2017. június 25.  Vasárnap
Zápor 20 °C Zápor
Rovatok
2017. június 25.  Vasárnap   Vilmos
Zápor 20 °C Zápor

Karinthy-sors

Az egykori Beatle: Sir Paul McCartney

20 év Harry Potterrel

Fred Astaire, maga a megelevenedett ritmus

Karinthy-sors  
130 éve, 1887. június 25-én született Karinthy Frigyes író, humorista, a XX. századi magyar irodalom egyik legeredetibb és legkiválóbb egyénisége.
Az egykori Beatle: Sir Paul McCartney  
Sir Paul McCartney a Guinness-rekordok szerint minden idők legsikeresebb zeneszerzője és előadóművésze, aki több mint százmillió lemezt és ugyanennyi kislemezt adott el.
20 év Harry Potterrel  
A világ 20 évvel ezelőtt, június 26-án találkozhatott először a varázsló fiúk legnagyobbikával, J. K. Rowling Harry Potterével.
Fred Astaire, maga a megelevenedett ritmus  
Fred Astaire tánccal hivatalosan 72 évesen hagyott fel, de azért hat év múlva még táncra perdült Gene Kelly oldalán - bár szavai szerint ez csak mozgás volt.
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Kócos kis ördög  című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Kultúra

Kócos kis ördög 

Szerző: / 2016. november 30. szerda / Kultúra, Teátrum   

Elképzelhető, hogy mi, magyar polgárok, a hatalom bólogató bábjai frusztrációnkat egyszer majd nem a társainkon vezetjük le? Lehet úgy életet-művészetet csinálni, hogy függetlenek maradunk az államtól vagy a “sóbiznisztől”?

A Cájtstükk avagy a bizonytalanok az Átriumban

Schilling Árpád színháza ilyen ügyekben alaposan gyomorszájon vágja a nézőt, a K2 az utcáról – vagy az internetről – felszedett anyagból inkább intellektuális játékot, nyelvöltögetős szórakozást fabrikál. Ami azért szintén alkalmas a továbbgondolásra.

A Fábián Péter és Benkó Bence által színpadra állított móka az első másodpercben elkezdődik. Koch Andrea, az Átrium ügyvezetője és sajtósa sétál fel a színpadra az előadás elején, és közli velünk, hogy a K2 mai fellépése sajnálatos módon elmarad, de a jegyek beválthatók a színház könnyed hangvételű sikerdarabjaira. Az alkotók rögtön jelzik tehát, hagyományos értelemben vett előadásra ne számítsunk – mondjuk tradicionális stilt botorság is elvárni -, a bejelentés után indulhat a Zeitstück, ami címéhez hűen anyagának zömét a nézőket közvetlenül érintő napi történésekből és jelenkori társadalmi viszonyokból meríti.

Cájtstükk, Átrium Film-Színház, 2016 (Fotó: Jókúti György)

A színpadon álló, leginkább a hetvenes- nyolcvanas évek rajzfilmes idomaira emlékeztető időgépből előbotladozik egy zaklatott társaság, melynek tagjairól lassanként kiderül, hogy mindannyian látták tegnap a K2 sors- és személyiségfordító előadását. Azt, ami ugye most elmarad – vajon a társulat egy majdan létrehozandó remekműről álmodozik? -, és párhuzamos, meg-megszakított jelenetecskékre szabdalva, a halogató technika feszültség- és persze humorfokozó hatásával élve elő is adják nekünk, kinek hogyan változott meg a Nagy Műtől az élete.

Az immár hatodik születésnapját ünneplő, kaposvári egyetemistákból verbuválódott, még mindig szemtelenül fiatal K2 – képzelem, mennyire utálják koruk állandó felemlegetését – alapvetően ülve-állva és a közönség irányába fordulva beszél, mozgás inkább csak a jelenetváltásokat kíséri. A társulat egy szellemes és hóbortos előadás keretében pakolja ki az asztalra, ami jelenleg legjobban nyomja a társadalom begyét. Nem maradhat el például a menekültkérdés, ezt az aktuálisan gyomorforgató témát remek stílusparódiában, a romantikus drámák modorában tálalják: a homofóbia, mely egy Pride-fesztivált követő bírósági tárgyaláson körvonalazódik családi drámaként: a kivándorlás két Lottiba és közösségi oldal-mániába oltott problematikája: vagy egy általánosabb, szinte filozófiai igényű szekvencia, miszerint megváltoztatható-e a saját korábbi sorsom, s nem rohadt nagy önzés-e, ha csak emiatt, s nem a közösség megváltásáért tevékenykedem. A lóról hátrafelé nyilazó újságíró esete az internetes trollok kacagtató kipellengérezése, s egyben az előadás egyik összefoglaló igényű jelenete is – melyet a többi szál is pedzeget persze -: ti. hogy lehet az, hogy a honi állampolgárok a mai napig kizárólag a „náci-komcsi” (tetszőlegesen behelyettesíthető fasisztával, buzival, cigánnyal, zsidóval stb.) diskurzus mentén képesek egymással aktuálpolitikai kérdésekről vitatkozni?

Cájtstükk, Átrium Film-Színház, 2016 (Fotó: Jókúti György)

A Cájtstükk hemzseg a nyelvi játékoktól a hangalaktól kezdve (cím fonetikus átírása) egészen az igeragozással való poénkodásig (jelen-, múlt-, vagy jövőidőt használjunk?). Boldogan – kissé talán túlnyújtottan, de nagyon szórakoztatóan – gúnyolódik a színikritikusokon (Csáki Tamás!) s ezzel egyetemben a saját színházi eszközein és formanyelvén, vagy akár a hagyományos kőszínházon (a Víg Jóembert keresünk című előadása kap egy jól irányzott döfést). A legvégén pedig – Viktor Balázs kissé hisztérikus felvetésére, aki az egész előadás alatt némán ül a többiek között, s csak a végére jön el az ő ideje – elgondolkodik: mégis mihez kezdhet azzal a sok szarral, amivel két órán keresztül jól elviccelődött? Az előzmények ismeretében nem feltétlenül evidens, de a K2 a szemléletformáló szándékot véresen komolyan gondolja: a tapsra vissza se jönnek, ehelyett otthagynak nekünk a színpadon egy csomó titokzatos üzenetet rejtő borítékot, további együttgondolkodásra és cselekvésre ösztönözve. 

Az előadás alatt szinte látjuk az éjszakába nyúló brainstormingokat, ahol a színpadra állítók és a színészek – Boros Anna, Borsányi Dániel, Domokos Zsolt, Gyöngy Zsuzsi, Horváth Szabolcs, Piti Emőke, Viktor Balázs – kiegészülve az Örkény István Színház rangos művészével, Bíró Krisztával, fel-felugrálva, egymás szavába vágva szórják az ötlet- és történetmorzsákat. A Cájtstükk-kel kócos kis ördögfiókát hoztak a világra, improvizációra épülő, szórakoztatóan keszekusza játékot sok stilizáló effekttel és örök embertípusokkal: az egymás mellé helyezett, újsághír-ihlette sztorik, poénok, anekdoták nem rázódnak össze feszes darabbá. De ez nyilvánvalóan nem is képezte az alkotói szándék részét, s a társulat az önmagára, valamint a kritikusokra tett folyamatos reflexív megjegyzéseivel ügyesen el is hárítja az egységlázban égő, szőrösszívű újságírói kekeckedést. A megszokott, arcátlanul rokonszenves K2-s világba csöppenünk tehát újra, ezúttal nagyszínpadon, s a két órás játékidőt – fragmentáltság ide vagy oda – nem érezzük egy másodperccel sem hosszabbnak az elviselhetőnél.

Cájtstükk, Átrium Film-Színház, 2016 (Fotó: Jókúti György)

Akarjuk-e a változást, teszi fel a kérdést az előadás a legvégén. A deszkákon álló fiktív karakterek például nem. A K2 a távolban tanakodik. S mi, akik odalent ülünk, velük együtt átgondolhatjuk a dolgot, töprengésünk vagy akár tettvágyunk felpiszkálásához egyáltalán nem szükségeltetik remekmű. Egyszer persze a K2 bizton azt is megalkotja – szívből kívánjuk nekik, hogy ne kelljen beállniuk a sorba, amitől annyira ódzkodnak.

Hegedüs Barbara

Hozzászólás

A hozzászólások nem a szerkesztőség, hanem az olvasók véleményét tükrözik. A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül törölhetjük.

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek