„S nem mondtam el azt a pillanatot, / mikor este és éjszaka között / sötétebbre válik a sötétség” Ezen a héten Zelk Zoltán gyönyörű versét ajánljuk.
Miért választottam erre a hétre ezt a verset és ezt a költőt? Talán a sok veszteség miatt, amely mostanában érte a hazai és a nemzetközi kulturális életet. Talán saját emlékeim, álmaim miatt. Zelk Zoltán nem csapán a gyermekversek költője, számomra sokkal inkább a mélyen elgondolkodtató, egyszerre árulkodó és takargató gondolatok és érzelmek átadója: „Nem mondtam el, hogy éjszakánként / vakon bőgtem, míg ők már látták / a félelem esztendeit.”
A Nyugat második nemzedékéhez tartozó Zelk Zoltán először 1928-ban jelent meg verse, a Nyugatban. 1930-ban pedig már első verseskötete „Csuklómon a vér kibuggyan” címen. Erről a kötetről Radnóti Miklós írt elismerő kritikát. 1976. július 29-én írta a Nem mondtam el című versét.
ZELK ZOLTÁN: NEM MONDTAM EL
Nem mondtam el, nem mondtam el,
nem mondtam el, hogy baglyok laktak
szememben, mikor megszülettem.
Nem mondtam el, hogy éjszakánként
vakon bőgtem, míg ők már látták
a félelem esztendeit.
S nem mondtam el azt a pillanatot,
mikor este és éjszaka között
sötétebbre válik a sötétség –
nem mondtam el, nem mondtam el,
tudom, semmit se mondtam el.
Fekszem a kínok bilincsébe verve
és röpül fölöttem az asztal
rajta papír s golyóstoll
szárnyain megíratlan versek.
(1976. július 29.)
