2017. szeptember 26.  Kedd
Közepesen felhős 21 °C Közepesen felhős
Rovatok
2017. szeptember 26.  Kedd   Jusztina
Közepesen felhős 21 °C Közepesen felhős

A West Side Story sikere

William Faulkner világa

Mechwart András munkássága

Jack Kirby 100

A West Side Story sikere  
60 éve, 1957. szeptember 26-án mutatták be a West Side Storyt a New York-i Broadway-n.
William Faulkner világa  
120 éve született William Faulkner, akinek művészete a Dél világában gyökeredzik. Nosztalgiával nézi a hagyományos, ültetvényes világ pusztulását, nem tudja elfogadni az iparosodó társadalmat.
Mechwart András munkássága  
110 éve, 1907. június 14-én halt meg Mechwart András gépészmérnök, a Ganz gyár legjelentősebb fejlesztője, a forgóeke, a hengerszék, a gőzkazán feltalálója.
Jack Kirby 100  
100 éve, 1917. augusztus 28-án született New Yorkban Jack Kirby, a képregény atyja, az amerikai populáris kultúra megkerülhetetlen alakja.
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Parti Nagy Lajos : Kesernyáj című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Kultúra

Parti Nagy Lajos : Kesernyáj

Szerző: / 2012. április 6. péntek / Kultúra, Irodalom   

“Nemrég megkérdezték egy interjúban, hogy mire is gondolok, ha azt mondják: örkényi. Olyasmit válaszoltam, hogy legföljebb mikre tudhatok gondolni, fogalmak, jellegzetességek szövevényére.” – Örkény István 100. születésnapja alkalmából rendezett tárlatot Parti Nagy Lajos nyitotta meg.

Parti Nagy LajosAz Örkény István Könyvesbolt felső szintjén lévő Cultiris Galériában május 31-ig látható az Örkény István 100. születésnapja alkalmából rendezett tárlat.
Ahogy már részletesen beszámoltunk róla, a kiállítás különlegességei közé tartoznak azok a ritkán látott és most bemutatásra kerülő fotók, amelyek az író gyermekkorát, fiatal felnőtt életét, családját, feleségeit, pályatársait és az otthonát mutatják meg.
A kiállítást március 29-én Parti Nagy Lajos író nyitotta meg. Az író megnyitóbeszédét közöljük teljes terjedelemben.
 
Parti Nagy Lajos : Kesernyáj

“Hölgyeim és Uraim, ha egy arcot egyetlen szóval le lehetne írni pontosan, nem lenne szükség többé portréfotózásra, ott állna a szó keretben vagy keretlenül, és az írók, a metaforátorok lennének a legnagyobb fényképészek.  Szerencsére az emberi arcra nincs egy szó, száz szó sincs, illetve van, csak nem lehet vele leírni a tárgyat.
Én most mégis ajánlok egy jelzőt, amivel Örkény arcai, ha nem is le-, de körülírhatók. Ahogy néztem ezeket a képeket, a számítógépemben is, és itt is a falon, az járt a fejemben, hogy mi a legközösebb vonásuk.  Az, hogy ez a mosolygó arc a bölcsőtől a koporsóig kesernyájas. Egy fegyelmezett, nyájas és keserű férfiarc tekint ránk évtizedek, olykor kilenc évtized távolából, nézzék csak meg: már a színpadias, megejtően különös műtermi anya-gyermek fotóban is van valami paradox, valami kezelt és gyönyörű szabályozhatatlanság.
Örkény bohócarca akkor is kesernyájas, ha arcol a kamerának, és akkor is, ha csak úgy van, ha csak vereti magát a nappal, rámosolyog gyönyörű feleségeire, rágyújt, dedikál, ül a pasaréti kertben vagy az írógép előtt, áll tiszttársai csoportképének legszélén vagy egy színház előcsarnokában.
Tudom, hogy ez a jelző, miként a többi is, beleképzelés. Az embert, pláne az írót mindig beleképzeljük a képbe a képen lévő író alapján, aki a számunkra sohasem pusztán egy arc, hanem a mondatai, a műve, az élete, a legendája. Az arc persze felelős, de közvetlen megfelelés nincs, ezért jobb vigyázni egy ilyen jelzővel, mint az én örkényi kesernyájasom.
Nemrég megkérdezték egy interjúban, hogy mire is gondolok, ha azt mondják: örkényi.
Olyasmit válaszoltam, hogy legföljebb mikre tudhatok gondolni, fogalmak, jellegzetességek szövevényére. Például arra a valamire, mondjam így, közép-kelet európai humorkeserűre, amit e tájon, ha definiálni nehéz is, nagyon sokan érzünk az idegeinkben, a reflexeinkben, az emlékezetünk, a tudatunk működésében.

A képtelenség képes-ségére gondolok, s a képességre, ami ezt észreveszi – naná, hisz erre van trenírozva. Erre vagyunk. A virulens tapasztalatra, amit, ha különbözőképpen is, az elmúlt század minden évjárata őriz és továbbad, hogy ami megtörténhet, az előbb-utóbb meg is történik, s hogy a művészet nemcsak tükrözni, de überelni sem képes a valóságot. 
És persze a groteszkre gondolok, mondtam ebben az interjúban, a groteszkre, ami, magát Örkényt idézve, „megingatja a végérvényest, de nem állít másik érvényességet a helyébe”. A groteszkre, ami talán leginkább érzékenység, kiélezettség, készenlét, továbbá egyfajta nemzedékeken átívelő közös tudás, legalábbis vélelem az utolsó meggymagról.  Ha azt mondják, „örkényi”, a részvét-teli kajánságra gondolok, de szeretet-teli szarkazmust is mondhatnék.
Meg nyilván az iróniára gondolok, olyasmi értelemben, ahogy Heine használhatta, hogy tudniillik a tehetetlenség fegyvere. S persze gondolok az abszurd, a szatíra, a paródia, a travesztia elkophatatlan változataira. Arra, hogy az úgynevezett fenséges és alantas összeszikráztatása e végérvénytelen tájon éppolyan termékeny, mint amilyen mindennapi. Az össze-nem-illés szekerére, ha úgy tetszik, boncasztalára gondolok. S ha már itt tartunk, egy éles, pontos szikére, a patológus különös helyzetére.
Aztán a tragikomikusra, arra a tágas, kissé lenézett tartományra gondolok, ahol leginkább és a legemberibben mutatkozik meg a homo sapiens, aki – noha lakni sokfelé lakik a nagyvilágban, tragikusban és komikusban -, születni, szeretni és meghalni e határvidéken szokott. Nincs máshol számára hely.
Aztán a tótágas-látásra gondolok, a léptékek folytonos váltogatására, a színt és a fonákot egyaránt érintő gyanakvásra. Még a levél éle a legelfogadhatóbb, amíg fel nem gőzölik. Úgy folytattam ebben az interjúban, hogy tán nem is ezzel kellett volna kezdenem, hisz ha azt mondom, „örkényi”, mindenekelőtt a stílre gondolok, arra, hogy szikár, szellemes, frappáns, tömör.
Meg a magam közére gondolok, hogy tizenhat éves korom óta, a Réber László illusztrálta Egyperces novellák második kiadása (1969) óta mennyire közel áll hozzám. Ahogy ez a kötet, úgy „az egész” Örkény is velem van, kézközelben, épp annyira, ha máshogy is, mint Kosztolányi, Ottlik, Mészöly, Weöres, Petri vagy Orbán Ottó.
Nem feltétlenül a szorosan értett örkényi irály – amit egyébként a maga érzelmes szárazságában, takarékosságában, akár stílnyugtatóként is, nagyon szeretek olvasni -, hanem a világlátás, a szemlélet.
Az ontológiai menthetetlenség életöröme.
Karinthy Frigyesről írta Örkény, hogy „mi sok mindenben az ő fejével gondolkodunk, csak nem tudunk róla”. Hát így valahogy. A sokfejű sárkány nyakán Karinthy feje mellett ott van Örkényé is, van mivel gondolkodnunk, ha akarunk. Nélküle más lenne a magyar irodalom, más lenne a humorunk, az önreflexióra való képességünk. Más lenne Varsányinénk, hozott szalonnánk, más lenne egérirtásunk kaján pátosza.
És nélküle sem ezt a megnyitót, sem azt a töménytelen magyar abszurdot nem lehetne megírni, aminek hívő vagy hitetlenkedő tanúi vagyunk nap, mint nap. E képek tárgya és alanya harminchárom évvel a halála után elevenebb, mint bármikor, és nemcsak ezeken a falakon van velünk, kesernyáj magyarokkal.
Talán épp ennyit jelent a klasszikusság. Egy szolid, határozott megkerülhetetlenséget. Hogy van, mint a Duna Budapestnél.”

 

Parti Nagy Lajos

Hozzászólás

A hozzászólások nem a szerkesztőség, hanem az olvasók véleményét tükrözik. A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül törölhetjük.