2017. október 17.  Kedd
Pára 7 °C Pára
Rovatok
2017. október 17.  Kedd   Hedvig
Pára 7 °C Pára

Eger várának védelme

50 éves a Hair musical

Ég és föld között

Fábri Zoltán filmes világa

Eger várának védelme  
465 évvel ezelőtt, 1552. október 17-én Dobó István kapitány vezetésével az egri vár védői visszaverték az ostromló török hadat.
50 éves a Hair musical  
50  éve, 1967. október 17-én mutatták be a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozó mozgalom jelképévé vált Hair című musicalt.
Ég és föld között  
Ég és Föld között címmel a Biblia és a magyar képzőművészet kapcsolatát körüljáró nagyszabású kiállítás nyílt a Várkert Bazárban, Budapesten.
Fábri Zoltán filmes világa  
100 éve, 1917. október 15-én született Fábri Zoltán háromszoros Kossuth-díjas filmrendező, a magyar filmművészet kimagasló alakja.
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Megalkuvás című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Kultúra

Megalkuvás

Szerző: / 2017. március 14. kedd / Kultúra, Teátrum   

Hol van a határa a hatalommal kötött kompromisszumoknak? Meddig természetes önfenntartási ösztön a kollaboráció, és honnantól válunk sötét erők játékszerévé? A Karinthy Színház Szembesítése sorskérdésekre keres nehezen adható választ.

Szembesítés a Karinthy Színházban

A könnyed, színvonalas bulvárdaraboknak fenntartott színház mintha profilt készülne váltani. Stephen King Tortúra-adaptációja után Ronald Harwood darabjával, a Szembesítéssel bővítették a repertoárt, mely a Karinthy-hagyományoktól eltérően egyáltalán nem vígjáték, hanem egy nagyon is sötét, morális dilemmákkal teli dráma, mely emberi létünk alapjait érintő kérdésfelvetéseivel éles tűket szurkál a bőrünk alá.

Ronald Harwood: ​Szembesítés, Karinthy Színház (Fotó: Nagy I. Dániel)Egyenértékű-e a művészet milliók halálával? Tiszta lelkiismerettel mehetünk-e tovább, ha időnként meg kell állnunk kezet rázni valamelyik véreskezű potentáttal? Ha halálraítélteket mentünk, automatikusan jó emberekké válunk, vagy az se mindegy, a jócselekedeteket milyen pozícióból és milyen áron hajtjuk végre?

Wilhelm Furtwangler a 20. század egyik kivételes tehetségű karmestere volt, aki – bár megtehette volna – a nácik hatalomátvétele után nem emigrált a Sátántól minél messzebb, ahogy például Marlene Dietrich tette, hanem tovább vezényelt – ha a sors és a német vezérkar úgy akarta, akár Adolf Hitler előtt is. Az ő önfeladása, egy pusztító hatalommal megkötött kompromisszuma lett Harwood darabjának gócpontja: olyan apróbb-nagyobb megalkuvásoké, melyekkel valószínűleg számtalan ember szembesült a korban, csak épp egy híres és tehetséges figura szemszögéből bemutatva minden sokkal drámaibbá válik, no és az erkölcsi dilemmák is szembetűnőbbek lesznek.

A Szembesítés közvetlenül a háború befejezése után játszódik. A cselekmény szerint Steve Arnold amerikai őrnagyot (Szilágyi Tibor) Németországba rendelik náci bűnösök és kollaboránsok után kutatni, köztük igazságot tenni. Az őrnagy az amerikai szektorban buzgón gyűjtögeti a bizonyítékokat főként a nagy hal, Furtwangler ellen, s a cél megszállottá teszi: mindenáron meg akarja szorongatni a karmestert, alig várva, hogy a szemébe nézhessen a náci vezérkarral parolázgató gazfickónak.

Steve tipikus átlagamerikai. Arrogáns, faragatlan, igazi tapló, akinek fekete-fehér világképe minden ellenérvvel szemben megingathatatlan: a nácik maguk voltak a Sátán követei, s akik ezekkel a követekkel egy platformra kerültek, maguk is bűnössé váltak, legyen szó koncertről, kézfogásról, a kor szellemében és félelmei által diktált gratuláló levélről. Arnoldot nem érdekli a művészet, nem is ért hozzá, tesz rá magasról, nem hatja meg sem Karajan, sem Furtwangler nagysága: őt egyvalami érdekli, s ez az, hogy a náci sártól bemocskolódott embereket minél előbb bíróság elé állíttathassa.

Ronald Harwood: ​Szembesítés, Karinthy Színház (Fotó: Nagy I. Dániel)

A Szembesítés dramaturgiája sokat épít a késleltetésre. Már bőven benne járunk az első felvonásban, végighallgattuk Arnold, a titkárnője, Emmi Straube (Györgyi Anna) és segítője, David Wills hadnagy (Baronits Gábor) felvezető beszélgetését, megismertük az első perctől ellenszenves, gerinctelennek és sunyinak tetsző másodhegedűst, Helmuth Rode-ot (Balázsovits Lajos), mire a várva várt Furtwangler (Papp Zoltán) pódiumra lép. Megindul a két főhős szó- és testcsatája, halmozódnak egymásra az érvek, lobognak az indulatok. A zsidó Tamara Sachs (Olasz Ági) színre lépésével például kiderül, hogy Furtwangler zsidókat mentett a háború alatt a koncentrációs táboroktól: tény. Zseniális karmester – tény. Szinte minden mellékszereplő kiáll mellette, beleértve a háborús hős apával büszkélkedő Straube-ot és a zsidó származású Wills-et – tény. De az is tény, hogy hazugságokkal, rejtőzködéssel és bagatellizálással próbál kibújni a felelősségre vonás és saját rossz lelkiismerete alól. Furtwangler ugyanis elindult az önfeladás felé vezető úton, megkötötte alkuját a rendszerrel, s ennek az általa is megvetett tettnek az okát nem másban jelöli meg, mint a felsőbbrendűnek tartott művészet iránti alázatában, mely mindig szörny államok, torz diktatúrák fölé emelkedik, túlél évezredeket, civilizációkat, égő hidakat, bomló húst. Ha nem marad senki Németországban, ki őrködik a láng felett? És ha kivételezett helyzetünkben üldözött zsidókat mentünk, feloldoz bennünket a sok jótett a kollaboráció vádja alól? Ugye?

Az amerikai szerint azonban minden mentegetőzés elfogadhatatlan. Szavai súlyosan, katartikusan koppannak: mégis mi a művészet jelentősége millió és millió halott ellenében, akiket az a rendszer irtott ki a föld színéről, akiknek képviselőivel a karmester nap mint nap parolázott? Akiknek bűzét az őrnagy az orrában érzi, amikor éjszakánként felriad? S a szellem gyönyörű buborékjában élő, hiperérzékeny zseni bizony tehetetlen a szellemtől és kultúrától tökéletesen mentes amerikai egyszerű haragjával szemben. Megsemmisül, összezsugorodik, érzi, hogy alulmaradt, akkor is, ha mindenki más mellette, és ahogy az utolsó jelenet mutatja, a zene megrendítő ereje mellett foglal állást.

Ronald Harwood: ​Szembesítés, Karinthy Színház (Fotó: Nagy I. Dániel)

Szántó Erika elegáns rendezése tiszteli a hagyományt és a szöveget. A korhűen és egyszerűen berendezett színpadon – íróasztalok, székek, régi telefon, a háttérben romhalmaz, a szétbombázott Európa fekete-fehér fényképei – korhű ruhákban jelennek meg a színészek, kapcsolati dinamikájuk pontosan úgy alakul, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Egyéni ötlet, hogy egy-egy látomás-szcéna Marlene Dietrich-et is a vörös függöny elé varázsolja, nem valódi szereplőként, az őt alakító Dobra Mara a szövegen kívül maradva énekel el csupán néhány emblematikus dalt. Jelenléte azonban – talán kissé szájbarágósan – érzékelteti, hogy máshogy is dönthetett az ember, a művész, mint mondjuk Furtwangler. Elmegy, de nem elmenekül, művészetének esszenciája pedig nem szűnik meg azzal, hogy ő megszűnt német állampolgár lenni. Sőt, úgy maradhatott egyedül hiteles, ha amerikai földről siratta a fronton pusztuló katonákat a Sag mir wo die Blumen Sind-del.

Egy ilyen, a mellékszereplők ellenében is két szélsőséges ellenpontra megírt dráma sikere természetesen a főszereplőkön múlik elsősorban. Szilágyi Tibor Steve Arnolddal meg is nyeri magának az előadást. A színész okosan érzékelteti az őrnagy jogos indulatát, ennek a bunkó figurának nagy mély és nagyon humánus igazságát, miszerint tisztességes ember soha, semmilyen körülmények között nem áll össze tömeggyilkosokkal. Arnold próbál megérteni, de nem tud: az ő világa, az ő szerencsésebb történelme olyan távol áll a lőportól és égő krematóriumoktól bűzlő Európa valóságától, hogy a kisujjával sem képes megérinteni Furtwangler érveit. Mely érvek sántítanak, gyenge lábon állnak, tele vannak mentegetőzéssel és hiábavaló önfelmentési kísérletekkel: művész à la Közép-Európa, á la huszadik század.

A karmestert Papp Zoltán alakítja, de sajnos csak halvány árnyék marad Szilágyi Tibor mellett: ez a személyes intenzitáson túl a karakterek minőségi különbségét is mutatja. Arnold őrnagy figurája ugyanis sokkal gazdagabban és sokoldalúbban illusztrált, mint a rossz kompromisszumokkal terhelt művészé, akinek vívódását és lassú erkölcsi összeroppanását Papp csak félig-meddig képes elhitetni velünk. Az előadás gondolati ereje, erkölcsi üzenete mindennek ellenére mellbe vágó – ma is, itt is, hisz a meggyőződés ellenére kötött kisebb-nagyobb kompromisszumok mindig aktuálisak maradnak: az önvizsgálathoz egyáltalán nem szükséges a náci Németországba képzelnünk magunkat, elég egy átlagos napra gondolni a munkahelyünkön.

Ronald Harwood: ​Szembesítés, Karinthy Színház (Fotó: Nagy I. Dániel)

Hegedüs Barbara

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek