Könnyed, lendületes és szórakoztató előadásra váltunk jegyet, meg is kapjuk. A Karinthy Színháznak jól áll a kommersz, s a szót távolról sem pejoratív értelemben használom. – Hegedüs Barbara a Gőzben című darabról.
Az Acélmagnóliáktól a Sült zöld paradicsomokig bőven sorolhatók példák női barátságtörténetekre – a sokáig férfiak uralta műfajban szoros kötelék fonódhat hölgyek között is, csak megfelelő háttér kell hozzá, ami jól mutat színpadi díszletként. A fodrászszalonok és csendes kisvárosok aszályosabb világa a Mikve című méltán híres színdarabban forrón gomolygó gőzfelhőre és spriccelő zuhanyrózsákra cserélődött, s ugyanez – populárisabban – megismétlődik a Gőzben című darabban is. A történet gócpontja egy női fürdő pihenője: törülközők, rózsaszín fürdőgúnyák, fürdősapkák és habfehér fürdőköpenyek suhannak a nedvességtől penészedő falak között, s közben hol szellemes, hol trágár, hol érzelmes dialógok forognak gyerekekről, utazásról, hivatásról, semmittevésről és mindenekelőtt: férfiakról.
Mert férfi csak egy van jelen a ledér öltözetű hölgykoszorúban, ő azonban nem számít, hisz kizárólag a saját neméhez vonzódik. Ez a lezser jelenlét a fürdőbe friss vendégként érkező – és a cselekményt elindító – Nancy (Erdős Borcsa) számára csak az első pillanatokban rémisztő, néhány színváltás után már ő is pótolhatatlan alkatrészként tekint Billre, a fürdő gondnokára (Szegezdi Róbert). Az összekovácsolódott kis csapatnak ugyanilyen magától értetődő, hogy mikor levetik a szűk nacit, a gondosan kivasalt selyemsálat vagy a régimódi barna kalapot, titkaiktól, gátlásaiktól is szabadulni kezdenek, s szellőztetéskor a gőzzel együtt száll ki az ablakon minden társadalmi és kulturális különbség, procc, elvárás és neveltetés.
A hölgyek a legkülönfélébb társadalmi osztályokból érkeznek. Javítóban nevelkedett, munkakerülő prolicsajtól (Josie – Balázs Andrea) hiperszenzitív lányát (Dawn – Murányi Tünde) féltő zsarnoksággal vigyázó középosztálybeli matrónán (Mrs. Meadow – Pásztor Erzsi) és jókedélyű, átlagos elvált nőn át (Jane – Sári Éva) finom lelkű pénzeszsákig (Nancy) mindenki ebben a fürdőben puhítja a bőrét és a lelkét. Őrzőjük, védangyaluk a tizennyolc éve itt dolgozó Violet (Egri Kati) – kiegyensúlyozott családos asszony, aki bölcs megértéssel hallgatja kliensei örömkitöréseit vagy panaszáradatát. Barátság extrákkal, ugye. Hisz a fürdőzés közben folytatott, ártatlannak induló csevejek időnként mélyebb, belső régiókba is tapogatóznak, s a keserédes komédiák szabályainak megfelelően a tetőponton bepillanthatunk a látszat mögé, megtudhatunk egyet-mást a szereplők életének árnyoldalairól. A zárkózott és tökéletességével szinte irritáló Nancy kapcsán még az is kiderül, hogy nem csak kitartott prolilánynak, de úri feleségnek lenni sem fenékig tejfel.
Nell Dunn színdarabja valójában gyakorta használt panelek katalógusa, de bulváros vállalását magas szinten teljesíti. Szókimondó mű, boldog szabadszájúsággal beszél a szexről, és nyomasztó sorskérdéseket is felvet, ugyanakkor mégis szelíd és úgy igazán nem bánt senkit. Említettük a Mikvét: az izraeli darab motívumai – asszonyverés, traumától megzavarodott szereplő – itt is felbukkannak, de gyorsan messzire űzi őket a szórakoztatásra törekvés, a könnyű komédiázó kedv. Josie ugyan szimpatikus tahósággal számol be csillapíthatatlan nemi étvágyáról és az egyes aktusok minden pillanatáról, de időnként öncélúvá válnak ezek a viccesen alpári betétek – a darab bemutatásakor, 1981-ben talán szubverzívnek számítottak, ma már nem. A Gőzben olyan tabut is érint, mint a bántalmazó párkapcsolat, a téma azonban egy csúf monoklit leszámítva humorral és eltereléssel súlytalanodik el végül. Két szereplő heves vitájában megjelenik a házasság hazug komfortja és az eltartottság hamis szabadságérzettel kecsegtető kényelme közti különbség vagy azonosság, de hamar feloldódik a humorban és a megbékélésben. Felvetődik a politikai erőszaktevés, a kis közösségeknek otthont adó helyek ledózerolásának tragédiája – csak búvópatakként csordogálhat az igazi bejárandó terület, a hat privát szféra taglalása mellett. Kérdés az is – mint annyiszor -, vajon nem idejétmúlt megközelítés a női létezést szinte kizárólag a Férfihoz való viszonyrendszerben vizsgálni?
De nem baj. Az előadás igyekszik épp annyira belenyúlni a kényes témák közepébe, ami a szolid polgári közönséget még nem hozza zavarba. A szexuális tartalomtól hemzsegő monológok, vagy Bill, a meleg gondnok (Szegezdi bohózatokba illő karikírozással hozza a karaktert) nem is veri ki a biztosítékot senkinél, Nancy és Jane egymás kölcsönös megértését megpecsételő csókját azonban egy hang a hátsó sorokban „na szép”- megjegyzéssel kommentálta: szóval lehet, hogy még ez is sok volt egyeseknek. A díszlet a műtőzöld falakkal, a fehér függönyökkel és ágyakkal egyszerű és hiteles. Korcsmáros György rendezése ritkán fog falsot, kivéve, hogy a színészek túl sokat ordibálnak, ami elég zavaró, főként egy ilyen bensőséges teátrumban és zárt terű színpadképben: rontja az összképet, redukálja az intimitást. Murányi Tünde Dawn-jához nem találtam kulcsot, furcsa és kifejtetlen maradt a figura, sokkal többet érdemelt volna – itt is a dramaturgia túlzott óvatosságára gyanakszom, elindul a lejtőn lefelé, de félúton elfogy a bátorsága és visszafordul. A társaság doyen-jét, Pásztor Erzsit nagyon szeretem komikaként, virtigli természetességgel viseli bolondos rózsaszín hacukáját, amit bárki mástól túlzásnak éreznék, őtőle nem.
Egyébként szépen érvényesül a színpadon a lányok közötti összetartás, a támogató szeretet ebben a cudar világban. A csapat tagjai egymást erősítik a magánéleti kudarcokkal és a globalizáció könyörtelen támadásaival szemben: a darab az apró, meghitt emberi közösségek fennmaradása mellett teszi le a voksát, ahol ugyan tönkremennek a biztosítékok és életveszélyes az épület, de legalább szeretjük egymást. A darab vége a maga műfajában remekbe szabott a kiszámíthatatlanul kiszámítható lezárással: nem épít üdvtörténetet, nem hazudik hepiendet oda, ahol nincs, ennek ellenére könnyed és kacagtató tud maradni.
Hegedüs Barbara
