Valószínűleg a legismertebb és legsikeresebb magyar képzőművész, az op art kiemelkedő képviselője, egyik szellemi vezére volt, sőt, francia méltatói az egyik legnagyobb hatású festészeti irányzat „pápájaként” méltatták tizenöt éve elhunyt Victor Vasarelyt .
Victor Vasarely 1908. április 9-én Vásárhelyi Győző néven látta meg a napvilágot Pécsett, a magyar lexikonok szerint 1906-ban, de a legtöbb francia forrás 1908-at tekinti hiteles születési dátumnak – akárcsak maga a művész. Őt tekinthetjük az optikai festészet, vagy „op-art” legjelentősebb képviselőjének, mind életműve, mind számos elméleti munkája révén, amelyekben egyebek között a mozgást úgy jellemzi, mint „azt az erőszakot, amellyel a szerkezetek szemünk recehártyáján közvetlen ingert okoznak”.
Gyárból Párizsba
Középiskolái után eleinte egy gyógyszergyárban dolgozott segédkönyvelőkét és közben kisméretű plakátokat is rajzolt a vállalat készítményeiről. Később egy golyóscsapágy-gyárban vállalt munkát, ahol elkészítette első sikeres plakátját. 20 éves korában került be a budapesti Műhely Akadémiára, ahol Bortnyik Sándor irányítása alatt tanult, s átvette a XX. század egyik legnagyobb hatású művészeti irányzatának, a Bauhaus-iskolának a szellemiségét.
1930-ban egy grafikai pályázat megnyerése révén jutott Párizsba, ahol 15 évig reklámgrafikusként, illusztrátorként dolgozott. Időközben házasságot kötött Spinner Klára iparművésszel, akitől két fia született.
Optikai művészet
Művészeti útkeresése 1947 körül ért véget, amikor szürrealista hatású képei után az op-art, azaz az „optikai művészet” keretében találta meg önkifejezésének legmegfelelőbb útját. Ez a nonfiguratív képzőművészeti irányzat a geometrikus alapformák ötletes variálásán alapul.
Vasarely a legegyszerűbb mértani formáknak, a négyzeteknek, köröknek, ellipsziseknek, háromszögeknek is a mélység és a mozgás illúzióját tudta adni képein. Stílusával új ornamentika kialakítására törekedett, amely illett a modern építészet vasbeton, acél és üveg elemeihez. A változatos burkolóanyagokkal kialakított „sokszínű város” volt az eszménye, mellyel a modern élet méltó környezetét akarta megteremteni.
Képei a nézőpont módosulásával változnak, a fokozatos színárnyalat-változások, végtelen látszati kombinációk érdekesek és dekoratívak. Festészeti ábécéjében 1960-tól dolgozta ki a szín- és fekete-fehér kontrasztokra s a párhuzamosokra épülő perspektíva képi világát. Új, a modern építészet acél, üveg és vasbeton elemeihez illő ornamentikát akart létrehozni. A változatos burkolóanyagokkal kialakított „sokszínű város” volt az eszménye, a modern élet méltó környezetét akarta megteremteni. Olyan művészetet akart alkotni, melyet nagyobb műveltség nélkül bárki értékelhet.
Társadalmi művészetről álmodott, s hitte: az emberekben éppoly erős a vágy a képzőművészet, mint a zene iránt. A 20. századot nem az egyedi alkotások korának látta, azt akarta, hogy bárki megszerezhesse sokszorosított műveit.
Vasarely „forma-szín egysége” iparilag előállítható, sokszorozható és integrálható az építészetbe. Nem tartotta magát festőnek, a „múzeumi művészetet” elavultnak érezte, az alkalmazott képzőművészetet vélte fontosabbnak.
Op art művei eleinte meghökkentették a nézőket, ám az 1950-es évektől nagy sikerük volt, kifejezési formái a vizuális köznyelv részei lettek, a világ sok városának tereit és épületeit díszítik térhatású művei.
A Vasarely
Vasarely pályafutásának csúcspontját a hatvanas-hetvenes évtized, s ezen belül is az úgynevezett Pompidou-korszak (Georges Pompidou miniszterelnökségének, majd államfői periódusának időszaka) jelentette. 1959-ben megkapta a francia állampolgárságot. 1964-ben Guggenheim-díjat, majd a következő évben a Sao Paulo-i biennálé fődíját kapta meg. Művészetének elismertségét jelezte, hogy 1981-ben elnyerte a legismertebb francia kitüntetést, a Becsületrendet tiszti fokozatát.
1970-ben nyílt meg az első Vasarely-múzeum a dél-franciaországi Gordes-ban, majd 1971-ben a közeli Aix-en-Provence városában létrehozták a Vasarely Alapítvány-t, melynek épületét 1995-ben, anyagi gondok, adótartozások miatt bezárták. A jogi viták évekig húzódtak a család és az alapítvány vezetősége között. Vasarely a francia államot is hibáztatta felelőtlensége miatt, ezért 1993-ban lemondott a Becsületrendről.
A hazai művészeti közéletbe 1969-es műcsarnoki kiállításával tört be. Szülővárosa, Pécs díszpolgárrá választotta, ahol művei számára 1976-ban múzeumot alapított illuzionista szőnyegeivel, Jel című pécsi szabadtéri kerámia művét 2006-ban újították fel 1982-ben mintegy 400 alkotását Magyarországnak ajándékozta. 1987-ben az óbudai Zichy-kastélyban nyílt Vasarely Múzeum.
Utolsó éveiben prosztatarákban szenvedett, a halála előtti hónapokban kómában volt. 1997. március 15-én, halt meg Párizsban.
„Bármilyen elismerésben is volt részem,… mindig is úgy véltem, személyemben magyar embert tiszteltek meg, alkotóművészetem forrását minden bizonnyal ezek a gyökerek jelentik” – vallotta magyarságáról. Valószínűleg ő a legismertebb és legsikeresebb magyar képzőművész.
