2017. június 26.  Hétfő
Zápor 19 °C Zápor
Rovatok
2017. június 26.  Hétfő   János, Pál
Zápor 19 °C Zápor

Karinthy-sors

Az egykori Beatle: Sir Paul McCartney

20 év Harry Potterrel

Fred Astaire, maga a megelevenedett ritmus

Karinthy-sors  
130 éve, 1887. június 25-én született Karinthy Frigyes író, humorista, a XX. századi magyar irodalom egyik legeredetibb és legkiválóbb egyénisége.
Az egykori Beatle: Sir Paul McCartney  
Sir Paul McCartney a Guinness-rekordok szerint minden idők legsikeresebb zeneszerzője és előadóművésze, aki több mint százmillió lemezt és ugyanennyi kislemezt adott el.
20 év Harry Potterrel  
A világ 20 évvel ezelőtt, június 26-án találkozhatott először a varázsló fiúk legnagyobbikával, J. K. Rowling Harry Potterével.
Fred Astaire, maga a megelevenedett ritmus  
Fred Astaire tánccal hivatalosan 72 évesen hagyott fel, de azért hat év múlva még táncra perdült Gene Kelly oldalán - bár szavai szerint ez csak mozgás volt.
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Az ismert Madarász Viktor című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Kultúra

Az ismert Madarász Viktor

Szerző: / 2017. január 10. kedd / Kultúra, Képzőművészet   

Madarász Viktor festőművész (Fotó: OSZK)100 éve, 1917. január 10-én halt meg Madarász Viktor, történelmi festészetünk kiemelkedő alakja, aki művészetét a nemzeti függetlenség eszméjének szentelte; fő művei a magyar történelem hősi és tragikus emlékeit idézik.

A magyar romantika festészetéből sokakat megnevezhetünk: Kisfaludy Károly, Markó Károly, Barabás Miklós, Borsos József, Lotz Károly, Than Mór, Wagner Sándor, Györgyi Alajos, Székely Bertalan és Madarász Viktor, aki egész életében a történeti festészet mentén maradt és fő művei a magyar történelem hősi és tragikus emlékeit idézték.

Madarász Viktor: A bujdosó álma (Thököly álma), 1856 (Fotó: MNG)Madarász Viktor 1830. december 14-én született a Gömör megyei Csetneken (ma Stitnik, Szlovákia). Apja egy vasgyár igazgatója és fémáru-kereskedő volt, ő maga 1848-ban a pozsonyi jogakadémiáról lépett be a honvédségbe. Végigharcolta a szabadságharcot, egy ideig bujdosott, majd jogot tanult a pécsi egyetemen.

Művészeti tanulmányait 1853-ban kezdte a bécsi festészeti akadémián, de az ottani ókonzervatív légkört megelégelve Ferdinand Waldmüller magániskolájába iratkozott át, akit akkoriban merész újítónak tartottak, bár csak témáiban különbözött az akadémikus festőktől. Madarász ekkor festette a Kuruc és labanc és a Thököly álma című képeit, majd 1856-ban a magyar festők közül elsőként Párizsba, az École des Beaux-Arts-ra ment. Itt festett első képei (Zrínyi Péter a fogságban, Zrínyi Miklós) a nemzeti ellenállás szellemét hirdetik.

Az 1859-ben festett Hunyadi László siratása című képpel először a Pesti Műegylet kiállításán aratott sikert, majd 1861-ben a párizsi Salon éves seregszemléjén megkapta a francia állami nagy aranyérmet. Ezt tekintik főművének, Théophile Gautier, a korszak neves kritikusa az alkotás “romantikusan gyászos költőiségét” emelte ki.

Madarász állandó kapcsolatban volt a magyar emigráció kossuthi szárnyával, témáit szinte kizárólag a magyar történelemből merítette, szabadságharcos élményeit transzponálva át a régmúltra. Hősi és tragikus emlékeket idézett, bár legtöbb nagy képét – a Zrínyi Ilona elfogatását, a Dobozit, a Zách Feliciánt, a Zrínyi és Frangepánt – Párizsban festette. 

Madarász Viktor (1830-1917) festőművész (Fotó: Erdős Renée Ház)A magyar szabadságharcot végigküzdő fiatal Madarász Viktor rövid bécsi tanulmányút után 14 évig élt Párizsban, ahol tanárai, Léon Cogniet és Paul Delaroche hatottak rá. Megismerkedett és barátságot kötött Victor Hugo-val, Alexandre Dumas-val, Baudlaire-rel és a romantikus francia festészet művelőivel. Kritikusa és barátja, Theophil Gautier így írt róla: “…Magyarországon, Csetneken született. Nem időznénk ennél a részletnél … ha ez a fiatal festő, ki egyébként Franciaországban tanult, nem emelné ki nemzetiségét tárgyai megválasztásában, melyek mind hazája történetéhez fűződnek.”

A hazatérése előtt két évvel, 1868-ban festett Dobozin mégis inkább Delacroix lobogó romantikájának visszfényét érezzük. A vészjóslóan közeledő törökök elől vágtában menekülő házaspár öngyilkossága előtti utolsó pillanatok borzalma tükröződik a tájon és a táltosként ábrázolt lovon. A szélesen elnyúlt képformátum, a végtelen rónaságot határoló horizonttal párhuzamosan húzódó alkonyi felhőzet a halálos száguldás lendületét érzékelteti. A Dobozi-téma – más-más megfogalmazásban – Székelynél és Lotznál is feltűnik múlt századi festészetünkben, a rabság helyett a halálos szabadság tisztességét választó nemzeti dilemma példájaként.

A Dózsa népe már nemcsak a főnemesi ellenállást, de a népi forradalom tragédiáját is megjeleníti. Az önkényuralom idején Madarász itthoni népszerűsége vitathatatlan volt, az ő műveit reprodukálták legtöbbet.

Párizsi sikerét mutatja, hogy Eugénia császárné megvásárolta Krisztus az olajfák hegyén című vásznát. Az akkoriban születő modern francia irányzatok, Delacroix, Courbet vagy Manet stílusa nem hatottak rá, bár ismerte őket. Élete végéig görcsösen ragaszkodott a “forradalmár festő” patetikus és kissé avitt szerepéhez, kifejezési eszközeihez. Nála a romantika inkább belső életérzés, mint formanyelv, bár volt érzéke a realizmushoz is, mint azt több tanulmánya igazolja. Felfogása Eötvös József nézeteit tükrözi, aki szerint “ha valaha magyar festészet lesz, az a történeti festészethez fog tartozni”. (Ezt a megközelítést vallotta másik nagy historikus festőnk, Székely Bertalan is.)

Madarász festészete egyre inkább a történelem illusztrálásában merült ki stílusa akadémikus lett – színpadszerű jelenetekkel, pszichikai patronokkal pótolva a művészi intenciót, keverve a klasszika és romantika megoldásait.

Madarász Viktor: Dobozi Mihály és hitvese, 1868 (Fotó: MNG)

Külföldi sikereiről a hazai közvélemény is rendszeresen értesült, hazatérésekor mégis szinte általános fanyalgás fogadta. 1870-ben a porosz-francia háborúban a német fél kerekedett felül, ezért a harcok által sújtott francia fővárosból és a bizonytalan általános helyzetből hazatért Budapestre. 

Az 1867-es kiegyezés után ugyanis egy teljesen megváltozott légkör fogadta – már nem volt szükség a közelmúlt tragédiáját felidéző művekre -; a festészet témaköre és irányvonala, kiment a divatból a forradalmi hangú, osztrákellenes piktúra. Madarász Viktor képei sorra ledorongoló kritikákat kaptak és még 1873-as bécsi kitüntetésének sem sikerült változtatnia ezeken a negatív megítéléseken. A kor hivatalos festője Benczúr Gyula lett, akivel szemben Madarász egy történeti képpályázaton, Bethlen Gábor tudósai körében című vázlatával alul maradt.

A kudarc miatt elkedvetlenedett, egyre nehezebb anyagi helyzetbe került, s egyre több támadás is érte. Ekkoriban már fáradt műveket festett – Zápolya Izabella, az Ónodi országgyűlés, Petőfi halála, igaz utóbbi igen népszerű volt, rengeteg nyomat készült belőle. Legjobb ekkori alkotásai portrék: felesége és Izsó Miklós arcképe.

A művész szakmai balsikereihez magánéleti problémák is társultak. 1880-ban szakított az alkotással, apja váratlan halála után átvette a megörökölt bánya, gyár és üzlet irányítását, emiatt hosszú időre abba hagyta a festést, kiállításokon is inkább régebbi képei szerepeltek. Hozzá nem értés és balszerencse miatt vállalkozásai 1902 táján sorra kudarcba fulladtak, teljes csődbe jutott, egész vagyonát elárverezték, beleértve villáját és műtermét egyaránt. Amikor később a Kelenhegyi úton kapott műteremlakást leányával, ismét festeni kezdett, de a hosszabb kihagyás után öregkori próbálkozásai végképp nem jártak eredménnyel. 

Madarász Adeline (1871-1962) és apja, Madarász Viktor (1830-1917) (Fotó: Erdős Renée Ház)

Idős kora és szembetegsége ellenére ismét ecsetet ragadott, ám a nagy tehetségű művész kései művei színvonala elmaradt az előző évtizedek remekműveinek kvalitásától, olykor már-már giccsbe hajló képeket alkotott: egy Önarcképet, A koldus sírját és a Feltámadást.

Madarász Viktor idős korában XV. kerületben élt, akárcsak édesapjának tehetségét és ingóságait megörökölt leánya, a szintén festőnővé vált Madarász Adeline (1871-1962). Előbb apja és Székely Bertalan tanítványa volt, majd a budapesti Mintarajziskolában és Párizsban a Julian Akadémián tanult. Rendszeresen szerepelt a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon kiállításain, ahol főleg a Nőművészek Társaságának a kiállításain vett részt. Közös műteremben alkotott édesapjával, ahol megörökítette azt a berendezést, amelynek darabjait a Rákospalotai Múzeum őrzi. Itt maradtak meg azok a műalkotások is, amelyek azután, a múzeumba kerülő hagyaték részét képezték.

Madarász Viktor 1896-ban – nyilván korábbi érdemei elismeréseként – millenniumi állami aranyérmet kapott. 1917. január 10-én halt meg Budapesten.

Madarász Viktor, a nemzeti romantikus festészet legnagyobb mestere a magyar múlt megjelentésével hazafias célokat akart szolgálni. Felismerte a francia művészet jelentőségét, ám annak csak második vonalát becsülte. Festészete a XIX. század második felének európai művészetéhez képest nem, de az akkori magyar viszonyokhoz képest nagyon is korszerűnek mondható. Ez a festészet kénytelen sokat feladni önmagából, festőiségéből, az irodalmi, színházi eszközök kedvéért, de az akkori magyar szemnek, a képpel, színnel, kompozícióval akkor barátkozó magyar közönségnek így volt festői és befogadható.

Madarász Viktor: Zrínyi Ilona Munkács várában (Zrínyi Ilona vizsgálóbírái előtt), 1859 (Fotó: MNG)

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek