2017. július 23.  Vasárnap
Gyengén felhős 26 °C Gyengén felhős
Rovatok
2017. július 23.  Vasárnap   Lenke
Gyengén felhős 26 °C Gyengén felhős

“Számomra nincs más választás”

I. Károly, a magyar Anjou-ház alapítója

Séta a prágai Károly hídon

Jane Austen világa

“Számomra nincs más választás”  
Egy 1957-es szovjet hivatalos közlés szerint 70 évvel ezelőtt, 1947. július 17-én halt meg Raoul Wallenberg, aki 1945. január 17-én tűnt el.
I. Károly, a magyar Anjou-ház alapítója  
675 éve, 1342. július 16-án hunyt el I. Károly, azaz Károly Róbert, a háromszor koronázott király. Uralkodása alatt fénykorát élte a lovagi kultúra, terjedt az írásbeliség, kolduló szerzetesrendek honosodtak meg az országban.
Séta a prágai Károly hídon  
Hatszázhatvan éve, 1357. július 9-én kezdték el építeni Prága és a világ egyik leghíresebb kőhídját, a cseh főváros egyik jelképének számító Károly hidat.
Jane Austen világa  
200 éve, 1817. július 18-án hunyt el Jane Austen angol írónő. "Az egyik ember szokásai éppúgy jók, mint a másikéi, de mind a magunkét szeretjük a legjobban."
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Abrakadabra 2017 című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Kultúra

Abrakadabra 2017

Szerző: / 2017. május 3. szerda / Kultúra, Teátrum   

Molnár Ferenc: Egy kettő három - Alföldi Róbert, Átrium Film-Színház, 2017 (Fotó: Mészáros Csaba) Hogyan válik a csóró sofőrből egyetlen óra leforgása alatt virtigli nemes? Mi sem egyszerűbb. A modern Pygmalion, azaz Norrison bankigazgató, és teremtménye, Fuss Antal közös metamorfózisa az ezredforduló utáni Magyarországon keserűbb üzenetet közvetít, mint száz évvel ezelőtt.

Az Egy, kettő, három az Átriumban

Molnár Ferenc: Egy kettő három - Szatory Dávid és Alföldi Róbert, Átrium Film-Színház, 2017 (Fotó: Mészáros Csaba)Van, aki Molnár Ferencből csak a Pál utcai fiúkra emlékszik, a színházba járók azért tisztában vannak vele, milyen kiemelkedő színpadi szerző volt. Félig-meddig elintézetlen ügy ő a magyar irodalomtörténetben, zsenialitását épp olyan sokan ünneplik, mint ahányan fitymálják felszínességét, vagy intézik el megengedő, de fölényes kézlegyintéssel: a színi hatáskeltés mestere csupán, ügyes iparos, nem több. Az azonban kétségtelen, hogy nemcsak saját korában volt népszerű, három emberöltő alatt megtartotta egyedül- és időtálló tekintélyét itthon és külhonban is. A közönség a mai napig tódul bármely teátrumba, ha az Molnár-színművet tűz műsorra, s ez nem lehet véletlen. A Játék a kastélyban és a Liliom szerzőjének életműve tutti siker, őrajta mindig teltház van, a közönség önfeledten nevet, ugyanúgy, mint száz éve tehette. Óramű-pontossággal ketyegő poénjai – letűnt, elmosódott világ és életforma ide vagy oda – tökéletesen ülnek 2017-ben is.

Az Egy, kettő, három ellenállhatatlan humora ellenére az epésebb darabjai közé tartozik: nem csak barack, inkább figyelmeztető koppintás a kapitalizmus kobakjára. Technikailag is kétségtelenül bravúros mű, hiszen az egyórányi cselekmény percre pontosan egy órán át tart – a kerettel együtt lesz másfél órányi a játékidő -, s olyan sodró események közepébe rántja a nézőt, aminek a legkérgesebb szívű kritikus sem tud ellenállni. Norrison bankigazgató úrnak hatvan perce van rá, hogy nevelt lányát, no és önmagát megmentse a szégyentől: a dédelgetett gazdag kisasszony ugyanis titokban hozzáment egy taxishoz és közös gyermeküket hordja a szíve alatt. Szülei egy óra múlva érkeznek, ennyi ideje van tehát Norrisonnak arra, hogy a Munkáspárt-hívő, hosszú hajú, toprongyos figurából makulátlan kapitalistát faragjon. Megindul a gépezet, hogy a senkiből Valaki váljék, hogy a plebs szerény képviselőjét gyorsdaruval emeljék a felső tízezerbe, s Norrisonnak olyan hibátlan és a szíve mélyéig szervilis gárda áll rendelkezésére, hogy a lehetetlennek tűnő feladatot – abrakadabra, egy, kettő, három – másodpercre pontosan teljesíti.

Az Egy, kettő, három tulajdonképpen a világ bármely pontjának bármely érájára könnyen aktualizálható, hiszen pöffeszkedő nagytőkések/gazdagok, lázadó fiatalok és szolgalelkű inasok mindig voltak s lesznek. Billy Wilder például remek hidegháborús komédiát forgatott belőle, Norrisonból Coca-Cola-igazgatót, a fiatalemberből pedig kelet-berlini kommunista taxisofőrt csinálva. Znamenák István rendezése is reagál a korszellemre: víziójában az aktuális hatalom ideális embere készül el a semmiből egyetlen óra alatt, s nehéz nem asszociálni rögtön mondjuk egy év alatt meggazdagodott gázszerelőkre, vagy Gucci-táskával rohangáló, magabiztos, bár szerződéssel nem rendelkező tanácsadókra. Az előadás vége felé – sajnos – direkt szállóigékkel is rásegítenek az értelmezésre, nyüzsögnek a színpadon a „rosszabbul élünk, mint egy éve”, és hasonló unásig ismert korfrázisok, a nevezetes végszóval („az, amit maga az egész emberiségnek nevez, az… szégyellje magát.”) pedig Alföldi áttöri a negyedik falat, félreérthetetlenül a nézőtérnek címezve Molnár akkor is, most is indokolt figyelmeztetését.

Molnár Ferenc: Egy kettő három - Lugosi György és Alföldi Róbert, Átrium Film-Színház, 2017 (Fotó: Mészáros Csaba)

Szerencsére azért általában nem ennyire közvetlen az áthallás. A szerencselovag Fuss Antal (Szatory Dávid) megmarad sofőrnek, Norrison (Alföldi Róbert) is bankárnak, Lydia (Lénárdt Laura) pedig definiálatlan „gazdagkisasszonynak”, nem beszélve Norrison akkurátusan olajozgatott fogaskerekeiről, a titkárokról, titkárnőkről és üzletfelekről, akik a modern, színpompás, mégis ridegnek és embertelennek ható díszletben hadarnak, rohangálnak, veszekszenek, utasítanak, lázadnak és hajlonganak másfél órán keresztül. Néha kifejezetten nagy a tülekedés, annyian vannak egyszerre az Átrium színpadán, de ritkán akadályozzák egymást vagy fékezik a tempót. Az előadás ritmusa kifogástalanul pereg és épp a megfelelő pillanatokban áll takaréklángra: Molnár Ferenc bizonyára elégedetten bólogatna, ha látná a Znamenák diktálta iramot, a biztos kezű, megfelelően időzített lassításokat, és Alföldi Norrison-ját. A színész aznap már másodszorra játszotta a szerepet, talán ennek volt köszönhető a néhány megbicsaklás és szövegbaki, de az alakítás végig duzzad az energiától – Alföldinek jár a nyelve, mint a rokka, épp, ahogy a szerző annak idején megálmodta.

Norrison igazi cinikus diktátor, aki – „olaj, olaj” – színleg gazsulál a beosztottjaival, persze kizárólag azért, hogy az ember formájú gépek minél nagyobb hasznot hajtsanak neki. Alföldi nem is igyekszik, hogy különösebben megkedveltesse a karaktert a közönséggel: a bankár néha mintha eltöprengene tette aljasságán, aztán gyorsan továbblép, sebességgel, cselekvéssel téve az önreflexió ördöge ellen. Amikor kiderül, hogy szeretője, Begónia csalja a tisztes férjet és családapát az üzlettársával, Felix-szel (Debreczeny Csaba), inkább örülünk a fordulatnak, mint hogy megsajnálnánk.

Fuss Antal pedig méltó tanítványnak, könnyen gyúrható alapanyagnak bizonyul. Szatory Dávid alakításában a becsületes munkásember, aki korábban még borravalót sem fogadott el soha, pazarul rohad el egyetlen óra leforgása alatt: én-feladásának gyorsasága és tökéletessége még a vén róka Norrisont is meglepi. Csak mi nem csodálkozunk: Közép-Európában, 2017-ben ahhoz már túl sokat láttunk.

Molnár Ferenc: Egy kettő három, Átrium Film-Színház, 2017 (Fotó: Mészáros Csaba)

Hegedüs Barbara

Hozzászólás

A hozzászólások nem a szerkesztőség, hanem az olvasók véleményét tükrözik. A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül törölhetjük.

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek