2017. július 27.  Csütörtök
Közepesen felhős 16 °C Közepesen felhős
Rovatok
2017. július 27.  Csütörtök   Olga, Liliána
Közepesen felhős 16 °C Közepesen felhős

Kassák Lajos útja

Idősebb Alexandre Dumas kalandos élete

“Számomra nincs más választás”

I. Károly, a magyar Anjou-ház alapítója

Kassák Lajos útja  
Ötven éve, 1967. július 22-én halt meg Kassák Lajos Kossuth-díjas költő, író, képzőművész, az avantgárd mozgalmak egyik alapító mestere.
Idősebb Alexandre Dumas kalandos élete  
Idősebb Alexandre Dumas népszerűségének titka nagyon egyszerű, műveiben minden olyan elem benne van, amely lebilincseli az olvasót.
“Számomra nincs más választás”  
Egy 1957-es szovjet hivatalos közlés szerint 70 évvel ezelőtt, 1947. július 17-én halt meg Raoul Wallenberg, aki 1945. január 17-én tűnt el.
I. Károly, a magyar Anjou-ház alapítója  
675 éve, 1342. július 16-án hunyt el I. Károly, azaz Károly Róbert, a háromszor koronázott király. Uralkodása alatt fénykorát élte a lovagi kultúra, terjedt az írásbeliség, kolduló szerzetesrendek honosodtak meg az országban.
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) A kor szelleme című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Kultúra

A kor szelleme

Szerző: / 2017. február 28. kedd / Kultúra, Teátrum   

A Bernhardi-ügy - Gálffi László és Mácsai Pál, Örkény Színház (Fotó: Gordon Eszter) A történelem mifelénk a hazugság és a sunyi gazsulálás tanítómestere, az egyéniség tönkretételének művésze, a tömegek ostoba előítéleteinek kiszolgálója.

A Bernhardi-ügy az Örkény István Színházban

Maguk nem veszik figyelembe a kor szellemét, fakad ki többször Ebenwald sebészprofesszor (Für Anikó), a kórház igazgatóhelyettese, aki történetesen a klerikális párt vezetőjének felesége. Porunk is a korszellemnek szolgál: a Zeitgeist a markáns egyéni véleményeknek nem kedvez, ő szabja meg az események folyását a makacs tények helyett is. Arthur Schnizler A Bernhardi-ügy című darabját Ascher Tamás rendezésében láthatjuk az Örkény Színházban.

Dr. Bernhardi, a bécsi Erzsébet klinika igazgatója (Mácsai Pál) finom, de határozott kézmozdulattal megakadályozza, hogy egy haldokló, fiatal teremtésnek feladják az utolsó kenetet. Úgy gondolja, a lánynak jár a szép halál, az utolsó percek eufóriája, amikor azt hiszi, hamarosan meggyógyul és hazamehet, gazemberség lenne őt ebből az álomvilágból egy fekete csuha berontásával felébreszteni. Franz Reder, a pap (Nagy Zsolt) más véleményen van, a döntés a klinika többi dolgozóját is megosztja. A korszellemet azonban nem érdeklik az egyéni vélemények, a valóság meg végképp nem. A korszellem azon az állásponton van, hogy a keresztény értékrend a követendő menetirány, Bernhardi pedig zsidó, a kórházakban és úgy általában az életben is túl sok a zsidó, úgyhogy ha egy zsidó egy pap útjába áll, az valójában az értékrendek harca: orv támadás a hivatalos közerkölcs ellen.

A Bernhardi-ügy,  Örkény Színház (Fotó: Gordon Eszter)

Bernhardi és a plébános afférja lappália csupán, mégis országos méretű hisztériává növekszik. A társadalmi közérzet a tényeket szőnyeg alá söpri, a professzor, a pap és a szemtanúk személye és véleménye, magánbűne, ellenszenve vagy szimpátiája teljesen mellékes. Annak a szava számít, aki a korszellem pártján áll, aki ebben a tragikomikus – és egyedi – esetben a fajok és értékek szimbolikus harcát véli felfedezni. A pártvezető-feleség, a Bernhardit nem kedvelő nőgyógyász-professzor (Csuja Imre), és mindenekelőtt a változó közhangulatban ügyesen lavírozó vallás-, közoktatás- és egészségügyi (sic!) miniszter (Gálffi László) ők, minden korszak jellegzetes alakjai, a közhangulat lelkes követői és alázatos szolgálói, akik saját pecsenyéjüket ragyogó arccal sütik ropogósra a korszellem lobogó tüzénél.

Az alkotók jelentősen húztak a majd kétszáz oldalas darabon: kinyesték a gazdagon burjánzó kapcsolati szálakat, s a történetet az alapkonfliktusra redukálták. Ascher Tamás koncepciója lényegében működik, kivéve néhány mellékszereplőt: ebben a zanzásított formátumban nincs igazán helye Bernhardi fiának, Oskarnak (Szabó Sebestyén László), aki kurtán-furcsán kimarad a szövődő konfliktusokból (Mit akartak az ő figurájával jelezni? Hogy Bernhardi sem képes kivonni magát az urambátyám-szemlélet alól?). Bernhardi kegyeltjéről, dr. Wengerről (Máthé Zsolt) is szerettünk volna többet megtudni, ahogy a műhiba miatt egzisztenciáját féltő, a potentátok előtt földig hajbókoló vidéki orvos, Dr. Feuermann (Némedi Árpád) szerepe is hanyagul skiccelt, felemás maradt.

A Bernhardi-ügy, Örkény Színház (Fotó: Gordon Eszter)

A Bernhardi-ügyben amúgy igazán senkivel sem lehet azonosulni. A kórházigazgató (Mácsai lendületes alakításában) következetesen képviseli vitatható álláspontját, miközben rosszul palástolt ellenszenvvel viseltetik a papság intézménye iránt. A plébános saját rendjének biztonságára hivatkozik Bernhardi előtt, amikor a bíróságon nem áll ki véleménye mellett (arra jut, hogy a maga szemszögéből mindkettejüknek igaza van). Dr. Löwenstein (Takács Nóra Diána), Bernhardi álláspontjának szilaj védelmezője elfogult és agresszív, a védőügyvéd, Goldenthal (Bíró Kriszta) álságos és képmutató, Bernhardi kollégái túl bizonytalanul állnak a saját lábukon. Egyszóval: emberek, nem hősök. S ha a kor szelének iránya megváltozik, szélkakas módjára vele fordulnak ők is.

Az egyterű díszletben (mely csekély változtatásokkal hol kórháznak, hol Bernhardi rendelőjének, hol a miniszter székhelyének neveztetik ki) Mácsai és Gálffi László valósággal sziporkáznak, ahogy az egész társulat nagy kedvvel vesz részt a groteszk mókában. Különösen Für Anikó élvezetes a gőgös, mézesmázas kígyó szerepében, de vétek lenne említetlenül hagyni Znamenák istvánt vagy Vajda Milánt. Egyedül Nagy Zsolt alakítása lóg ki a névsorból: szokatlan őt ilyen szerepben látni, s egyelőre mintha nem is találná pontosan a figurán a kapaszkodókat.

Schnitzler 1912-es műve Bécsben játszódik, az előadás mégsem letűnt, elaggott idők korszellemének lenyomata. A történelem mifelénk a hazugság és a sunyi gazsulálás tanítómestere, az egyéniség tönkretételének művésze, a tömegek ostoba előítéleteinek kiszolgálója. Ismerős világra csodálkozhatunk rá, mely, legyünk bár húsz vagy hetven évesek, számtalan nyomasztóan otthonos panelt kínál az elmúlt évtizedek közéleti fonákságaiból – tessék választani. A Bernhardi–ügy üdítően gonoszkodó darab, de azért nem A nép ellensége: megrázó tragédiától ezúttal nem kell tartanunk.

A kényelmetlen érzést azonban mégis fokozza a történelmi utód okossága. Schnitzler 1912-ben még nem, mi viszont már tudjuk, hova vezet az a politika által is megtámogatott közhangulat, mely úgy véli, a kórházakban túl sok zsidó dolgozik. Leegyszerűsítés volna a darabot kizárólag ebben a kontextusban értelmezni, A Bernhardi-ügy mégis korai vészcsengőként, az európai pszichén ejtett legsúlyosabb seb előjelzőjeként is felfogható: úgy nevetünk rajta nagyokat, hogy közben a hideg futkos a hátunkon.

A Bernhardi-ügy, Örkény Színház (Fotó: Gordon Eszter)

Hegedüs Barbara

Hozzászólás

A hozzászólások nem a szerkesztőség, hanem az olvasók véleményét tükrözik. A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül törölhetjük.

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek