezdtek közlekedni. 1905. május 15-én hajthattak át rajta utoljára lovas kocsik, 1905 és 1908 között villamos, 1908-tól buszok közlekedtek a hídon.
A történelem viharai miatt a hidat többször is fel kellett újítani, az első céltudatos restaurálási program 1874 és 1883 között zajlott, ekkor a tornyokat újították fel. A híd egészét érintő rekonstrukció zajlott 1965 és 1978 között, ezt követően már csak a gyalogosok számára nyitották meg a hidat, amelyen kisebb-nagyobb megszakításokkal mind a mai napig végeznek javítási munkálatokat. Prágában 2001-ben még gyűjtést is kiírtak a felújítások támogatására.
A hidat csak 1870 óta hívják Károly hídnak, addig Prágai híd vagy Kőhíd volt a neve. Európa egyik legrégibb kőhídja ma a cseh főváros egyik fő nevezetessége és dísze, legismertebb és leglátogatottabb műemléke, s a turisták kedvelt sétahelye.
Szobrok jobb oldalon
Szent Ivó (M. B. Braun, 1711. Másolat; eredeti a Nemzeti Galériában.
Szent Borbála, Margit és Erzsébet. (F. M. Brokoff, 1707)
Pieta (E. Max, 1859), a megfeszített Jézus korábbi szobra helyén
Szent József (J. Max, 1854)
Xavéri Szent Ferenc (F. M. Brokoff, 1711) Másolat
Szent Kristóf (J. Max, 1856)
Borgiai Szent Ferenc (F. M. Brokoff, 1710)
Szent Ludmilla ((M. B. Braun műhelye, 1730 körül)
Szerafini Szent Ferenc (E. Max, 1855)
Ferrarai Szent Vince és Szent Prokopius (F. M. Brokoff, 1712)
Tolentini Szent Miklós (J. B. Kohl, 1708)
Szent Luitgard (M. B. Braun, 1710
Szent Adalbert (F. M. Brokoff, 1709)
Mathai Szent János, Valoisi Félix és Iván (F. M. Brokoff, 1725)
Szent Vencel (J. K. Böhm, 1858)
Szobrok bal oldalon
Madonna és Szent Bernát (M. V. Jäckel, 1709)
Madonna, Szent Domonkos és Aquinói Szent Tamás (M. V. Jäckel, 1708. Másolat.
Kálvária vagy Szent Kereszt-szoborcsoportozat (17. század második fele)
Szent Anna (M. V. Jäckel, 1707)
Szent Cirill és Szent Metód (K. Dvorák, 1928 – eredetileg F. M. Brokoff Loyolai Szent Ignác szobra állt itt)
Keresztelő Szent János (J. Max, 1855)
Szent Vencel, Norbert és Szent Zsigmond (J. Max, 1853)
Nepomuki Szent János, bronz, J. M. Brokoff famodellje (1683) alapján
Páduai Szent Antal (J. S. Mayer, 1707)
Szent Júdás Tádé (J. O. Mayer, 1708)
Hippói Szent Ágoston (J. B. Kohl, 1708)
Szent Kajetán (F. M. Brokoff, 1709)
Szent Fülöp Benitius (M. B. Mandl, 1714)
Szent Vitus (J. M. Brokoff, 1714)
A Szent Megváltó, Kozma és Damján (J. O. Mayer, 1709)
