2017. szeptember 20.  Szerda
Gyengén felhős 14 °C Gyengén felhős
Rovatok
2017. szeptember 20.  Szerda   Friderika
Gyengén felhős 14 °C Gyengén felhős

Caligula, az őrült császár

“Tényleg nincs itt más?”

Anekdota estére – Aki meggyújtotta a gitárját

Egyenes beszéd

Caligula, az őrült császár  
2005 éve született Caligula római császár, aki uralkodása alatt szörnyen kegyetlen és gátlástalanul pazarló volt.
“Tényleg nincs itt más?”  
D. Magyari Imre nem csak kulturális kalandozásairól mesél a Bécs - Kulturális kalandozások című könyvében. Nem csak. Történelmi visszatekintésekkel kiegészítve beszámol tapasztalatairól és humorral átszőtt élményeiről is.
Anekdota estére – Aki meggyújtotta a gitárját  
Jimi Hendrix 1967-ben szó szerint lejátszotta a színpadról a világ pop-élvonalát.
Egyenes beszéd  
Spirót olvasni jó, Spirót olvasni kötelező, ha nem kisebb eltökéltség, mint a Magyarország iránti felfokozott kiváncsiság és úgymond az önmagában is boldogító vegytiszta világmegismerés vágya érdeklődésünk mozgatórugója.
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) A bohém Erik Satie című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Kultúra

A bohém Erik Satie

Szerző: / 2016. május 17. kedd / Kultúra, Zenevilág   

Donald Sheridan: Erik Satie zeneszerző (Fotó: Wikipédia) A zeneszerző, zongorista, bohém, különc és csodabogár, aki írónak és rajzolónak sem volt utolsó, a huszadik század avantgárd mozgalmainak előfutára volt. Erik Satie francia zeneszerző 150 éve született.

“Egész fiatalkoromban azt mondták: majd meglátod, amikor ötvenéves leszel. Ötvenéves vagyok. Semmit sem láttam meg.”

Erik Alfred Leslie Satie az alsó-normandiai Honfleur nevű francia városkában született 1866. május 17-én. A párizsi Conservatoire növendékeként zongorát és zeneelméletet tanult, de kellő motiváció híján két és fél év múlva félbehagyta tanulmányait. 1884-ben kezdett komponálni, ekkortájt jelentek meg apja kiadásában első szerzeményei is, zömmel szalonzenék. Nevét első szerzeményeitől Erikként használta. 1885-ben visszavették a konzervatóriumba, ahonnan később eltanácsolták, mert tehetségtelennek tartották.

Santiago Rusinol: Erik Satie műtermében a Montmartre-on (Fotó: Wikiart) 1887-ben, önkéntes katonai szolgálata után elköltözött otthonról, és a bohém művésztanyának számító Montmartre-on élt 1898-ig. Zongoristaként állást vállalt a Fekete macskáról elnevezett mulatóban, és megkezdte a Gymnopédies kiadását, amelyet hasonló jellegű művek (Ogives, Gnossiennes) követtek.

A mulatóban barátságba keveredett a párizsi művészvilág képviselőivel, Stéphane Mallarméval, Paul Verlaine-nel és Claude Debussyvel is. Utóbbival tagjai voltak A Templom és a Grál Katolikus Rózsakeresztes Rendjének. Satie a Rend hivatalos zeneszerzője és karnagya lett, ekkor szerezte Salut Drapeau!, Le Fils des étoiles és Sonneries de la Rose+Croix című műveit. Később kilépett a Rendből, saját egyszemélyes közösséget hozott létre Útmutató Jézus Nagyvárosi Egyháza névvel, ekkor született meg a Messe des Pavres.

1905-ben, csaknem negyvenéves kabarézongoristaként beiratkozott Vincent d’Indy Schola Cantorumába, ahol zeneszerzés-tanulmányokat folytatott. A stúdiumok elvégzése és a szocialista párttagság felvétele után belecsöppent a párizsi művészi mozgalmakba. Kapcsolatba került Jean Cocteau-val, Szergej Gyagilevvel, Pablo Picassóval és Georges Braque-kal. Megalakította a Nouveau Jeunes csoportot, amelynek többek között tagja volt Georges Auric, Arthur Honegger, Francis Poulenc és Darius Milhaud is.

1912 táján kezdték felfedezni rövid, humoros című, szöveges megjegyzésekkel ellátott zongoradarabjait, mint amilyen a Véritables Préludes flasques (pour un chien), az Embryons desséchés és a Muzio Clementi-paródia. 1916-ban barátaival együtt megalkotta a kubista manifesztumnak szánt formabontó, egyfelvonásos balett réaliste-jét, a Parádét, amelyet 1917-ben Gyagilev orosz balett-társulata mutatott be Pablo Picasso díszletével és kosztümjeiben, Léonide Massine koreográfiájára. A premier után bajba került, mert sértő levelezőlapot írt egyik kritikusának. Egy hét elzárásra ítélték, de Winnaretta Singer, de Polignac hercegné közbenjárására elengedték, és megbízást is kapott tőle egy Szókratészről szóló zeneműre. A Vie de Socrate című kétzongorás kantátáját 1918 elején mutatta be a hercegnének.

1919-ben megismerkedett a dadaizmus elindítójával, Tristan Tzarával és Man Ray-vel is, akivel rögtön el is készítették a világ első objet trouvé (ready-made) alkotását, amely nem más, mint egy vasaló, a talpához ragasztott szögekkel. 1922-re fiatal művészek kis csapata, az École d’Arcueil (Arcueili Iskola) alakult ki körülötte, ekkor készítette Francis Picabiával együttműködve Relache (Szünet) című balettjét, amelyet Rolf de Maré társulata, a Ballets Suédois mutatott be 1924. november 27-én. Az előadás szünetében mutatták be René Clair szürrealista filmjét, az Entr’acte-ot (Felvonásköz), amelynek kísérőzenéjét Satie írta.

“Egy könyvesbolt kissé nem a Csatangolások temploma? És azt hiszem, hogy a könyvek „együttese” fölkészít a Tudattalan e „fölosztására”, legalábbis segít a kifejlődésében.
Különös vonzás! Hát nem kószálunk a könyvesek kirakatai előtt a legrosszabb időben, állunk, lábunk a vízben, metsző szél?
Mit számít! A könyvek ott vannak előttünk. Fölszólítanak, hogy pihenjünk, miközben kezünkkel és tekintetünkkel simogatjuk őket – hogy boldogan beléjük feledkezzünk –, hogy szakítsunk el minden alantas kapcsot, mely az oly régi emberi Nyomorhoz köt bennünket.”
(Erik Satie: Egy ütődött (én) megfigyelései)

Ramon Casas: A bohém, Erik Satie, 1891 (Fotó: Wikiart) Egy ütődött (én) megfigyelései címet viselő kötetből kiderül: ha van igazán megbántott zeneszerző a világban, akkor Erik Satie az. Nem tudni, miért és kire bántódott meg, de írásaiból, följegyzéseiből és odavetett gondolataiból az derül ki, hogy nagy baja lehetett a világgal. Írt mindenfélét: kritikusokról, akikre haragudott, zeneszerzőtársakról, akikre sokszor féltékeny volt, fantazmagóriákról, a párizsi élet villanásairól, a zenei világ furcsaságairól, társaságokról, esernyőiről. És sokszor bolondságokról, mert Satie nem tartozott a módszeresen élő polgárok közé. Hóbortos művész volt, kabarékban zongorázó finom zeneszerző.

Töredékei mellett – mert szinte minden szava töredék – jellemzők rá a rajzai, ezek a furcsán odavetett gondolatok, mintha csak oda nem figyelve járna a keze – néhányuk illusztrálja a csapongó, és mégis vonzó világot.

1925. július elsején Párizsban halt meg. A legenda szerint utolsó lakhelyére haláláig senki sem léphetett be. A szegényes arcueili szoba rejtekében a gyászoló barátok a szétszórt kottalapok és a féltve őrzött emléktárgyak mellett hét bársonyöltönyt és hihetetlen mennyiségű esernyőt találtak. És persze számos sosem hallott vagy elveszettnek hitt szerzeményére bukkantak. Ezek között volt a Vexations, a Genevieve de Brabant, továbbá befejezetlen vagy kiadatlan színpadi művek, mint az Ábrándos hal, sok gyakorló feladat a Schola Cantorum idejéből, sohasem hallott “kutyás” zongoradarabok, rengeteg cím nélküli zongoramű, amelyeket később Pieces Froides, Enfantines és “bútor-zene” címmel publikáltak.

A zeneszerző, zongorista, bohém, különc és csodabogár, aki írónak és rajzolónak sem volt utolsó, a huszadik század avantgárd mozgalmainak előfutára volt. Műveinek tolmácsolása elmélyültséget és rugalmas látásmódot kíván. Életműve napjainkban reneszánszát éli. Különleges hangulatú, repetitív zongoradarabjai számos alternatív szerzőre hatottak, a lázadó szellemű popzenész, Malcolm McLaren lemezt is készített tiszteletére.

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek