„Szeretni kell a szerepet, s akkor minden hangsúly oda kerül, ahová való.” Kiss Manyi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész 45 éve, 1971. március 29-én halt meg Budapesten.
1911. március 12-én született pedagógus családban az erdélyi Magyarlónán Kiss Margit néven. Tanulmányait Sepsiszentgyörgyön kezdte, a kolozsvári konzervatóriumban folytatta, és Izsó Miklós színiiskolájában is tanult. Tizenöt évesen egyik vizsgaelőadásán fedezte fel és szerződtette a kolozsvári színház direktora.
Szubrettként szép sikereket aratott, később a miskolci, majd a szegedi közönség is megismerhette. A dél-alföldi városban egymásba szerettek egy olasz artistával, akivel össze is házasodtak, és Manyika csatlakozott a világot járó csoporthoz, esténként ő volt a kilőtt „élő ágyúgolyó”. A cirkusz világát, a statisztaszerepet azonban nem tudta megszokni, s hazatért.
1936-ban mutatkozott be a budapesti Pódium Írók Kabaréjában, hatalmas szakmai és közönségsikert aratva. A harmincas évek végén a Fővárosi Operettszínházban Latabár Kálmánnal alkottak ellenállhatatlan, közönségcsalogató párost. A Fiatalság bolondság című Eisemann Mihály- operettben Latabár úgy döntött, hogy egyik duettjüket teljes egészében átengedi kolléganőjének: a Jaj, de jó a habos sütemény refrént aztán az egész ország együtt énekelte Kiss Manyival.
A színésznőt 1943-tól a Vígszínházhoz kötötte szerződése, ahol Ajtay Andor oldalán aratott óriási sikert: a szintén Eisemann által jegyzett Fekete Péter előadásaira a háborús viszonyok közepette is minden este zsúfolásig megtelt a nézőtér.
1954-től haláláig a Madách Színház volt az otthona, ahol drámai és vígjátéki szerepeket egyaránt nagy sikerrel alakított. Rendkívüli tehetségű, sokoldalú művész volt. Játszotta Iluskát (Kacsóh: János vitéz), Vadász Fricit (Eisemann: Én és a kisöcsém), Olgát (Csehov: Három nővér), Kurázsi mamát (Brecht), Bodnárnét (Németh László), York hercegnét (Shakespeare: III. Richárd), özv. Mák Lajosnét (Fejes Endre: Vonó Ignác). Kitörő sikert aratott Scarnacci-Tarabusi Kaviár és lencse című komédiájában, melyben Matildét, a színházi vécésnénit alakította.
1936-tól filmezett, egy híján száz filmet forgattak vele. A legemlékezetesebbek közé tartozik a Torockói menyasszony (1937), a Pénz áll a házhoz (1939), a Hintón járó szerelem (1954), a Körhinta (1955), a Házasságból elégséges (1961), a Mici néni két élete (1962), a Butaságom története (1965) és a Hahó, Öcsi (1970).
Pályafutásának négy és fél évtizede alatt folyamatosan dolgozott, napjait a színház, a rádió, a filmgyár, később a televízió között osztotta meg. Felkérést nem utasított vissza, szerepet nem mondott le, a legfárasztóbb forgatásokat és próbákat is szó nélkül vállalta. Minden szerepében emlékezetes alakítást nyújtott, még akkor is, ha nem szerette azt (ilyen volt az öreg vajákos asszony alakja Lorca Yerma című drámájában). Ereje azonban egyre fogyott, mind fáradtabb lett, ám orvosról, kivizsgálásról hallani sem akart. Amikor kórházba került, már ő maga is érezte, hogy elkésett. Három héttel hatvanadik születésnapja után, 1971. március 29-én halt meg Budapesten.
Kiss Manyi alapvető tulajdonsága a természetesség volt. Ha a mesterség titkai felől faggatták, így válaszolt: „Elolvasom a szerepet, megtanulom, utána meg eljátszom.” Arra a kérdésre, hogy milyen technikát használ a színészi átalakuláshoz, azt mondta: „Szeretni kell a szerepet, s akkor minden hangsúly oda kerül, ahová való.” Művészi munkájáért 1954-ben Jászai-díjat, 1957-ben Kossuth-díjat kapott, 1962-ben lett érdemes, 1964-ben kiváló művész.
