2017. július 21.  Péntek
Közepesen felhős 31 °C Közepesen felhős
Rovatok
2017. július 21.  Péntek   Dániel, Daniella
Közepesen felhős 31 °C Közepesen felhős

I. Károly, a magyar Anjou-ház alapítója

Séta a prágai Károly hídon

Jane Austen világa

Pierre Cardin, a divattervező

I. Károly, a magyar Anjou-ház alapítója  
675 éve, 1342. július 16-án hunyt el I. Károly, azaz Károly Róbert, a háromszor koronázott király. Uralkodása alatt fénykorát élte a lovagi kultúra, terjedt az írásbeliség, kolduló szerzetesrendek honosodtak meg az országban.
Séta a prágai Károly hídon  
Hatszázhatvan éve, 1357. július 9-én kezdték el építeni Prága és a világ egyik leghíresebb kőhídját, a cseh főváros egyik jelképének számító Károly hidat.
Jane Austen világa  
200 éve, 1817. július 18-án hunyt el Jane Austen angol írónő. "Az egyik ember szokásai éppúgy jók, mint a másikéi, de mind a magunkét szeretjük a legjobban."
Pierre Cardin, a divattervező  
95 éve, 1922. Július 2-án született Pierre Cardin francia divattervező. Híressé vált avantgárd stílusáról, a nők körében gallér és ujj nélküli miniruhákat hozott divatba, amelyeket geometriai mintákkal díszített.
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Freud díványán című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Kultúra

Freud díványán

Szerző: / 2016. május 6. péntek / Kultúra, Irodalom   

Sigmund Freud, 1926 (fotó: Alexandra)“Egyáltalán nem vagyok a tudomány embere…” A 160 éve született Sigmund Freud munkássága máig rányomja bélyegét a teljes gondolkodásunkra, a szellemi és művészeti életre, az irodalomra.

“Egyáltalán nem vagyok a tudomány embere, nem vagyok sem megfigyelő, sem kísérletező, és nem is vagyok gondolkodó. Alkatom szerint nem vagyok más, mint egy konkvisztádor, vagy, ha a le akarja fordítani a szót, kalandor, az ilyen embernek minden kíváncsiságával, merészségével, makacs kitartásával” – írta önmagáról egy levelében a százhatvan éve, 1856. május 6-án született Sigmund Freud osztrák orvos, a pszichoanalízis megteremtője.

A morvaországi Freibergben (ma Pribor, Csehország) született Sigmund Freud zsidó kereskedőcsaládból származott, anyja húsz évvel fiatalabb volt Freud apjánál, akinek Freud születésekor már volt két nagy fia. A család 1859-ben Lipcsébe, majd egy évvel később Bécsbe költözött, Freud hosszú életének nagy részét ebben a városban töltötte. Bár kezdetben a jogi pálya iránt vonzódott, 1873-ban mégis a bécsi egyetem orvosi karára iratkozott be.

Sigmund Freud és felesége, Martha Bernays (Fotó: freud.org.uk) 1876 és 1880 között Ernst Brücke élettani laboratóriumában dolgozott, így orvosi tanulmányait elég felületesen végezte, s csak 1881-ben avatták orvossá. 1882-ben a bécsi közkórházba került, s minden figyelmét az agyanatómiai kutatásoknak, később az idegrendszer szervi megbetegedéseinek szentelte. 1884-ben a kokain élettani hatásait tanulmányozta, de vizsgálódásait hamar lezárta. 1885 tavaszán egyetemi magántanár lett. Az év őszén ösztöndíjjal a híres párizsi ideggyógyintézetbe, a Salpetriere-be került, ahol Jean-Martin Charcot mellett dolgozott és a hisztériára vonatkozó vizsgálatokat végzett. 1886 őszén Bécsben telepedett le, s feleségül vette Martha Bernayst, akitől hat gyermeke született, köztük az az Anna Freud, aki később apja nyomdokaiba lépett.

“A gondolatok szóban vagy írásban történő kifejezésének finomabb determináltsága is gondos megfigyelést érdemelne. Hiszen általában úgy véljük, szabadon választhatjuk meg a szavakat, amelyekbe gondolatainkat öltöztetjük, vagy a képeket, amelyekkel álcázzuk őket. De a pontosabb megfigyelésnél kitűnik, hogy más szempontok figyelembevétele dönt e választás fölött, és hogy a gondolat formájában mélyebb, sokszor nem is szándékolt értelem csillan meg. A szóképek és szólásmódok, amelyeket valaki előszeretettel alkalmaz, rendszerint nem közömbösek az illető megítélése szempontjából, másokról viszont kitűnik, hogy utalnak valamilyen témára, amely pillanatnyilag háttérbe szorul ugyan, mégis rendkívül megragadta a beszélőt.”

Hazaérkezése után bécsi orvoskollégáival is szerette volna megosztani a Charcot-nál tapasztaltakat, de elmélete, miszerint a hisztéria férfiaknál is előfordulhat, merev ellenállásba ütközött. Mint idegorvos eleinte elektroterápiával kísérletezett, aztán áttért a hipnózisra. 1889-ben Nancyba utazott Hyppolyte Bernheimhez, hogy tökéletesítse hipnózis-technikáját, s itt tapasztalta meg legerősebben, hogy vannak olyan hatalmas lelki folyamatok, amelyek az emberi tudat számára rejtve maradnak.

Ettől kezdve elsősorban a hisztéria kezelésével foglalkozott, a hipnózist arra használta, hogy a hozzá kerülő betegeket tüneteik keletkezéséről kikérdezze. Felvette a kapcsolatot Josef Breuerrel, Bécs egyik legtekintélyesebb háziorvosával, akinek nevét és hisztériás betegekkel végzett vizsgálódásait Freud már korábban ismerte, s saját betegeit is a Breuernál tapasztalt módon kezelte. 1895-ben megjelent közös könyvük Tanulmányok a hisztériáról címmel, s e mű megjelenésétől számítják a pszichoanalízis kezdetét.

“Nem, uraim, ez kétségkívül nincs úgy; a szexualitás nem bújik be a pubertás idején a gyermekbe olyan hirtelen, mint az evangéliumi ördög a sertésekbe.” (Sigmund Freud: Bevezetés a pszichoanalízisbe)

A két tudós útja azonban hamar elvált. Freud arra a meggyőződésre jutott, hogy a neurotikus jelenségek mögött rendszerint nemi természetű indulatok működnek, és bevezetett olyan szakkifejezéseket, mint a libidó és az Ödipusz-komplexus. Az orvosi egyesületek azonban hitetlenkedve és ellenkezve fogadták elméleteit. Freud technikája is megváltozott, s felhagyva a hipnózis alkalmazásával, rátért az ún. szabad asszociációs módszerre, amelynek lényege: a kezelés során mindent elmondani, ami az eszünkbe jut.

Figyelme ezután az álmokra és megfejtésükre irányult. 1900-ban megjelent Álomfejtés című könyve, amelyben azt állítja, hogy minden álmunk valamely elfojtott vágy teljesítése. 1904-es A mindennapi élet pszichopatológiája című munkájában pedig az emberek gyakori kis elvétéseinek magyarázatát kutatta.

Eközben teljesen elszigetelődött az orvosi világtól, többnyire nem vettek róla tudomást, vagy ha mégis, elméleteit nevetségeseknek tartották. 1902-ben azonban megtört a jég: néhány fiatal bécsi orvos részvételével kis kör szerveződött a pszichoanalízis tanulmányozására, majd 1906 után Svájcban és Németországban is felébredt az érdeklődés e fiatal tudományág iránt. 1908-tól Salzburgban minden évben összegyűltek a mozgalom követői, és Carl Gustav Jung szerkesztésében folyóiratot is kiadtak. 1910-ben Ferenczi Sándor javaslatára megalakították a Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesületet. 1909-ben Freud Amerikába utazott, és Worcesterben megtartotta az Öt előadást a pszichoanalízisről, amely később nyomtatásban is megjelent.

“Viszonyunk a világhoz, amelybe oly nem szívesen jöttünk, nyilván azt is tartalmazza, hogy megszakítás nélkül nem bírjuk elviselni.” (Sigmund Freud: Bevezetés a pszichoanalízisbe)

Hazatérte után tovább folytatta pszichoanalitikai gyakorlatát, és sorra jelentek meg könyvei: Totem és tabu (1913), A pszichoanalitikai mozgalom története (1914), Bevezetés a pszichoanalízisbe (1916-17), A halálösztön és az életösztönök (1920), Tömeglélektan és én-analízis (1921), Az ősvalami és az én (1923), Önéletrajz (1925), Egy illúzió jövője (1927), Mózes és az egyistenhit (1938).

Freud kidolgozta a viselkedési zavarok szubjektív tartalmának értelmező analízisére szolgáló technikákat, és ez volt talán a legnagyobb adomány, amit a magánrendelőkben működő neurológus-pszichiáterek kaptak tőle. Már Sigmund Freud is felismerte, hogy a nevetés az életrevalóság elengedhetetlen feltétele – aki nem nevet többé, az az élettől a halál felé fordul. Az álmok, fantáziák, szabad asszociációk, tüneti cselekvések, nyelvbotlások, szellemes kiszólások és élcek értelmezésének segítségével a magánorvos mélyen behatolt a beteg legszemélyesebb életébe, miközben azt igyekezett kideríteni, hogy az illető miért éppen ezeket és nem más képeket alkalmazott álmaiban és fantáziáiban.

1930-ban kisebb szívrohama volt, emiatt Anna lánya vette át a neki adományozott Goethe-díjat. 1935-ben a Brit Királyi Orvosi Társaság tiszteletbeli tagjává választották.

Sigmund Freud szobája a híres dívánnal, London, 1938 (Fotó: Freud Museum London/Facebook)

Freud díványa

Freud születésének 150. évfordulója évében, 2006-ban a pszichiáter utolsó, akkor még életben lévő, már 88 éves páciense, Margarethe Walter visszaemlékezett Freuddal kapcsolatos emlékeire. “Ő volt az egyedüli, aki valóban odafigyelt arra, amit mondtam. Amikor arra ösztönzött, hogy szakítsam ki magam szigorú, parancsoló apám befolyása alól, megmentette az életemet. Freud életem kulcsa. Olyan ajtót tárt fel bennem, amelyet senki sem akart kinyitni” – mondta az egykori páciens. Margarethe Walter 1936-ban 18 éves volt, amikor háziorvosa Freud bécsi rendelőjébe küldte, “lelki betegségének gyógyítása végett”. “Magányos és zárkózott voltam, szeretet nélkül éltem” – mesélte a Die Zeitnek az asszony -, “teljesen függő voltam apámtól”. Amikor Freud rendelőjébe lépett, “igen öreg embert” látott, aki azonban “tele volt erővel”. “Kis fehér szakállat, szürke öltönyt viselt, kissé hajlott tartása volt”. “Egyenesen a szemembe nézett, felmért és arra biztatott, hogy szakadjak el apámtól, aki elkísért: őt távozásra szólította fel”. Sigmund Freud még elmondta a fiatal lánynak: “Ha felnőtté akar válni, törődnie kell vágyaival, vállalnia kell az ellentmondást, meg kell kérdeznie, mi miért történik és nem szabad mindent némán elfogadnia”.

Freud a híressé vált terápiás díványát ajándékba kapta egyik hálás páciensétől, Madame Benveniste-től egykori beszélgetéseik emlékére. A viszonylag rövid, egyszerű heverőt a professzor túl szigorúnak tartotta, ezért befedte egy puha perzsaszőnyeggel és több bársonypárnával, mintegy meghitt kuckót teremtve ezzel zaklatott idegzetű pácienseinek. A dívány alkalmazásának célját Freud egyik művében azzal magyarázta, hogy mivel páciensének szavait hallgatva ő maga is átadja magát gondolatainak, nem akarja, hogy ezeknek az ő arcán való tükröződéséből az illető különböző következtetéseket vonjon le. A lefektetett páciens mögött elhelyezkedve ezt a veszélyt elhárította.

A dívány, amely még londoni emigrációja idején is elkísérte Freudot, mára a pszichoanalízis módszerének szinonimája lett és a nagyközönség számára eddig ismeretlen első emeleti szobában kapott helyet.

Vittorio Lingiardi, a római Sapienza egyetem pszichológia professzora is alátámasztotta Freudot. Véleménye szerint nem minden beteg szeret fekve “vallani”, és zavarja, hogy nem látja a doktort. A fáradt pszichoanalitikusnak viszont kifejezetten használ, hogy nem látja betegét, mert így jobban tud a szavaira koncentrálni. A dívány a körülötte támadt viták ellenére mégis megmaradt, sőt, sztárja lett számos irodalmi műnek, filmnek, és nem utolsó sorban tréfának – elég csak Woody Allenre gondolni.

. A szabadságot azonban nem sokáig élvezhette, mert a már számos műtéten átesett neurológus elhatalmasodó szájrákja következtében 1939. szeptember 23-án Londonban elhunyt.

Sigmund Freud szobája a híres dívánnal, Freud Museum London (Fotó: freud.org.uk)

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek