„Ezt bizony nem tudtam, de ne tudja meg más se! És hogy méltatlan volnék a tisztségemre? Nem, nem árulom el, hogy semmit se látok!” Zórád Ernő illusztrálásával Hans Christian Andersen A császár új ruhája c. meséjét közöljük.
Előzmény:
A Zórád – Andersen: A császár új ruhája
A Zórád – Andersen: A császár új ruhája 2-3.
A Zórád – Andersen: A császár új ruhája 4-5.
A városban, persze, mindenki hallott már a kelme bűvös tulajdonságáról, s előre várták, hogy megtudják: nem haszontalan vagy ostoba ember-e a szomszédjuk.
– Előbb az én derék, öreg miniszteremet küldöm be a takácsokhoz – határozta el a császár. – Meglátja ő mindjárt, milyen az a kelme, mert nagy eszű ember, és méltó a tisztségére.
Bement hát a derék, öreg miniszter a takácsok szobájába; ott ült a két csaló az üres szövőszék előtt, és buzgón szőtte a semmit.
– Uramisten – rémült meg a miniszter, amikor belépett -, én bizony semmit sem látok! – És meresztette a szemét, meg is dörzsölte, de hiába. Hanem persze nem árulta el magát.
A két csaló nyájasan közelebb tessékelte, s azt tudakolta, hogy tetszik a bűvös kelme: szép-e a színe, finom-e a mintája. A szegény öreg miniszter csak bámulta a szövőszéket; de bizony nem látott semmit.
Nem hát, hiszen a levegőt senki se láthatja!
„Istenem, istenem – töprengett magában a szegény miniszter -, hát csakugyan buta volnék, mint a föld? Ezt bizony nem tudtam, de ne tudja meg más se! És hogy méltatlan volnék a tisztségemre? Nem, nem árulom el, hogy semmit se látok!”
– No, hogy tetszik? – kérdezte az egyik csaló, miközben fürgén járt a keze.
– Nagyon szép! Csodálatosan finom! – felelte az öreg miniszter, s még a pápaszemét is az orrára biggyesztette. – Gyönyörű a mintája, páratlanul szép a színe. Majd megmondom a felséges császárnak, hogy nekem nagyon tetszik.
Folytatjuk
Zórád Ernő emlékoldala
Felhasználti irodalom:
Hans Christian Andersen: A császár új ruhája
