2017. szeptember 26.  Kedd
Közepesen felhős 18 °C Közepesen felhős
Rovatok
2017. szeptember 26.  Kedd   Jusztina
Közepesen felhős 18 °C Közepesen felhős

A West Side Story sikere

William Faulkner világa

Mechwart András munkássága

Jack Kirby 100

A West Side Story sikere  
60 éve, 1957. szeptember 26-án mutatták be a West Side Storyt a New York-i Broadway-n.
William Faulkner világa  
120 éve született William Faulkner, akinek művészete a Dél világában gyökeredzik. Nosztalgiával nézi a hagyományos, ültetvényes világ pusztulását, nem tudja elfogadni az iparosodó társadalmat.
Mechwart András munkássága  
110 éve, 1907. június 14-én halt meg Mechwart András gépészmérnök, a Ganz gyár legjelentősebb fejlesztője, a forgóeke, a hengerszék, a gőzkazán feltalálója.
Jack Kirby 100  
100 éve, 1917. augusztus 28-án született New Yorkban Jack Kirby, a képregény atyja, az amerikai populáris kultúra megkerülhetetlen alakja.
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Az őrültek a legnagyobb rajongók című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Kultúra

Az őrültek a legnagyobb rajongók

Szerző: / 2017. április 25. kedd / Kultúra, Teátrum   

Stephen King: Tortúra - Balázs Andrea és Árpa Attila, Karinthy Színház, 2017 (Fotó: Karinthy Színház) Stephen King 1987-es regénye egyike a rémkirály legsikerültebb műveinek. A könyvet 1990-ben egy elég magas színvonalú filmadaptáció követte, ami, valljuk be, King és Hollywood közös halmazában igazi fehér hollónak számít.

A Tortúra a Karinthy Színházban

Stephen King: Tortúra - Balázs Andrea és Árpa Attila, Karinthy Színház, 2017 (Fotó: Karinthy Színház)A celluloidváltozatnál is bátrabb lett azonban a Karinthy Színházé. A negédes, anyáskodó asszonyságból dühöngő fúriává változó ápolónő és a kiszolgáltatott író duettjét dialógusokra komponálva, felvonásokra szabdalva tárják közönség elé, pedig a regényben a pszichológiai vonatkozások, a belső történések és monológok legalább olyan fontosak, mint a vérfagylaló történet.

Kezdjük a gyengeségekkel. Iványi Árpád rendező a színrevitel mikéntjét illetően a filmes hatások alkalmazása mellett döntött. A hitchcocki világot idéző idegbeteg vonóskíséret szinte a teljes előadást elkíséri, a cselekmény pedig nem csupán két felvonásból áll, hanem az egyes felvonásokat is rövidebb szkeccsekre tagolták. Ezek a megoldások, bármily logikusak is, élőben igencsak redukálják a feszültséget. A sűrű elsötétülések és kivilágosodások – a mozifilmekben használt fel- és leblendéhez hasonlóan – lassítanak a tempón, és a színészek mozgását is gyakrabban döccentik meg a kelleténél.

A suspense azonban nem csak ennek köszönhetően akadozik. Hiába a thrilleres zene, a fel-felsikoltó hegedűk – amit a megfelelő dramaturgiai pillanatokban a nézőtér felajzott moraja kísér, s néha nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ezzel szeretnék kárpótolni a közönséget a mérsékeltebb izgalmakért -, hiába a színészek dicséretes erőfeszítése, a könyv vagy a film torokszorító izgalmait meg se közelíti az előadás. Ezt valószínűleg mozi és teátrum eltérő közege és a színészek hús-vér jelenléte okozza. A színháznak egyszerűen ilyen a természete: ami mozivásznon libabőröztet, a realitástól merőben különböző, mesterségesen kialakított színházteremben kevésbé vehető komolyan.

A harmadik probléma – amivel már a filmnek is meg kellett küzdenie – az ütős belső monológok műfaji szükségszerűségek diktálta megnyirbálása. Ugyanígy ki kellett gyomlálni – hiszen a leíró szegmensek részét képezte – Annie elboruló elméjének részletezését is, így színpadon mindent a viszonylag szűkre szabott dialógusokból kell kikövetkeztetnünk. S ez bizony jelentősen egyszerűsít és tompít a regény intenzitásán.

Stephen King: Tortúra - Balázs Andrea és Árpa Attila, Karinthy Színház, 2017 (Fotó: Karinthy Színház)

És akkor a pozitívumok: Balázs Andrea például egészen jó Annie Wilkes-ként. Talán kicsit bizonytalanul kezd, de az indítás buktatóján átlendülve hitelesen érzékelteti a figura kettősségét: a legnagyobb rajongó odaadó szeretetét és a tébolyodott mániákusságát, amivel minden áron ki akarja préselni ágyhoz kötözött és neki kiszolgáltatott kedvencéből az ízlésének megfelelő cukros-romantikus Misery-regényt. Annie elmekórtani eset, és ezt már akkor érezzük, amikor Balázs első ízben óvatoskodik be a betegszobába: instabilitása kezdettől fogva ott vibrál a levegőben, azok a nézők is pontosan érzik, akiknek fogalmuk sincs a történet folytatásáról. A díszlet szintén Miss Wilkes lelkületének kivetülése: a kispolgári lakás – melyet úgy osztanak két különálló helyiségre, hogy a színpadon nem látszik elválasztó fal – a régimódi asztalterítőkkel és csipkefüggönyökkel, a hajmeresztő lámpaernyőkkel- és búrákkal, a giccses festményekkel és poros-avítt bútorokkal az ápolónő megrekedtségét és a való világtól való teljes elszigetelődését keretezik.

Árpa Attila kapta meg Paul Sheldon, a világhíres romantikus regény-szerző szerepét, akit balszerencséje és egy majdnem végzetes autóbaleset Annie tanyájára és kezére juttatott. Árpa szerepeltetése sokakból váltott ki gúnyos mosolyt, pedig a producer-forgatókönyvíró-kreatív igazgató-gyártásvezető-műsorvezető-celeb (mi ő egyáltalán?) igazán elfogadhatót nyújt a megkínzott író szerepében. Ez nyilván annak is köszönhető, hogy a darab legnagyobb részében annyi a dolga, hogy fájdalmasan grimaszol, kedvességet tettet, néha meg rémült arcokat vág, mélyebb pszichológiai vizekbe nem áztatta bele a rendező – s valószínűleg jól is tette.

Stephen King: Tortúra - Balázs Andrea és Árpa Attila, Karinthy Színház, 2017 (Fotó: Karinthy Színház)

A dikció, a mozgások meg egészen kiváló ritmusban peregnek. Árpa feszengő fészkelődése az ágyban vagy a tolókocsiban, a sérült lábak kínlódó igazgatása, a nehézkes kikászálódások vagy elzuhanások, az akciófilmes tempójú összekötözés a lábeltörős jelenet előtt, vagy az előadászáró verekedés is mind-mind hatásosan szerkesztett jelenetsor. Látszik, hogy a két szereplő gondos kiképzésben részesült a próbafolyamat alatt, lihegnek és verejtékeznek is rendesen a tapsrendnél, és ez így van jól (zárójelben: még meg is puszilják egymást, a helyükben kihagynám ezt a kollektív feloldásnak szánt érzelmeskedést).

A Karinthy-beli Tortúra korrekten összerakott színházthriller. Az átlagos, vagy annál gyengébb idegrendszeri sajátosságokkal rendelkező néző így is nagyokat ugrik a székben a jump scare-eknél – a mellettem ülő nő például az utolsó lövésnél sikított és kacagott egyszerre-, hiányérzete csak annak marad, aki a regényt alaposabban ismeri. De az az igazság, hogy legjobb esetben ennyit vár, és azt meg is kapja.

Stephen King: Tortúra - Balázs Andrea és Árpa Attila, Karinthy Színház, 2017 (Fotó: Karinthy Színház)

Hegedüs Barbara

Hozzászólás

A hozzászólások nem a szerkesztőség, hanem az olvasók véleményét tükrözik. A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül törölhetjük.

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek