2017. április 27.  Csütörtök
Közepesen felhős 14 °C Közepesen felhős
Rovatok
2017. április 27.  Csütörtök   Mariann, Zita
Közepesen felhős 14 °C Közepesen felhős

Az őrültek a legnagyobb rajongók

Tömörkény István, Szeged krónikása

Jack Nicholson 80

Mindennapi magányunk

Az őrültek a legnagyobb rajongók  
Stephen King 1987-es Tortúra című regényének filmadaptációjánál is bátrabb lett a Karinthy Színházban bemutatott mű.
Tömörkény István, Szeged krónikása  
100 éve, 1917. április 24-én hunyt el Tömörkény István író, régész és etnográfus, Móra Ferenc barátja és munkatársa.
Jack Nicholson 80  
Április 22-én lett 80 éves Jack Nicholson háromszoros Oscar-díjas, maró gúnyt és iróniát sugárzó, provokatív kiszólásairól híres színész.
Mindennapi magányunk  
Szabó Istvánt nagy hatású filmjeiben foglalkoztatta már a szerelem lélektana, a diktatúra természetrajza, a művészet és a hatalom bonyolult viszonyrendszere. Simon Stephens Távoli dal című monodrámáját Józan László játszhatta el a Vígszínházban.
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Kondor Vilmos: “A bűn hétköznapi” című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Szubkultúra

Kondor Vilmos: “A bűn hétköznapi”

Szerző: / 2012. november 29. csütörtök / Szubkultúra, Könyvvilág   

„A legtöbb gyilkosság banális, a legtöbb gyilkos hétköznapi. Én nem szeretek szuperhősökről írni, bár értem, hogy miért szeretik az olvasók a remek nyomozó és a szuperbűnöző összecsapását.” Titokzatos figura, gondolatai, történetei mellett nem lehet elmenni, hátborzongatóak. Kondor Vilmos íróval beszélgettünk.

„Hiszem azt, hogy egy regény akkor jó, ha valahonnan valahova megy a főhőssel együtt. A statikus hősöket (bár ilyen nincs is, maximum statikus főszereplő) ki nem állhatom. Mindenki változik, minden változik, az élményeink tesznek minket olyanná, amilyenek vagyunk” – vallja Kondor Vilmos, az olvasóitól teljesen elszigeteltségben élő író, akit ma már nem kell bemutatni; az Agave Könyvek gondozásában eddig megjelent köteteit a legnívósabb és legfontosabb kritikusok és orgánumok dicsérték, regényei nemzetközi és hazai viszonylatban is osztatlan sikeresnek örvendenek.

Vajon fontos-e, hogy hívják pontosan a személyt, aki a klaviatúránál ül, akivel az interjú készül? Fontosabb-e, mint a művek, amelyeket lejegyez? Magyarországon neki köszönhetjük, hogy ismét ráirányult a figyelem a hard-boiled krimik szépségeire és izgalmaira. Számomra ennyi elég.

 

Kondor Vilmos és Gordon Zsigmond kalandjai egyre csak bővülnek, a legújabb kötete új és már megjelent novellákat tartalmaz. Miben különbözik ez a Gordon a Budapest-sorozatáétól?

Fiatalabb és talán kicsivel felszabadultabb is, mint a regényekben. Az írásokban, terjedelmük miatt, nem dolgozhattam ki olyan részletesen a bűncselekményeket, így aztán szabadon foglalkozhattam a mellékszereplőkkel, meg a város hangulatával, Gordon életének apróbb elemeivel. Egy kritikus a kötet olvastán le is lumpozta majdnem Gordont, aminek én örültem. Igen, az éjszakában élt, mulatókba és orfeumokba meg rosszhírű házakba járt. Névről ismerte a pesti éjszaka alakjait, és hajnalig mulatott. A másik markáns különbség pedig az, hogy több teret engedhettem a humornak. Talán ezt élveztem a legjobban írás közben.  

Gordon Zsigmond nem könnyű eset, kemény jellem, aki nem hagyja, hogy elmenjen mellette az élet. Hasonlít önre?

Fiatalabb koromban jobban hasonlítottam Gordonra, de mára már kevéssé. Gyakran hozok kompromisszumokat, és míg régebben szinte kerestem a konfliktusokat, ma már nem az az első gondolatom, hogy berúgom az ajtót, aztán majd meglátjuk. Szeretem Gordonban, hogy nem hagyja magát, még akkor sem, amikor én már rég félreálltam volna. Bár arról, hogy könnyű vagy nehéz eset lennék, inkább a feleségemet meg a lányaimat kellene megkérdezni.

Ha igaz, ön tanárember, de az talán kevés, hogy valaki írni is szívesen írjon a történelmi korszakokról, honnan az érdeklődés a történelem iránt?

Látja, a történelem csak öregebb fejjel kezdett el érdekelni. Negyvenéves koromig obligát módon foglalkoztam csak a történelemmel, aztán egy reggel velem is az történt, mint annyi mindenki mással: rájöttem, hogy több van mögöttem, mint előttem. Másoknál ez pánikot okoz, depressziót, az egyik rokonom például mélyre ásta magát a családfában – mindannyian másként reagálunk erre a felismerésre. Engem is érdekelni kezdett a múlt, főként nagyszüleim életét ismerve. Itt rábukkantam egy fényképre, ott egy levélre, aztán rájöttem, hogy azt sem tudom, miről van szó, mert nem ismertem a történelmi környezetet. Nekiláttam olvasni, és most egy kicsivel jobban ismerem a kort, de azt még mindig nem értem, hogy nagyapám miért csalta meg nagyanyámat, ahogy azt sem, hogy a plébánosnak hogyan lehetett több gyereke, mint apám apjának.
 
Tudni, hogy Dashiell Hammett nagy tisztelője, és tudatosan választotta a hard-boiled, illetve noir regényírást. Miért pont ez az a műfaj, amiben otthon érzi magát?

Mert a hard-boiled és a noir értékrendje tiszta és világos. Ebben a két műfajban kevés a szürke zóna. Nézze csak meg Chandlert (akit nem nagyon szeretek): mindig a szőke nő a gyilkos, még akkor is, ha nem szőke, és Marlowe-nak mindig igaza lesz a végére. A műfaj legnagyobbjai (Thompson, Goodis, Whittington, Willeford, Woolrich, Highsmith és társaik) a bűnt akként mutatják meg, ami. A legtöbb gyilkosság banális, a legtöbb gyilkos hétköznapi. Én nem szeretek szuperhősökről írni, bár értem, hogy miért szeretik az olvasók a remek nyomozó és a szuperbűnöző összecsapását (legyen szó akár Holmesról vagy Block szereplőiről). Az én tapasztalatom az, hogy a bűn hétköznapi, és nem is szeretem glorifikálni, még a nagyobb drámai hatás kedvéért sem.

Hammett nyomozója kap egy ügyet, elmegy, kérdezősködik, beszél ismerősökkel, megpofoz pár embert, és a végén rezignáltan veszi tudomásul, hogy most is csak az történt, mint mindig, de legalább ő tudott tenni valamit azért, hogy rend legyen a világban, vagy annak egy kis szeletében. Ez egy egyszerű szabályrendszer, amin nyilván lehet és kell is tekerni néha egy kicsit, de számomra ez a legegyértelműbb. És legalább annyira érdekel az elkövető, mint a bűncselekménye. A noir bűnelkövetői olyan morális szürke zónában bolyonganak, hogy néha még követni is nehéz. És ez engem érdekel. Érdekel, hogy ki és miért követi el a cselekményeit, noha általában keveset tudok foglalkozni a regényekben velük.
A hard-boiled és a noir nyomozója nem egy hős keresztes lovag, aki minden sárkányt legyilkol, aki az útjába kerül. Mike Hammert leszámítva a hard-boiled regények nyomozója először gondolkodik és utána cselekszik. És ennek van valamiféle régies bája, amit az olvasók is szeretnek, nemcsak én.
 
Gordon az intellektuális nyomozót képviseli, szemben Sam Spade-del, aki a fizikai erő megnyilvánulását sem veti el. Hogyan és minek a hatására változik írásaiban főhősének a jelleme?

Hiszem azt, hogy egy regény akkor jó, ha valahonnan valahova megy a főhőssel együtt. A statikus hősöket (bár ilyen nincs is, maximum statikus főszereplő) ki nem állhatom. Mindenki változik, minden változik, az élményeink tesznek minket olyanná, amilyenek vagyunk. Gordon is ezért derűsebb a harmincas évek elején játszódó novellákban. Akkor még nem látott mindent, és ennek megfelelően például ezekben az írásokban egyszer sem üt meg senkit. Aztán amikor később ütnie kell, üt is, mert tudja, ha nem teszi, akkor őt ütik, az pedig nem szerencsés. Gordonnak elég viharos élete volt 1956-ig, és ez meglátszik rajta. Néha akkor is üt, amikor elég lenne kérdezni, de azok után, amit végigcsinált, ennyi kijár neki.

Egy évvel ezelőtti interjúnk során azon volt, hogy főhőse ne dögöljön bele az átélt élményeibe. Most mit gondol, hogy van Gordon Zsigmond?

Tetszik a kérdése. Nem tudom, hogy van Gordon. Néha úgy gondolom, hogy nincs valami jó formában, mert agyonlőtték egy barikádon, vagy agyonverték egy pincében (azt soha nem hiszem, hogy felakasztották volna), máskor meg úgy képzelem, hogy épségben kijutott Pestről, megörökítette, amit meg kellett, és megint készül valamire, valahova, mert ha nem csinálná azt, amit szeret, akkor nem is lenne értelme reggelenként felkelnie.

Hogyan válik egy megálmodott történet hard-boiled regénnyé?

Lassan. Én ezeket a történeteket nem megálmodom, hanem befejezem. A legtöbb történetem mindig a valóságban kezdődik. Harminckilencben valóban eltűnt egy morfiumszállítmány. Negyvenháromban valóban folytak béketárgyalások, és Kim Philbyt valóban egy magyar szervezte be és egy magyar volt a tartótisztje. Negyvenhatban valóban megölt egy merénylő két szovjet tisztet. Ötvenhatban valóban az ávósok csencseltek útlevelekkel. A kezdet megvan, engem az érdekel, hogy mi lesz ezeknek a sztoriknak a vége. A célom az, hogy ez a befejezés valószerű legyen, noha nem valósághű. Aprólékos munka, pláne úgy, hogy igyekszem a tényekhez ragaszkodni. Amikor már látom, hogy mi lesz a befejezés, akkor könnyen lesz az ötletből regény, de az utolsó könyvet például, a Budapest novemberbent négyszer kezdtem el, és a felénél majdnem abba kellett hagynom.
 
A bűn, a bűnelkövetés és maga a bűnelkövető kiemelt szerepet kap minden regényében. Mi a fontosabb az igazságszolgáltatás vagy maga az igazság kiderítése?

Azzal, hogy kiderítjük az igazságot, csak félútig jutottunk el. Ott nem lehet megállni, hogy Elemér, a gróf úr hű kocsisa a gyilkos. Azzal valamit csinálni is kell, ha kiderítettük az igazságot, és gyakran akkor mutatkozik meg, ki a tökös legény. Hogy mit tesz az igazság ismeretében. Ha semmit nem tesz, akkor csak egy ripacs, egy szájhős, egy húszfilléres jampec. Gyakran nehezebb és több felelősséggel – és személyes kockázattal is – jár az, hogy az ember tegyen valamit az igazság ismeretében. Gordon egy hiteltelen hülyegyerek lenne, ha semmit sem tenne az igazság ismeretében. A trükk nekem, szerzőként most következik csak: Gordon úgy szolgáltasson igazságot, hogy az 1. összhangban legyen a jellemével, 2. összhangban legyen az objektív körülményekkel, 3. a megoldással ne csak Gordon legyen elégedett, hanem az olvasó is.

Történelmi krimiknek is tekinthetjük a regényeit, van rá esély, hogy esetleg egy a jelenben vagy akár a jövőben játszódó történetet olvassunk öntől?

Nincs. Egyelőre nem látom, hogy tudnék olyat írni, ami engem érdekelne. Ugyan ez nem kritérium, hiszen sokan írnak olyat, ami őket magukat sem érdekli, de engem ez a kortárs világ a krimi szemszögén keresztül nem érdekel. Óriási lehetőségeket látok egy jó politikai krimiben, de amilyen érzékeny és ideges ma mindenki, inkább másra hagyom ennek a megírását. Kölyökként rengeteg jövőben játszódó könyvet olvastam, már amennyi a hatvanas évek közepén elérhető volt, de úgy húsz éve nem került a kezembe ilyen, ezért aztán írni sem fogok a jövőről. Meg annál szkeptikusabb is vagyok, hogy higgyek a szép jövőben, a csúnyáról meg minek írni?

Tökéletesnek tetszik a novellás kötet címe: Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes. Ön választotta?

Nekem nem volt ötletem a címre, illetve volt, csak nagyon vacakul hangzott, végül a szerkesztőm javasolta ezt a címet, és én is nagyon megszerettem, a kiadó pedig jóváhagyta.
 
Mennyire és mibe szól bele a kiadó szerkesztője a munkáját tekintve?

Elég szabad kezet kapok. Amikor készen vagyok egy szinopszissal, akkor azt megbeszéljük a szerkesztőmmel, Sz. Molnár Szilviával, tisztázzuk a nyitott kérdéseket, aztán legközelebb akkor beszélünk, amikor készen vagyok a kézirattal. Szükségem van az efféle munkára, mert például a Budapest novemberben befejezése az első változatban gyalázatosra sikerült. Én is tudtam, csak a megoldás nem volt ott előttem. Ezt a szerkesztőm is látta, majd feltett pár kérdést, amitől azonnal “irányba fordultam”, és láttam a megoldást. Aztán átolvassa a kéziratot, javítja, megjegyzésekkel látja el, amikre válaszolok, aztán a végére összeáll a végleges kézirat.

A regények nyelvezete a kor hangulatát tükrözi. Mi a technikája, íráskor azonnal beleéli magát az adott történelmi korba, vagy muszáj felkészülni, olvasni, filmet nézni róla előtte?

Olvasok előtte, az jelenti a legtöbbet. Bizonyos tekintetben kaméleon vagyok: nem is kell olyan sokat időznöm a korabeli újságokban, hogy magaménak érezzem a nyelvét. Filmet nem nagyon szoktam nézni, megmondom magának őszintén, hogy a kor filmjei alapvetően idegesítenek. A filmhíradók nem, de a játékfilmek kifejezetten. Modorosak, és olyan képet festenek az országról, ami nekem nem túl vonzó. Ha valaki csak a Hyppolitot meg a Meseautót látta, könnyen tévképzetei támadhatnak a harmincas évekről.
 
Erős vizuális, szinte filmes hatásokkal él, olvasás közben tényleg ott ülünk Gordon mellett a kocsiban, és tényleg vele sétálunk Budapest utcáin. Lesz esetleg filmsorozat Gordon Zsigmond kalandjaiból?

Még mindig nem szabad beszélnem róla érdemben, de ismereteim szerint jelenleg is folyik a forgatókönyv fejlesztése, ami remélhetőleg egy sorozathoz vagy egy filmhez vezet.
 
Nem túl sok hazai kortárs szórakoztató regényíró iránt érdeklődnek külföldön. Általában a magyar nyelv fordítási nehézségeivel magyarázzák a visszautasításokat. Ezzel szemben a Budapest Noir fantasztikus sikereket ér el. Mi lehet az oka, hogy ön ennyire kapós külföldön is?

Egyfelől az egzotikum, másfelől az ismerős sztori. Megfordítom: fiatal lányok szerte a világon halnak meg ronda körülmények közt, és gyilkosukat gyakran el is fogják. Erről sokat és sokan írtak. Gyakori téma, a helyszín és a kor már nem annyira. Budapestről sejtik, hogy merre van és micsoda, de szinte semmit sem tudnak róla külföldön, ezért ez már eleve érdekes lehet. És ha ebbe a környezetbe, a második világháború kitörésének és végének díszletrendszerébe ágyazva olvashatnak egy regényt egy ismerős témáról, akkor talán érthető a siker. Amire, hozzáteszem, nem számítottam, mindig meglep, és mindig örülök neki.
 
Híresen és hírhedten visszavonult író. Biztos unalmas az ön számára már a kérdéskör, épp ezért nem zavarja, hogy mi újságírók folyton gyanakodunk, vajon ki is ön?

Zavarni nem zavar. Megszoktam a gyanakvást, ami néha egészen szórakoztató dolog tud lenni.
 
Már tudni, hogy új sorozat írásába kezdett, amely a II. világháború idején játszódik. Mit lehet tudni még a készülő regényről?  Mennyiben lesz más, mint a Budapest-sorozat?

Izgalmasabbnak, pörgősebbnek és még érdekesebbnek tervezem a Bűnös Budapest-sorozatnál. A hard-boiled műfaját most egy időre félreteszem, és megpróbálom az akcióthrillert. Olyat még nem írtam. Az idő és a helyszín ismerős lesz mindenkinek, nekem legfőként: Budapest a második világháború vége felé. A főszereplő egy fiatal katonatiszt, akinek két igencsak veszélyes küldetést kell végrehajtania a magyar történelem egyik legsötétebb időszakában. Ezért is döntöttem úgy, hogy meg kell írnom, ráadásul nem abban a formában, amiben Gordon történeteit. Egyszóval valami újon dolgozom, és remélem, hogy jövő ilyenkor már nyomdában lesz a könyv, karácsonykor meg a boltokban. Többet nem mondhatok róla, csak annyit, hogy ennél érdekesebb és lebilincselőbb sztorira még nem bukkantam.

 

Kibelbeck Mara

Hozzászólás

A hozzászólások nem a szerkesztőség, hanem az olvasók véleményét tükrözik. A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül törölhetjük.

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek