„Hogy ön hideg maradt s kegyetlen, / Már ez malőrnek mondható, / Ha bánatomban meghalok most, / Magára vessen, kis Kató.” Játékosság és cinkos erotika, vidámság és enyhe kritika? Ezen a héten a 144 éve született Heltai Jenőre emlékezünk.
Ahogy novelláiban és regényeiben, úgy verseiben is a bohém életet élő nagyvárosi férfi érzelmességét, szellemességét, könnyedségét jelenítette meg. „Igaz, hogy önt tegezni mertem, / Ami botránynak mondható,” – vallja be ironikus-romantikus hangban „bűnét”, mintegy a kiszemelt hölgyön és önmagán is derűsen nevetve.
„Ide-oda csapongó újságíró, szerkesztő, könyvkiadó, színházigazgató, író, drámaíró, kabaréköltő, francia, angol, olasz és német színdarabok és versek fordítója voltam, éltem Párizsban, Londonban, Bécsben, Berlinben, Konstantinápolyban, itthon és külföldön is találkoztam kis és nagy emberekkel, becsületesekkel és csalókkal, szép és gonosz nőkkel… s mindebből talán egy-egy figurát tudok csak megvilágítani…” – írja öregkori vallomásában, szerényen elhallgatva, hogy ő teremti meg a magyar kabaréköltészetet, hogy Kató-verseivel új korszak kezdődik irodalmunkban.
„Valamikor laza erkölccsel és cinizmussal vádolták. Igaz, nem vett komolyan némely tilalomfákat, melyeket a szigorú erkölcsű magyar hagyomány állított a költő elé – írja Heltairól Schöpflin Aladár 1911-ben a Nyugatban. – Képmutatás nélkül beszélt a szerelemről, s szerelmei, melyekről szólt, nem voltak a Plato iskolájába szerintiek. Kedves, csinos, ledér és hűtlen grizettek hamis, mosolygós arca kandikált ki rímei közül s betöltötte őket valami illatos, fiatalos érzékiséggel.”
Ezen a héten a 144 éve, 1871. augusztus 11-én született Heltai Jenőre emlékezünk.
HELTAI JENŐ: MERT DALAIMNAK
Mert dalaimnak azt a részét,
Mely túlnyomónak mondható,
– Minek tagadjam gyöngeségem –
Kegyedhez írtam, kis Kató.
És dalaimnak az a része,
Mely túlnyomónak mondható,
Kegyednek semmiképp se tetszett,
Sőt visszatetszett, kis Kató.
Igaz, hogy önt tegezni mertem,
Ami botránynak mondható,
Mert önt csupán magáznom illik,
Vagy kegyedeznem, kis Kató.
De dalaimnak azt a részét,
Mely túlnyomónak mondható,
Mégis szívemből szívhez írtam,
Az ön szívéhez, kis Kató.
Hogy ön hideg maradt s kegyetlen,
Már ez malőrnek mondható,
Ha bánatomban meghalok most,
Magára vessen, kis Kató.
Magára vessen, ha belőlem
Más nem marad meg, kis Kató,
Mint dalaimnak az a része,
Mely túlnyomónak mondható.
