2017. augusztus 19.  Szombat
Közepesen felhős 27 °C Közepesen felhős
Rovatok
2017. augusztus 19.  Szombat   Huba
Közepesen felhős 27 °C Közepesen felhős

Új szereplőket keres a Barátok közt

Elvis Presley emlékére

Ki volt “Edvárd, a walesi fekete herczeg”?

John Galsworthy és A Forsyte Saga

Új szereplőket keres a Barátok közt  
Az RTL Klub sorozata 15 éven felüli, új szereplőket keres: a Barátok közt leendő arcait négy időpontban válogatja a csatorna.
Elvis Presley emlékére  
A rock and roll királya, Elvis Presley az amerikai álom megtestesítője volt, ám a dollármilliókért hajtva a legszebb férfikorban gyógyszerek rabjaként halt meg éppen 40 évvel ezelőtt.
Ki volt “Edvárd, a walesi fekete herczeg”?  
Az eddig véltnél jóval kevesebb vér tapad a Fekete Herceg néven is ismert Eduárd walesi herceg.
John Galsworthy és A Forsyte Saga  
150 éve, 1867. augusztus 14-én született John Galsworthy Nobel-díjas angol író, akinek legismertebb műve A Forsyte Saga.
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Carl Gustav Jung elméletei című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Psziché

Carl Gustav Jung elméletei

Szerző: / 2015. július 26. vasárnap / Psziché, Énkép   

Carl Gustav Jung pszichiáter, pszichológus, analitikus (Fotó: Wikipédia) “Mutass nekem egy épeszű embert, és én kigyógyítom belőle.” 140 éve született Carl Gustav Jung pszichiáter, pszichológus, az analitikus pszichológia megteremtője.

1875. július 26-án született a svájci Kesswillben Carl Gustav Jung svájci pszichiáter, az analitikus pszichológia megteremtője. Apja református lelkészként szolgált, a családi mitológia szerint Jung nagyapja Goethe törvénytelen fia volt, s talán ebből is eredt, hogy Jung egyik legkedvesebb olvasmánya Goethe Faust-ja volt. 1879-ben a család Bázelbe költözött, s Jung itt végezte iskoláit is. Gyerekkorára visszaemlékezve egyik alapélménye a magányosság, sokáig nem született testvére. A másik nagy élmény, amely végül pályaválasztásában és későbbi életében is nyomot hagyott, az álmok, a misztikum, az okkultizmus iránti érdeklődés, unokanővérével például rendszeresen spiritiszta kísérleteket végeztek. Emellett erősen foglalkoztatta a vallás, a saját Isten-élmény megfogalmazása, s mivel a családban mindkét ágon számos lelkész volt, Jungot is annak szánták.

“A lélek képek egymásutánisága a legtágabb értelemben, de nem valami véletlen egymásmelletti- vagy egymás utániság, hanem egy minden mértéket meghaladóan értelmes és célszerű felépítmény, az élettevékenységek képekben kifejezett szemléletessége.”

Carl Gustav Jung pszichiáter, pszichológus, analitikus, 1910 (Fotó: Library of Congress)Őt azonban jobban érdekelte az ember a maga testi-lelki valójában, s így a középiskola elvégzése után a Bázeli Egyetemen természet- és orvostudományi tanulmányokat folytatott. 1900-tól a Zürichi Egyetemen tanult, 1902-ben írta doktori disszertációját Az úgynevezett okkult jelenségek pszichológiájáról és patológiájáról. A szerencse úgy hozta, hogy 1900-tól a neves pszichiáter, a skizofrénia vizsgálatával foglalkozó Eugen Bleuler mellett dolgozhatott gyakornokként a Burghölzli Elmegyógyintézetben, ahol először alkalmazhatta az általa kidolgozott asszociációs teszteket.

1903-ban feleségül vette Emma Rausenbachot, a házasságból öt gyermek született. Kapcsolatuk azonban veszélybe került Jung egyik páciense, majd tanítványa, Toni Wolff miatt, aki a tudós szeretője lett. Emma asszony bölcsen tudomásul vette a tényt, ám azt igen nehezen viselte, hogy Toni állandó résztvevője volt a vasárnapi ebédeknek.

1905-ben Jungot a zürichi egyetem pszichiátriai orvosprofesszorává nevezték ki. 1907-ben megjelent egy írása a dementia praecoxról (korai elbutulás), amely kollégái körében nem talált elismerésre. Felfigyelt rá azonban Freud, s levélben találkozót javasolt Jungnak, aki hamarosan fel is kereste őt Bécsben. Első találkozásuk alkalmával szünet nélkül 13 órán keresztül beszélgettek, mindketten igen nagy hatást téve a másikra, s ettől kezdve öt éven keresztül szoros munkatársi kapcsolatban álltak. 1908-ban együtt vettek részt az Első Pszichoanalitikai Kongresszuson Bécsben, majd egy évvel később az Egyesült Államokban tartottak előadásokat a Clark Egyetemen. Hazatérésük után Jungék Küsnachtba költöztek, otthonuk ajtaján az alábbi felirat állt: Vocatus atque non vocatus, deus aderit (Hívod vagy nem hívod, Isten ott lesz).

A személyiség fejlődése című kötete különösen fontos. A személyiséget, mint az ember teljességének kifejeződését C. G. Jung a felnőtt ember ideáljaként írta le, amelynek tudatos megvalósítása az élet delén túl az emberi fejlődés végcélja. Ennek eszköze az individuáció. Munkássága vége felé Jung e cél megértésére és leírására szentelte a legnagyobb figyelmet. Ugyanakkor köztudomású, hogy az én a gyermek- és fiatalkorban keletkezik és szilárdul meg. Elképzelhetetlen lenne az individuációs folyamattal foglalkozni anélkül, hogy a fejlődés ezen korai szakaszával ne törődnénk.

“Ez csodálja az új tenoristát, amaz viszont nem csodálja. Nem azért, mintha nem tetszenék neki, hanem mert úgy véli, hogy amin mindenki ámul-bámul, az még korántsem okvetlen bámulatra méltó.”

Carl Gustav Jung pszichiáter, pszichológus, analitikus és családja 1917-ben(Fotó: psicologiaanalitica.com.br)

A lélek ismerője

1910-ben a Nemzetközi Pszichoanalitikai Egyesület elnökévé választották, s noha Jung igen sokat tett a pszichoanalitikus mozgalom elterjesztésében, s maga Freud is utódjának tekintette őt, vitáik miatt kapcsolatuk lazulni kezdett. Jung nem értett egyet Freud azon makacs meggyőződésével, hogy a neurózisok főként szexuális eredetűek. 1913-ban megszakították a kapcsolatot, Jung a Pszichoanalitikai Egyesületből is kilépett, lemondott professzori állásáról is, idejét a magánpraxisnak és az elméleti munkának szentelte. 1921-ben megjelent a Lélektani típusok című személyiségtipológiával foglalkozó munkája, amelyben többek között bevezette az extrovertált (kifelé forduló) és introvertált (befelé forduló) típusok fogalmát, ő magát az utóbbiba sorolta.

“Ez a könyv a gyakorlati pszichológia területén végzett közel húszéves munka gyümölcse. Fokozatosan született meg a gondolataimban, részben a pszichiátria és az idegorvosi gyakorlat számtalan benyomásából és tapasztalatából, részben a társadalom valamennyi rétegéből kikerülő emberekkel való foglalkozásból, valamint barátokkal és ellenségekkel folytatott személyes vitáimból, végül saját pszichológiai jellegzetességem kritikájából. Úgy határoztam, hogy nem terhelem az olvasókat esettanulmányokkal, inkább arra törekedtem, hogy a tapasztalatból leszűrt gondolataimat a már meglévő történelmi és terminológiai ismeretekbe ágyazzam. Vállalkozásom megvalósítására, nem annyira a történelmi méltányosság sarkallt, sokkal inkább az a szándék, hogy orvosi tapasztalataimat egy szűkebb szakterületről általánosabb összefüggésbe emeljem, egy olyan összefüggésbe, amely a művelt laikusok számára lehetővé teszi, hogy egy speciális terület tapasztalatait hasznosítsák. Az ilyesfajta tudásegyesítésre, amelyet egyesek túl könnyen és tévesen más területbe való beavatkozásként értelmezhetnek, sohasem mertem volna vállalkozni, ha nem lennék meggyőződve arról, hogy az ebben a könyvben bemutatott pszichológiai nézetek általános jelentőséggel rendelkeznek és széles körben alkalmazhatók, ezért jobb általános összefüggésben tárgyalni őket, mint meghagyni egy szaktudományos feltevés körében. Szándékomnak megfelelően tehát az adott problémát feldolgozók eszméivel foglalkozom, lemondva arról, hogy mindent megemlítsek, amit a tárgykörünkről írtak. Eltekintve attól, hogy az erőmet messze meghaladja egy – az idevágó anyagokból és véleményekből megközelítőleg teljes – jegyzék összeállítása, egy ilyen gyűjtemény nem is vezetne a probléma alapos ismertetéséhez és kidolgozásához. Ezért sok mindent, amit az évek folyamán összegyűjtöttem, sajnálkozás nélkül kihagytam, és igyekeztem a legfontosabb dolgokra szorítkozni.”

H. Barz, a zürichi Jung Intézet elnöke így ír erről: “…az én-tudat az egyetemes tudattalanból ered, s változatlanul abban gyökerezik. A tudat és a tudattalan viszonyát Jung pontosan fordítva látja, mint Freud: míg Freudnál a (személyes) tudattalan a tudatból kiinduló elfojtás produktuma, Jung a tudatot a (kollektív) tudattalan sarjadékának tekinti.”

Carl Gustav Jung pszichiáter, pszichológus, analitikus (Fotó: psicologiaanalitica.com.br)

A húszas évek elejétől egyre többet utazott Európán kívülre, ősi vallások és kultúrák nyomait kutatva járt Afrikában, Új-Mexikóban, Indiában és Ceylon szigetén is. Ekkoriban foglalkozott az álomértelmezéssel, amely végül elvezette őt a kollektív tudattalan fogalmának megalkotásához, az archetípusok (ősképek) vizsgálatához. Tanulmányozta a keleti filozófiai rendszereket, megtanult mandalát rajzolni (bollingeni háza is ennek alapján készült), érdeklődött az asztrológia, az alkímia iránt. 1933-ban az Általános Pszichoterápiás Társaság elnöke, s a zürichi Politechnikai Egyetem magántanára lett. Közben továbbra is praktizált, betege volt például F. Scott Fitzgerald felesége, Zelda, illetve Joyce skizofrén nővére, Lucia. A szellem jelensége a művészetben és a tudományban című munkájában fogalmazza meg, hogy a kiváló személyiségek teljesítménye többféle módon szemlélhető. Az egyik ezek közül, amikor egyéni fejlődésük, az őket befolyásoló történelmi, illetve a nehezen meghatározható kollektív hatások – más szóval a korszellem – fényében nézzük őket. Jung figyelme mindenekelőtt a korszellemet kompenzáló vagy abból fakadó nagy kulturális mozgalmak – kiváltképpen az alkímia –, valamint az egymástól oly különböző területeken, mint a medicina, a pszichoanalízis, az orientalisztika, a képzőművészetek és az irodalom, úttörő elméleteket hozó, teremtő emberi szellem felé irányul. Jung ezúttal nem a gyakorlatról, a gyógyításról ír, hanem Paracelsus, Freud, a Ji Csinget németre fordító Richard Wilhelm, Joyce és Picasso kapcsán gondolkodik az archetipikus struktúrákból előáramló tudományos és művészi kreativitásról, a “szellem-archetípus” dinamikájáról.

1943-tól a Bázeli Egyetem orvosipszichológia-professzora volt. Ebben az időben néhány helytelenül értelmezett kijelentése miatt náciszimpatizánsnak minősítették, mint kiderült, tévesen. 1947-ben, két infarktus után visszavonult a bollingeni toronyba, s ideje jó részét az írásnak szentelte. 1948-ban hozzájárult a zürichi C. G. Jung Intézet megalapításához. 1957-ben Aniela Jafféval megkezdték önéletrajzi könyvének “megírását”: Jung mesélt családjáról, életének fordulatairól, tudományos tevékenységéről, Jaffé pedig szó szerinti jegyzeteket készített. A könyv 1997-ben magyarul is megjelent Emlékek, álmok, gondolatok címmel. 1960-ban Jung megírta Az ember és szimbólumai című könyvét, amelynek elkészülte után nem sokkal 1961. június 6-án Küsnachtban elhunyt.

Sokrétű munkássága igen nagy hatással volt az irodalomtudományra, az irodalompszichológia kezdeteire is, s egyes mai követői szerint analitikus pszichológiája megfelelő kezelés mellett szinte minden pszichés probléma orvoslására alkalmas.

Hozzászólás

A hozzászólások nem a szerkesztőség, hanem az olvasók véleményét tükrözik. A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül törölhetjük.

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek