2017. október 21.  Szombat
Pára 5 °C Pára
Rovatok
2017. október 21.  Szombat   Orsolya
Pára 5 °C Pára

A teremtő lángész – Egy kultuszkép története

Turay Ida, mindenki Dusikája

Eger várának védelme

50 éves a Hair musical

A teremtő lángész – Egy kultuszkép története  
Madarász Viktor halálának centenáriuma alkalmából A teremtő lángész - Egy kultuszkép története címmel kamarakiállítás nyílt nyílt az MNG-ben.
Turay Ida, mindenki Dusikája  
110 éve, 1907. szeptember 28-án született Rákospalotán Turay Ida, a múlt századi magyar színjátszás egyik legközkedveltebb alakja.
Eger várának védelme  
465 évvel ezelőtt, 1552. október 17-én Dobó István kapitány vezetésével az egri vár védői visszaverték az ostromló török hadat.
50 éves a Hair musical  
50  éve, 1967. október 17-én mutatták be a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozó mozgalom jelképévé vált Hair című musicalt.
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) A párbajhős Lermontov című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Kultúra

A párbajhős Lermontov

Szerző: / 2016. július 29. péntek / Kultúra, Irodalom   

Pjotr Zabolotszkij: Mihail Lermontov, 1837 (Fotó: Wikimédia)175 éve, 1841. július 27-én hunyt el Mihail Jurjevics Lermontov, az orosz költészet Puskin utáni korszakának egyik legnagyobb képviselője, a Korunk hőse című regény szerzője.

“Az emberi lélek története, még a legjelentéktelenebbé is, alighanem érdekesebb és hasznosabb, mint egy egész nemzet története, különösen akkor, ha egy érett lélek ősszemléletének a terméke.” (Mihail Jurjevics Lermontov: Korunk hőse)

Mihail Jurjevics Lermontov Moszkvában született 1814. október 15-én Jurij Lermontov kapitány és Marija Arszenyjeva házasságából. A családi legenda szerint skót ősökkel dicsekedhetett, állítólag a Shakespeare Macbethjében felbukkanó Thomas Learmont lovag, a varázsló és költő is közéjük tartozott.

Mihail Jurjevics Lermontov (1814-1841) (Fotó: Wikipédia)Lermontov anyja korán meghalt, a hároméves gyermeket a céltudatos és kemény anyai nagyanya vette magához, aki – a később szintén fiatalon elhunyt – apának nem engedett beleszólást a nevelésbe. A vézna és beteges gyermek a penzai kormányzóságban fekvő tarhani birtokon kitűnő iskoláztatásban részesült, francia, német és angol házitanítói voltak. Betegsége miatt nagyanyjával gyakorta megfordult a kaukázusi gyógyfürdőhelyeken, s az egzotikus táj maradandó élményt jelentett számára. 1827-ben Moszkvába költöztek, ahol Lermontov a Moszkvai Egyetemhez tartozó nemesi kollégiumban folytatta tanulmányait. Korán felébredt irodalmi érdeklődése, elsősorban Puskint és Byront tekintette példaképének. Ekkoriban írta meg, még Byron stílusában, a Cserkeszek és A kaukázusi fogoly című elbeszélő költeményeit, s ekkor született A démon című művének alapgondolata is, amelyen tíz éven keresztül dolgozott.

1830-ban az akkoriban a kultúra és szellemi élet legpezsgőbb központjának számító moszkvai egyetem hallgatója lett. Itt született az Egy különös ember című színműve, amely a diáktársadalom jellegzetes gyűlöletét tükrözi a cári önkényuralom és a jobbágyság intézménye iránt. 1832-ben egyik tanárával támadt összetűzése miatt távoznia kellett az egyetemről, s Szentpétervárra ment, ahol a tisztiiskola növendéke lett. Az iskola elvégzése után, 1835-ben zászlósként a Carszkoje Szelo-i testőr-huszárezred soraiba lépett. Fiatal tisztként ideje legnagyobb részét a fővárosban töltötte, az arisztokrácia köreiben mozgott. Élményeit az Álarcosbál című drámájában írta meg, de a darabot a cenzúra háromszori átdolgozás után sem engedte színre vinni. Ekkor bontakozott ki mély, ám viszonzatlan vonzalma is Varvara Lopuhina iránt, s e vonzalom egész életében elkísérte, több művében is felbukkant.

1837 januárjában mélyen megrázta Puskin halála, az alkalomra írott A költő halála című ódájában szenvedélyes vádbeszédet fogalmazott meg a költőt halálba üldöző társadalomról. A vers kéziratokban terjedt, s mivel utolsó sorait a cenzúra nyílt forradalmi felhívásnak értelmezte, I. Miklós cár a Kaukázusba száműzte Lermontovot. Nehéz, de érdekes szolgálat várt rá: beutazta a Kaukázus városait, járt a hegyekben, megismerkedett az itt élő dekabristákkal, s a grúz értelmiség kiemelkedő tagjaival.

“A nők! A nők! Ki tudja őket megérteni? A mosolygásuk ellentmond a nézésüknek, a szavuk ígérget és csalogat, a hangjuk eltaszít. Egyszer elfogják és kitalálják legtitkosabb gondolatunkat, máskor nem értik meg a legátlátszóbb célzásokat…” (Mihail Jurjevics Lermontov: Korunk hőse)

LERMONTOV: A DÉMONOM

Az eleme: minden gonoszság,
A felhőket büszkén szeli,
Erdei rém, zúgó hab, orkán
Mind az ő parancsát lesi.
Zörgő avar sápadt esője
Borítja büszke trónusát,
Villámok villognak körötte,
Szeme gúny, szája némaság.
Megveti a tiszta szerelmet,
Jajszót s könyörgést meg nem ért,
Kételye az örömre dermed,
És hidegen nézi a vért.
Szenvedélyekkel földre húzza
A mennyei lelkesedést,
S mikor elébe áll, a Múzsa
Borzong, ha a szemébe néz.
1829
(Szabó Lőrinc fordítása)

1838-ban – nagyanyja közbenjárására – engedélyt kapott, hogy visszatérjen Pétervárra, s az elkövetkező három és fél év irodalmi sikereinek, a nagy művek létrejöttének ideje lett. Sorra jelentek meg versei, Puskin utódaként kezdték emlegetni, s azért is tisztelték, hogy a szabadság eszméjét hirdető verse miatt kellett száműzetést szenvednie. Barátságot kötött a nyugatos értelmiség vezető lapja, az Otyecsesztvennije zapiszki szerkesztőivel, elsősorban a kiemelkedő kritikus Belinszkijjel. Ebben a rövid időszakban fáradhatatlanul dolgozott: befejezte A démon és a Cserkesz fiú című elbeszélő költeményeit, 1838-1840 között pedig megírta a Korunk hőse című regényét, az orosz prózairodalom egyik fontos mérföldkövét. Főhőse a cinikus, tehetséges és démonikus Pecsorin, Lermontov nemzedékének és korának igazi képviselője.

1840 februárjában a francia követ fiával vívott párbaja miatt ismét a Kaukázusba száműzték egy olyan ezredhez, amely veszélyes katonai akcióra készült. A költő részt vett az összecsapásokban, s a Valerik folyónál lezajlott ütközetben merészsége még a harcedzett veteránokat is meglepte. Kitüntetésre is felterjesztették, amit azonban I. Miklós megtagadott a renitens költőtől. Kapott viszont két hónap szabadságot, amelyet Pétervárott töltött el munka és tervezgetések közepette: el akarta hagyni a katonai pályát, s csak az irodalomnak élni, saját folyóiratot akart indítani, új regények megírására készült. A tervek azonban tervek maradtak, parancsot kapott a visszatérésre. Útban állomáshelyére Pjatyigorszkban megállt, hogy gyógykezeltesse magát. Az üdülőhelyen sok régi ismerőssel is találkozott, köztük régi iskolatársával, Martinovval is. Egy alkalommal az előkelő társaságban az éles nyelvű költő megsértette Martinovot, aki kihívta párbajra. Lermontov nem vette komolyan az összetűzést, s az 1841. július 27-én lezajló párbaj során a levegőbe lőtt. Martinov azonban pontosan célzott, s pisztolygolyója kioltotta a mindössze 27 éves Lermontov életét.

Mihail Lermontov: Taman, 1837 (Fotó: Wikiart)

Hozzászólás

A hozzászólások nem a szerkesztőség, hanem az olvasók véleményét tükrözik. A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül törölhetjük.

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek