2017. március 26.  Vasárnap
Közepesen felhős 10 °C Közepesen felhős
Rovatok
2017. március 26.  Vasárnap   Emánuel
Közepesen felhős 10 °C Közepesen felhős

Beethoven világa

Alfons Mucha közelről

…mondják még egyszer, hogy sátántangó…

Ovidius átváltozásai

Beethoven világa  
190 éve, 1827. március 26-án halt meg Bécsben Ludwig van Beethoven, a zenetörténet óriása.
Alfons Mucha közelről  
A Reök-palotában megnyílt kiállítás segítségével a szecesszió egyik leglebilincselőbb életművébe pillanthatunk bele.
…mondják még egyszer, hogy sátántangó…  
Az Aegon Művészeti Díjat elnyerő Krasznahorkai László Báró Wenckheim hazatér című gigantikus regényt a kritikusok az életmű összegzésének.
Ovidius átváltozásai  
2060 éve született Ovidius római költő, akit bár az egyik legkiemelkedőbb római költőként emlegetünk, elsősorban a szerelmi költészet édesszavú költőjeként tartja számon az utókor.
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) A versmondó Latinovits Zoltán című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Kultúra

A versmondó Latinovits Zoltán

Szerző: / 2016. szeptember 9. péntek / Kultúra, Teátrum   

Latinovits Zoltán, Szindbád, 1971  (Fotó: filmkultura.hu)“Én a szakmámat szenvedélyesen szeretem és szenvedélyes ember is vagyok, különben nem szerethetném szenvedélyesen” – vallotta a 85 éve született Latinovits Zoltán, a magyar színházművészet egyik legkiemelkedőbb egyénisége.

Verset mondok című kötetében Latinovits Zoltán így vall: “…Valaha a szövegelőadásnak is voltak Paganinijei és Liszt Ferencei, aztán sokáig nem voltak… Színészet és előadóművészet úgy eltávolodott egymástól, hogy szólás lett, a versmondó színész feledje el színész múltját, az előadóművésznek eszébe se jusson, hogy színjátszás is van a földön, azaz, hogy ő is játsszon, ez természetesen tévedés. Az előadóművész is színész, s neki is játszania kell, azzal a különbséggel, hogy neki nem a szöveg cselekményét kell életre keltenie. Gondolatom az, hogy az előadóművésznek magát a költőt kell megjátszania, vagyis az alkotás hosszú folyamatát kell olyan röviden összefoglalnia, mint maga a vers, a költőt kell életre keltenie úgy, ahogy ő a költőt a mű első élményében, az alkotás küzdelmében elképzeli.”

Latinovits Zoltán színművész az Egyetemi Színpadon, 1973 (Fotó: Fortepan)

Latinovits Zoltán 1931. szeptember 9-én született Budapesten. Apja, Latinovits Oszkár délvidéki földbirtokos fia születése után egy nappal elhagyta a családot, a Gundel-famíliából származó anyja később Frenreisz Károly belgyógyászhoz ment férjhez, e házasságból született Bujtor István színész és Frenreisz Károly zenész. Latinovits érettségi után asztalos tanonc, hídépítő munkás volt, majd a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán tanult. Magas szinten kosárlabdázott is, s szenvedélye volt a vitorlázás.

Latinovits verset mondott már az elemiben, s később az iskolai rendezvényeken. A gimnáziumi színkörben egy történelmi darabot adtak elő, melynek epizódszerepében figyelt fel rá Bajor Gizi, aki a legenda szerint azt mondta neki: “Tanuljon tovább, magának feltétlenül színésznek kell lennie” (más visszaemlékezés szerint a színésznő azt mondta: “Tanuljon tovább, nagy színész lesz magából”). 1956-ban építészmérnöki diplomával szerződött a debreceni Csokonai Színházhoz, egy év múlva Miskolcra került, s a társulat vezető színésze lett. 1960-ban Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem című drámájában partnere a vendégszereplésre meghívott Ruttkai Éva volt, s életre szóló szerelem szövődött köztük, ők voltak a magyar színházi élet első álompárja.

Latinovits 1962-től a Vígszínház, 1966-tól két évig a Thália Színház, majd 1969 és 1971 között ismét a Vígszínház tagja volt. Ezután a fővárosban gyakorlatilag bojkottra ítélték, így a veszprémi Petőfi Színháznál dolgozott, ahol rendezőként is bemutatkozhatott. Utoljára az Operettszínházban Békeffi István A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak című zenés játékában lépett színpadra.

Latinovits kiváló volt Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula, Radnóti Miklós verseinek előadójaként is. A Verset mondok-ban így ír róla: “A fiatal Latinovits még nem rendelkezett azzal a kifejező és vivőerejű hanggal, azzal a gazdag modulációval, amely az érett művészt jellemezte.” Saját elemzésével igyekezett közelebb kerülni a költőhöz és a műhöz, próbálta megtalálni a kulcsot a versek feldolgozásához.

1976-ra, az Ady-lemez felvételére Latinovits versmondása érezhetően átalakult, és a sokak számára ijesztő, már-már kiabáló, érzelmekkel telített szavalás megváltozott. “A versekről vallott felfogása, azok szerkezeti felépítése, sőt az egyes hangsúlyok alkalmazása nem változott meg jelentősen, de megváltozott a versmondás dinamikája, emellett újabb, inkább zenei hatású Ady-versek tolmácsolására vállalkozott. (…) A régi Ady-műsorban még harsányan a nézőtérre kiáltotta az Ifjú szívekben élek kezdősorát, s mérhetetlen zord indulat fűtötte a “mint koporsó kemény” szavakat, az utolsó “örök” szó pedig kalapácsütésként koppant.” Ahogy Molnár Gál Péter írta kritikájában: “Extatikusan túlfokozott, dagályig eltúlzott retorikus szenvedéllyel ordította a verset.” A kritikus 1968-ban a Népszabadságban így írt még róla: “Szép szavú verses játék címszerepét játssza Latinovits Zoltán az Irodalmi Színpadon…” Az új Ady-lemezen azonban ez is bensőségesebbé, zártabbá vált. Utolsó rádiófelvételén, 1976. június 3-án a Rákóczi induló című dokumentumjátékban Ady Két kuruc beszélget című versét mondta el.

A költővel való azonosulás képességét így fogalmazta meg Latinovits Zoltán: “…a színésznek a költő szerepét kell eljátszania – hol Petőfié, hol Ady-ét, hol Weöres Sándorét. Ahogy Illyés írja: az alkotás hosszú folyamatát kell összesűrítenie egy vers előadási idejére.” Színpadi alakításait szuggesztív indulatok, belső tűz, az érzelmek és az értelem harmóniájából fakadó ábrázolás, egész munkásságát a megszállottság és a kérlelhetetlen igényesség jellemezte.

Hogy Latinovitsnak mennyire sikerült a költőkkel azonosulnia egy-egy vers előadási idejére, az is érezteti, hogy halála után, és az azóta eltelt több, mint negyven év óta – Illyés Gyula, Szécsi Margit, Juhász Ferenc, Somlyó György és több más kortárs költő – verset írt róla.

Ő maga mondta: “Igazságomból nem engedtem soha, káros szenvedélyem a dohányzás, meg az, hogy tehetségtelen, ezért rosszakaratú emberekkel összeférhetetlen vagyok”. Latinovits gyötrődött, kirohanásokkal teli jeleneteket rendezett a kritikákat hallva, de tanult hibáiból. Mindig újrafogalmazta a verset. Ahogy Legkedvesebb verseim címmel a Rádióban mondta: “Versről, a legkedvesebbekről kellene beszélnem, de lehet-e a csillagos égi mezőről a legkedvesebb csillagot kiválasztani, a tengerben a legszebb vízcseppről, a legszebb hullámról beszélni. Lehet-e választani a megfoghatatlanból, amit csak érzékeinkkel érzünk, rá lehet-e tapintani, belső érzéseink közt a legszebbre, a legkedvesebbre.”

Sokat viaskodott a hatalom képviselőivel és színházi feletteseivel, de soha nem hozhatta létre az általa elképzelt színházat a hozzá hasonló szemléletű színészek és színházi emberek közreműködésével. Idegei felőrlődtek, egymást érték a kórházi kezelések, állapota egyre rosszabbodott. A mai napig vitatott, hogy 1976. június 4-én öngyilkossági szándékkal lépett-e a vonat elé a balatonszemesi vasúti átjáróban vagy baleset történt.

Latinovits Zoltán színművész, író (1931-1976) fotómontázs (Fotók: Fortepan, OSZK, Inkey Alice, Noran Libro, Cultura.hu)

Irodalom:
Molnár Gál Péter: Latinovits. Budapest-Print
Latinovits Zoltán: Verset mondok. Népművelés Propaganda
Latinovits Zoltán: Emlékszem a röpülés boldogságára. Magvető

Hozzászólás

A hozzászólások nem a szerkesztőség, hanem az olvasók véleményét tükrözik. A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül törölhetjük.

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek