2017. január 23.  Hétfő
Hódara -6 °C Hódara
Rovatok
2017. január 23.  Hétfő   Rajmund, Zelma
Hódara -6 °C Hódara
Kölcsey Ferenc emlékezete (Fotó: Vasárnapi Ujság 1890. 37. évf. / OSZK)

“Magyar nép zivataros századaiból”

A.A. Milne és fia, Christopher Robin Milne Micimackóval (Fotó: babelio.com)

A. A. Milne, a Micimackó írója

Majdnem 20, Bárka, Szkéné (Fotó: Schiller Kata)

“Ez lesz-e lakóhelyünk?”

Mikszáth Kálmán (1847-1910) író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő porték (Fotó: PIM, Cultura.hu)

Mikszáth Kálmán társaságában

“Magyar nép zivataros századaiból”  
"Ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk..." A magyar kultúra napjáról való megemlékezés gondolatát ifjabb Fasang Árpád zongoraművész vetette föl 1985-ben.
A. A. Milne, a Micimackó írója  
"Aki senkit mond, annak valakinek lennie kell." Százharmincöt éve, 1882. január 18-án született Londonban Micimackó "szülőatyja", A. A. (Alan Alexander) Milne.
“Ez lesz-e lakóhelyünk?”  
A Majdnem 20 mélyebb hatását akkor érezteti, mikor könnyeinket törölgetve elhagyjuk a nézőteret és marad időnk elgondolkodni. Nehéz kérdéseken: vajon mikor döngessük a falakat, mikor rázzuk az öklünket?
Mikszáth Kálmán társaságában  
170 éve, 1847. január 16-án született a Nógrád megyei Szklabonyán Mikszáth Kálmán író, újságíró, akadémikus, a magyar kritikai realista próza nagymestere, aki vallotta: “Elbeszélni nem a regényíróktól tanultam, hanem a magyar paraszttól."
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Hazánk fia, avagy egy betű titka című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Szubkultúra

Hazánk fia, avagy egy betű titka

Szerző: / 2017. január 11. szerda / Szubkultúra, Könyvvilág   

Kovács Attila Zoltán (Fotó: Facebook)Kilenc kötet: ez a mérlege Telkes Margit orvos-írónak, bár rögtön hozzá is kell tenni, hogy ez a teljesítmény az utóbbi pár év hozadéka csupán. – Telkes Margit Vendégjátékos voltam c. kötetéről Kovács Attila Zoltán írt.

(Telkes Margitról)

Vagyis a téma érlelődése vagy a sztoikus megfigyelés időszaka hosszas évtizedekig tartott, mígnem papírra is került. A formailag válogatott novellák ciklusba rendezése azt sejteti, hogy a szerző valójában egy nagyregény fejezeteit illeszti egymásba, egymás mögé, hogy aztán az olvasóra bízza a befogadás mikéntjét. Önéletrajz? Másképp? Vagy így: Önéletrajz. Másképp.

Ez az önreflexív próza jóval több, mint egy klasszikus autobiográfia, hiszen nem az én-beszélő narrátoré a főszerep egyik esetben sem. Ahogy az ismert frázis: nincs történelem, csak történetek vannak; nem az én beszél, hanem az „én”-ek beszélik el… a történetet. Meg az „én” történetét. Az utolsó kötet kapcsán ez térben Közép-Európa, időben a múlt, a közelmúlt és a jelen. Ez a torzó huszadik század a maga történelmi zűrzavaraival, az izmusok káoszában, a stílusok és korszakok egyvelegében, a háborúk és a pusztítások poszttraumáival, a látszólagos békeidők önpusztító feszültségében az egyén újra és újra felfedésre váró kivagyisága. Vagy a túlélés tér- és időterritóriuma. Legkevesebb két generáció tükrében.

Hol is?  Budapesten, Bécsben, Amerikában, Németországban, valamelyikben a kettő közül, inkább a nyugatra esőbben, hiszen hol van még 1991? Vagy egy kártyaparti asztalánál, egy budai villában, a konyak és a mezítlábas cigi csípős füstjében, a csípős dialógusok pörölysúlyában. Mintha csak Nemes Nagy ablakán tekintenénk be egy irodalmi fotóra. Gyűlölni csak pontosan, szépen, írja Telkes egy helyütt…

Illetve: Mikor is? A hetvenes évek, emigráció, jugoszláv nyaralás és szökés, a kádári Magyarország és a kusza-tökéletlen rendszerváltozás időszaka. Pár évtized mindössze, ami alatt több évszázadnyi esemény zajlott le, legalábbis itt, a posztmonarchia Kárpát-medencéjében, a népek tengerében, ahol azt hittük, béke van. A lélekben is, a hétköznapokban is. De a diktatúra természetrajzában ez csak a szürke felszín. Ja, hogy melyik diktatúráé? A nyugati cserbenhagyóé meg a keleti abszolutiszikusé. Meg a saját nevelésűé, amelyik 1947-től formálódott, aztán 1956-ban deformálódott, ’57-től meg stabilizálódott. A szabadság nehéz levegője, kérdezhetném a szerző szavaival?… Egy generáció haláltusája? Legalábbis itt, a Kárpát-medencében, írhatnám újra, de nem: épphogy nem itt, hanem a menekülésben, az emigrációban.

Telkes Margit: Vendégjátékos voltamUgyebár: nevedről lehull az ékezet, írta egykor Márai, egy parafrázissal kivégezve az átkos rendszert és átkos korát, egyben tökéletesen körülírva a forradalom utóhatását s az emigráció lélekpusztítását mint irreverzibilis folyamatét, amely a társas létet is felszámolja egyszer és mindenkorra. (Telkes történetbeli „E”-betűje még ennél is súlyosabb üzenet…)

Nesze neked, hazánk fia, lehet bugriskodni itthon a nyugati léttel, csak közben a nyugati színes hétköznapi lét is csak innen, a szürke-fakó kádárizmusból tűnik szivárványnak. Mert a nyugat alkonya is lassan több évtizedes már, mint tudjuk. De nincs visszaút, foglalja össze Telkes is, címben, kisprózában.

És a jelen? Mi van a rendszerváltozás léte megnemlétének megformálhatatlanságával? Már irodalmilag, teszem hozzá… Mert rossz kezdetnek, rosszabb lesz vége majd, kacsinthatnék össze Shakespeare-rel és Telkes Margittal (idézi a Gondok c. novellában), de tény, hogy az utóbbi negyedszázad kibeszéletlensége friss terep akár. No meg ami azalatt történt. S hogy ez novellába kívánkozik? Hát persze (Boldog ház, Vendégjátékos voltam).

És hogy kikkel, jöhet a jogos kérdés a hol meg a mikor után?

Mindazokkal, akikkel az orvos-író érintkezett vagy tudomása volt róluk, vagy csak hallotta egyik-másik meghökkentő-megdöbbentő anekdotát vagy sztorit. Mert a téma a földön hever…, de hogy ebből hogyan lesz kiváló novellisztika, azt csak a sokkötetes szerző tudja. A Vendégjátékos voltam izgalmas és letehetetlen történetek lánca, mely akár néminemű összefoglalása is lehetne e kiváló novellisztikának, ami tipikusan huszadik századi lenyomat. De nem borostyánkő-lenyomat, hanem éles, karcoló penge, amely durva nyomot hagy bennünk, látható marad, és mindig gondolkodásra, visszatekintésre, kortársiasan szólva „újratervezésre” invitál. Vagy kötelez. Ulysses-sors ez összességében, ami előbb-utóbb nagyregényért kiált.

KAZ
irodalomtörténész, könyvkiadó, KITÁSZ-elnök

Hozzászólás

A hozzászólások nem a szerkesztőség, hanem az olvasók véleményét tükrözik. A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül törölhetjük.

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek