„Az volt az elképzelése — nem is sejtjük, mennyi elképzelése van egy gömbölyű árnyéknak –, hogy ha az emberek az egymásnak ajándékozható szeretetből táplálkoznának, vidám, életteli arcuk lenne. A szeretetet, amiből sok van nekik, odaadnák azoknak, akiknek kevés van belőle.” Ayhan Gökhan meséje az árnyékról és a szeretetről.
Ayhan Gökhan: Mese a falánk árnyékról
Élt egyszer egy árnyék. Ez az árnyék a leggyakrabban este bújt elő. Legkedveltebb, kényelemtől duzzadó helyén, az inggallérok tövében sütkérezett, mint a fürge farkú gyík délben a forró kövezeten, lehunyt szemű kismacskák a meleg alomban.
Az árnyék kényes ízlésű, válogatós árnyék volt, az ünnepi ingeket, és a vasalt, illatos ingeket szerette jobban mindennél. Ezért aztán a korábbi, egércincogás-bélelte, galamb-búgatta pesti pincelakhelyéről egy jó fekvésű budai utca harmadik emeleti, egértelen-galambtalan tiszta lakásába költözött.
Nagy változás ez egy árnyék életében!
Az árnyék több dekával túlsúlyos, elhízott árnyék volt. Néha sütkérezés közben elaludt, megfeledkezvén arról, hogy reggel illene leugrania az éjszaka titokban birtokba vett zakóról, a körültekintően kikészített, élére vasalt ingről. Egy-egy megfeledkezése, mulasztása végzetes bajt hozott a zakó eredeti tulajdonosának: kora reggel, öltözés közben súlyos terhet érzett a nyaka körül, vakarózott, huzigálta, igazította. Majd ha nem enyhült a ki tudja honnan jött teher, visszafelé igazította, huzigálta, vakarózott.
Kövérkés árnyékunk jókat evett, tudniillik az emberek elhajította dolgok árnyékából élt, attól duzzadt. Kidurrant lufi leeresztett árnyékából, egy kopásig dörzsölt, félbetört radír lyukas árnyékából, a leszakadt ing – és nadrággombok sovány árnyékából.
Falogatott, falatozott.
Falogatás alatt gondolkodott.
Az volt az elképzelése — nem is sejtjük, mennyi elképzelése van egy gömbölyű árnyéknak –, hogy ha az emberek az egymásnak ajándékozható szeretetből táplálkoznának, vidám, életteli arcuk lenne. A szeretetet, amiből sok van nekik, odaadnák azoknak, akiknek kevés van belőle. Mint egy fényes piros almát a jólelkű, tiszta szívű kislányok a szégyenlős kisfiúknak az iskolában, akiknek nincs fényes piros almájuk.
Ő egy kis kövérkés árnyék volt, hogy ilyesmiken gondolkozott.
Ayhan Gökhan
