„A Cosmopolis az én regényem, de az ő filmje”

Szerző: Cultura / 2012. június 18. hétfő / Szubkultúra, Könyvvilág

„Cronenberg kihagyott néhány jelenetet, de teljesen hű a film szelleme a regényemhez. Az én regényem, de az ő filmje, ez nem kérdés.” – Don DeLillo a Cosmopolis című regényéről és a belőle készült filmről mesélt. – Interjú

Don DeLillo Thomas Pynchon, Bret Easton Ellis és Cormac McCarthy mellett valószínűleg a kortárs amerikai próza egyik legfontosabb képviselője, művei bevésődtek az amerikai kortárs irodalom égiszébe, neve mégsem cseng ehhez mérten elég ismerősnek számunkra. Ám egy luxuslimuzinban világot meghódítani vágyó, befolyásos milliárdos vagyonkezelő a bizonytalanabb jövő felé gurulásával egy csapásra helyére tette a tetszési indexet.

Don DeLillo 1936-ban született New York „keményebbik” felén, Bronxban, munkáiban a késői 20., és a korai 21. századi Amerikáról fest többnyire kedvezőtlen képet. Az írót az irodalomkritikusok a posztmodern irodalmi irányzat egyik központi alakjának tekintik. Műveiben a szétesés, az erőszak, az álműveltség és a felesleges információdömping, a fásultság és az örömtelenség a központi témák, főművének az 1997-es Underworld című nagyregényét szokás nevezni, amelyben kísérletet tesz arra, hogy a főhős, Nich Shay életén keresztül bemutassa a 20. század Amerikáját.
Magyarul a Fehér zaj, A Mérleg jegyében és A fenevad szabad című műveit olvashattuk eddig. A Libri Kiadó jóvoltából Barabás András fordításában most elérhetővé vált számunkra az amerikai piacon először 2003-ban megjelent Cosmopolis, mely ismét egy különleges világba vezet be. A könyvből film lett: Don DeLillo regénye alapján a forgatókönyvet írta és rendezte David Cronenberg, a főszerepekben pedig a kihívásokkal teli férfiszerepekre vágyó Robert Pattinson és a még mindig tökéletes alakítást nyújtó Juliette Binoche játsza.

Cosmopolis
Eric Packer, a fiatal milliárdos egy átlagosnak tűnő áprilisi napon kilép New York-i lakásából, és beszáll a csúcstechnikával és luxuscikkekkel fényűzően berendezett fehér limuzinjába. Ezen a napon két komoly küldetés áll előtte: világrengető spekulációs támadást kell intéznie a japán jen ellen – és el kell jutnia Manhattan túlsó végébe a fodrászához.

Ericnek hol az amerikai elnök motoros kísérete, hol egy zenészbálvány temetési menete, hol egy erőszakos politikai tüntetés állja útját. A kocsi kényelmes bőrülésén egymást váltják a látogatók: biztonsági, műszaki és pénzügyi szakértők, sőt Eric menyasszonya és szeretője is, miközben a limuzin az egyre bizonytalanabb jövő felé araszolgat

Olvasta a regényből készült forgatókönyvet?

Igen, és nagyon közel jár a könyvhöz. Természetesen Cronenberg kihagyott néhány jelenetet, de teljesen hű a film szelleme a regényemhez. Nem írtam jegyzeteket hozzá, hiszen Cronenberg filmjévé vált. Az én regényem, de az ő filmje, ez nem kérdés. Aztán amikor elkészült, láttam New Yorkban, és nagyon tetszett. Olyannyira kompomisszumok nélküli, amennyire csak lehet. A nyitó főcímtől kezdve megnyert magának, micsoda ötlet például Jackson Pollockkal kezdeni és Rothkóval befejezni a filmet! Vagy ott az utolsó jelenet Robert Pattinsonnal és Paul Giamattival, egyszerűen elképesztő!

Mit gondolt e regénye adaptálhatóságáról?

Az évek során sokszor megkerestek azzal, hogy filmre adaptálnák egyik vagy másik könyvemet, de sosem lett belőlük semmi. Azt gondoltam, hogy a Cosmopolis adaptációja különösen nehéz lenne, mivel a legtöbb akció egy kocsiban történik, amit nehéz jól átültetni filmre. Ám Cronenberg nemcsak tiszteletben tartotta ezt, hanem olyan jeleneteket is az autóban forgatott, amelyek máshol játszódnak, például azt, amelyikben Juliette Binoche szerepel.

Van egy paradoxon az Ön könyveivel kapcsolatban: bár tele vannak utalással a mozira, szinte lehetetlennek tűnik a filmre adaptálásuk.

Igaza van, ennek én sem tudom az okát. Azt gondoltam, hogy a Libra vagy a Fehér zaj könnyen filmre fordítható, de nyilvánvalóan komplikáltabb a helyzet. Én sem értem. De egy biztos, én nem fogok belőlük forgatókönyvet írni, erre senki ne számítson.

A mozi jelentős szerepet játszik könyveiben, de nem hivatkozik egy konkrét filmre vagy rendezőre.

Valóban, fontosabb számomra a filmérzékenység, mint a konkrét filmek. Bronxban nőttem fel, ahol westernt, musicaleket és gangszterfilmeket néztünk – akkoriban még nem tudtam, mi az a film noir. Aztán Manhattanbe költöztem, és felfedeztem Antonioni, Godard, Truffaut filmjeit, a nagy modern európai rendezőket, és a japánokat, Kuroszavával kezdve. Számomra ez volt a reveláció: filmjeik nagysága felért a legnagyobb regényekével! Sokan hiszik azt, hogy a hatvanas években azért hagytam ott a reklámügynökségi munkámat, hogy megírjam az első regényemet. Tévedés: azért dobbantottam, hogy délutánonként moziba tudjak járni. Csak később kezdtem komolyan venni az írást.

Aztán megírta az Americana-t, egy olyan féfi történetét, aki otthagyja a médiaipart, hogy filmet rendezzen…

Pontosan! (nevet) És azóta, amióta közel lakom New Yorkhoz, sok olyan új filmet fedeztem fel, amit lehetetlen megnézni máshol moziban, csak az Egyesült Államokban. Egy ideje figyelem, mi történik a filmiparban, és úgy vélem, az utóbbi évek mérföldköveinek tekinthető Tarr Béla Torinói lova, Az élet fája Terrence Malicktól és a Melancholia Lars von Triertől.

Ön olasz-amerikai származású. Van valamilyen különleges kapcsolata a nagy olasz-amerikai rendezőkkel, akik a hetvenes években robbantak be a köztudatba az Ön kortársaiként?

Nagy kedvencem volt az Aljas utcák. Bronxban nőttem fel, Scorsese pedig alsó-Manhattanben, Little Italy-ban, de ugyanazt a nyelvet beszéljük, ugyanolyan akcentusunk van és a szokásaink is hasonlóak. Ismertem olyan bajkeverőket, mint Robert De Niro karaktere, némelyiket elég jól. De a legfontosabb emlékem még korábbra vezethető vissza. Nagyon fiatalon láttam Delbert Mann Marty című filmjét, amely pontosan ott játszódik, ahol éltem, Bronx olaszajkú részén. A filmet Manhattanben vetítették, úgyhogy fogtuk magunkat nyolcan, beültünk az autóba, és elmentünk megnézni. A nyitójelenet az Arthur Avenue-n játszódott, ismerős helyen. Látni a mozivásznon a mi utcánkat, a boltot, ahova jártunk, az fantasztikus élmény volt. Olyan volt, mintha a létezésünket elismerték volna. Soha nem gondoltuk volna, hogy valaki filmet forgat azokról az utcákról.

Hogyan reagált, amikor megtudta, hogy David Cronenberg filmet készítene a regényéből?

Megtisztelve éreztem magam. Pár korai filmje hiányzik, de a Megszólalásig óta mindet láttam. Különösen a Karambol és az ExistenZ – Az élet játék fogott meg, és persze az Erőszakos múlt. Először azon tűnődtem, vajon ilyen anyaggal szokott-e dolgozni. Szerintem nem, de úgy véltem, jó hogy így döntött, és abban biztos voltam, hogy vizuálisan kiemelkedően rendezné meg a filmet, úgy, hogy az mindenkit meglepne, magamat beleértve. Fogalmam sem volt, mire készül, de tudtam, hogy nem lesz konvencionális.

Látta a Meztelen ebéd-adaptációt?

Igen, és pontosan ezt a fajta meglepetést vártam a Cosmopolis esetében.

Részt vett a forgatáson?

Nem. Felajánlották, de nem gondoltam, hogy hasznomat vennék. Voltam már forgatáson, egy dögunalom. Az idő nagy része várakozással telik.

Hogyan reagált, amikor megnézte a filmet? Talált olyan elemeket, amelyek nem szerepeltek a könyvben?

A film lenyűgözött. Voltak vicces pillanatok, és nagyon megfogott a zárójelenet, amely egy másik szintre emeli a filmet. Ami Eric Packer és a Paul Giamatti által alakított Benno Levin között történik, a kölcsönös megbecsülés jelen volt a könyvben is, de a filmben sokkal érzékletesebben van ábrázolva. David jó döntést hozott, hogy kivágta Benno Levin két beavatkozását, mielőtt találkoznak. Az a két betoldott fejezet a regénybe illett, a filmbe nem.

A párbeszédek szinte teljesen egy az egyben az Ön szavai. Milyen visszahallani a saját gondolatait?

Nagyon furcsa. Azokat az én mondataim, csak éppen egy másik világban hangzanak el. Ott az a rész, amikor Eric és Juliette Binoche karaktere a művészetről beszélgetnek. Amikor láttam, olyan érzésem támadt, mintha akkor fedezném fel, vagy érteném meg, miről is szól valójában.

A neve a film zenéi között is feltűnik a stáblistán.

Valóban! Azért, mert az egyik dalszöveg, amit egy szúfi reppernek írtam a könyvben, a filmben is szerepelt. Úgy tűnik, ez elindította a karrierem egy új fejezetét, mint rapköltő… Most már igazán büszke lehetek magamra!

LaZa
BudapestFilm