2017. március 26.  Vasárnap
Közepesen felhős 5 °C Közepesen felhős
Rovatok
2017. március 26.  Vasárnap   Emánuel
Közepesen felhős 5 °C Közepesen felhős

Walt Whitman világa

Beethoven világa

Alfons Mucha közelről

…mondják még egyszer, hogy sátántangó…

Walt Whitman világa  
125 éve, 1892. március 26-án hunyt el Walt Whitman amerikai költő, aki Magyarországon a 20. század elején jelentkező avantgárd irodalom egyik ihletője volt, a többi között Pásztor Árpád, Kassák Lajos, Kosztolányi fordította le műveit
Beethoven világa  
190 éve, 1827. március 26-án halt meg Bécsben Ludwig van Beethoven, a zenetörténet óriása.
Alfons Mucha közelről  
A Reök-palotában megnyílt kiállítás segítségével a szecesszió egyik leglebilincselőbb életművébe pillanthatunk bele.
…mondják még egyszer, hogy sátántangó…  
Az Aegon Művészeti Díjat elnyerő Krasznahorkai László Báró Wenckheim hazatér című gigantikus regényt a kritikusok az életmű összegzésének.
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Jack Kerouac, aki örökké úton volt című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Kultúra

Jack Kerouac, aki örökké úton volt

Szerző: / 2017. március 10. péntek / Kultúra, Irodalom   

“A földön út vonul, és az út hossza az álma mindenkinek.” Jack Kerouac, az Úton szerzője 95 éve született.

“Az életem egy farm lesz, ahol magam termelem meg az ennivalómat. Nem csinálok semmit, csak ülök egy fa alatt, amíg nőnek a növényeim, a saját boromat iszom, regényeket írok, hogy nemesítsem a lelkemet, játszom a srácaimmal, és fütyülök a nyomorultakra” – írta naplójába Kerouac 1948-ban. Mindez azonban – a regényírást kivéve – nem valósult meg a kanadai francia emigráns családból származó író életében.

Jack Kerouac (1922-1969) író (Fotó: Babelio.com)Jack Kerouac Jean-Louis Lebris de Kerouac néven született 1922. március 12-én a Massachusetts állambeli Lowellben egy kanadai, québeci francia emigráns házaspár harmadik gyermekeként. Apja sokáig nyomdászként dolgozott, de a gazdasági válság idején elvesztette állását, s attól kezdve különböző szerencsejátékokba fogott, hogy családját megmentse a nyomortól. Próbálkozásai kevés sikerrel jártak, a csalódottság és elkeseredés végül az alkohol rabjává tette. Kerouac életében – bár apjával is jó volt a viszonya -, édesanyja, vagy ahogy írásaiban említi: Memere volt a meghatározó személy, akitől a katolicizmus, a misztika iránti fogékonyságot is örökölte.

A gyermek Kerouac ötéves koráig egyetlen szót sem beszélt angolul, és egészen a kamaszkoráig csak kis dózisban sajátította el az angol nyelvet. Végül angolul csak az általános iskolában tanult meg, de sokat olvasott, s maga is kísérletezett rövidebb írásokkal, leginkább első számú kedvence, Thomas Wolfe stílusában. Gyerekkorában lelkesen körmölt beszámolókat kitalált sporteseményekről. Az erős, jó felépítésű ifjú már igen korán kitűnt sportteljesítményeivel, jó atléta és még jobb futballista volt.

A középiskola elvégzése után, az amerikai futballban elért eredményeinek köszönhetően ösztöndíjat szerzett a New York-i Columbia Egyetemre, ahol egyszer azzal dicsekedett, hogy lógásrekordot állított fel. nem töri el lábát, mindjárt a második mérkőzésén. Itt ismerkedett meg s kötött életre szóló barátságot Allen Ginsberggel, William S. Burroughs-zal és Neal Cassadyvel, s az együtt töltött napok, a közös csavargások, nagy ivászatok a Kerouac-próza meghatározó elemei lettek.

Jack Kerouac (1922-1969) író (Fotó: Babelio.com)“Hé, srácok, mentek valahova, vagy csak úgy sehova?”

Akár az évfolyam üresfejű hallgatója is maradhatott volna, ha elsőéves korában egy mérkőzésen nem töri a lábát, s felépülése után edzője nem volt hajlandó visszavenni a csapatba. Így viszont abbahagyta az egyetemet és ide-oda vándorolt. Kerouac beállt a haditengerészethez, ám onnan mint skizoid személyiséget leszerelték, attól kezdve kereskedelmi hajókon dolgozott tengerészként. Később beutazta az Egyesült Államokat és Mexikót, a vasutasságtól az erdőőrségig mindenféle munkákat elvállalt. Közben írónak készült, úgy vélte, életében később ez lesz a fő megélhetési forrás.

“Revelációkat akarok papírra vetni, és nem ostoba sztorikat írni, pusztán a pénzért. A lehető legmélyebben le akarok ásni a saját tudatalattimba, mert hiszem, ha ez sikerül, mindenki meg fogja érteni azt, amit mondok, hiszen ott legbelül minden ember egyforma.”

Írásait rendre megmutatta barátainak, akik általában tetszéssel fogadták őket, olyannyira, hogy Ginsberg rávette a Columbia Egyetem egyik professzorát, segítsen megjelentetni a The Town and the City című regényt. A mű 1950-ben meg is jelent, s bár a kritikusok felfigyeltek rá, mégsem lett sikerkönyv.

A kiugrásra hét évet kellett várnia a szerzőnek, aki ezen idő alatt Neal Cassady társaságában beutazta az országot. Az Útonban így emlékszik vissza erről az időszakról: “A kerge Neallel úgy kellett rohangásznom a világban, hogy közben meg se nézhettem.” Többéves utazgatásainak és benyomásainak naplóformában való lejegyzése után 1951 áprilisában nekiült, és legendás írásmaratonba kezdett, amelynek eredményeként megszületett az Úton. A regény, amely Ginsberg Üvöltése mellett a beatmozgalom egyik bibliája lett. Az alapötletet Kerouac így foglalta össze: “Két srác autóstoppol Kaliforniában, kutatva valami után, amit nem igazán találnak meg, elvesztik magukat az úton, visszajönnek valami másban reménykedve.”

Az ötletből hamarosan regény lett: Kerouac egy összesen 36 méter hosszú, összeragasztott papírcsíkra írta a könyvet. Ezt a papírcsíkot fűzte be írógépébe, hogy ne kelljen gondolatait menet közben papírcserével megszakítani. A szövegben nem használt sem bekezdéseket, sem pedig vesszőket, így 1951 áprilisában, 20 nap alatt sikerült befejeznie művét, de a kiadásra 1957-ig várnia kellett. Megjelenése után azonban egyértelmű siker lett, valósággal mítoszt teremtett. Az Úton ugyanis arról szól, ami az akkori huszonéveseknek hiányzott: a szabadság szükségéről és a megszerzett szabadságról, a fogyasztói társadalomból való kitörésről és a másság, a mindenféle deviancia létjogosultságáról. Kerouac később azt állította, hogy három hét alatt hozta össze a 175 ezer szavas kéziratot, amelynek gépelt változata egyetlen hatalmas telexpapírtekercse íródott. A legtöbb hozzáértő ma már egyetért abban, hogy a sokak csodálatából övezett “Kerouac-tekercs” valójában többévnyi naplóbejegyzésből tartalmaz anyagokat.

“„Mit vársz az élettől?”, kérdeztem, mert mindig ezt szoktam kérdezni a lányoktól. „Nem is tudom”, felelte. „Csak dolgozom, próbálok megélni valahogy.” Ásított. A szájára tettem a kezem, és rászóltam, hogy ne ásítson. Próbáltam elmondani neki, hogy engem mennyire izgat az élet meg akár csak a gondolata is, hogy miket csinálhatnánk együtt; és miközben ezt mondtam, tudtam, hogy két nap múlva elhagyom Denvert. Unottan elfordult. Hanyatt feküdtünk, bámultuk a mennyezetet és arra gondoltunk, vajon Isten miért ilyennek alkotta a világot: ilyen szomorúnak és kelletlennek.” (Jack Kerouac: Úton – Az eredeti tekercs)

Jack Kerouac (1922-1969) író, 1953 (Fotó: Babelio.com)

Bár a siker ráirányította a figyelmet, ő nemigen tudott mit kezdeni ezzel. Részt vett ugyan tévéműsorokban, cikkeket jelentetett meg különböző lapokban, lemezre olvasott műveket, ám egyre inkább befelé fordult, legszívesebben otthon ült és írt, s – bár többször is megpróbálta – önpusztító életmódján, a rendszeres alkohol- és kábítószer-fogyasztáson nem tudott változtatni. Ahogy a Tristessa és A szőke bombázó műfordítója, Galamb Zoltán fogalmaz: “Kerouac teljes életműve az utazásról szól, ám önmagában is utazás. Utazás a szinte határtalan észak-amerikai kontinens peremén hullámzó óceánok, a nyüzsgő nagyvárosok, a nyugalmat árasztó benzinkutak és vasútállomások között, ugyanakkor Kerouac utazása elvisz minket a lélek, az örökkévalóság, a mindenség mélyébe is.”  

“Képzelj el egy gyönyörű lányt New Yorkban, virágos szoknya van rajta, à la New York, meg rózsaszínű Dior kasmírpulóver, az ajka és a szeme igéző, ahogy az egész lénye is az. Itt, ezen a vidéken ugyanez a lány szegényszagú, melankolikus ruhákat viselő indián hölggyé redukálódik.” (Jack Kerouac: Tristessa – A szőke bombázó)

Irodalmi szempontból rendkívül termékeny volt ez az időszak, ekkor születtek fontos művei: a Dharma Bums (Dharma-csavargók, 1958), a The Subterraneans (A földalattiak, 1958, magyarul A vakondok címmel jelent meg részlete 1967-ben az Üvöltés című antológiában), a Lonesome Traveller (Magányos utazó, 1960), a Big Sur (1962, magyarul Művésztelep címmel), a Desolation Angels (A pusztulás angyalai, 1965).

Jack Kerouac (1922-1969) író felolvasó estje, New York, 1959 (Fotó: listal.com)

Művei többnyire önéletrajzi elemekre épültek, s barátai, a beatmozgalom jeles alkotói szerepeltek bennük különböző neveken. Kerouac írásait egy teljes mű, ahogy ő nevezte, a Dulouz-legenda egyes fejezeteinek tekintette, amelyet azonban soha nem sikerült összeállítania.

Élete utolsó éveiben érdeklődése egyre inkább a misztika és a zen buddhizmus eszméi felé fordult. A hatvanas évek közepén harmadszor is megnősült, felesége, Stella még gyermekkori ismerőse volt Lowellben. 1964-ben Stellával és édesanyjával együtt vissza is költözött szülőhelyére, majd onnan tovább a floridai St. Petersburgba, itt halt meg májzsugorban 1969. október 21-én. Búcsúéjszakáját a városban töltötte, ivott, mulatott, Mel Tormé-lemezeket hallgatott, és együtt énekelet az énekessel. Később a kisvárostól néhány kilométerre fekvő mezőn találtak rá, ott heveredett le, hogy kialudja magát. Lowellben temették el, 1988-ban avatták ott a síremlékét.

“Az életem egy farm lesz, ahol magam termelem meg az ennivalómat. Nem csinálok semmit, csak ülök egy fa alatt, amíg nőnek a növényeim, a saját boromat iszom, regényeket írok, hogy nemesítsem a lelkemet, játszom a srácaimmal, és fütyülök a nyomorultakra” – írta naplójába Kerouac 1948 augusztusában. Az idill nem valósulhatott meg, ám az író rövid élete és fő műve az amerikai mítosz részévé vált a XX. századik második felében.

Pull My Daisy rövidfilm - Larry Rivers, Jack Kerouac, David Amram és Allen Ginsberg, 1959 (Fotó: openculture.com)

Jack Kerouac felolvas a Seven Arts Cafe-ban, New York, 1959

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek