2017. február 26.  Vasárnap
Közepesen felhős 4 °C Közepesen felhős
Rovatok
2017. február 26.  Vasárnap   Géza
Közepesen felhős 4 °C Közepesen felhős

Andy Warhol önarcképe

Eldöntöttem, hogy diktátor leszek

És legyenek jelek..

Velkei Zoltán: Nagyon óvatosan kell új címeket vásárolnunk

Andy Warhol önarcképe  
30 éve, 1987. február 22-én halt meg Andy Warhol, a múlt század legismertebb amerikai képzőművésze, a pop-art irányzat központi figurája.
Eldöntöttem, hogy diktátor leszek  
Szálinger Balázs díjnyertes drámájában Gaiust és felszabadított rabszolga-cimboráját, Cirrust egy kábé tíz ember kisközösségét felölelő, mégis globális állammodell szerint élő kalózcsapat ejti fogságba.
És legyenek jelek..  
Erdős Virág töredékei, hosszabb költeményei és a fényképek egymást kiegészítve, egymással beszélgetve jelenítik meg a nagyvárosi nyomort és fejezik ki mondatlanul, mégis intenzíven a segítés, a változtatás mohó vágyát.
Velkei Zoltán: Nagyon óvatosan kell új címeket vásárolnunk  
Az Agave Könyvek kiadóvezetőjével, Velkei Zoltánnal a könyvpiacról, olvasási szokásokról és az idén megjelenő könyvekről is beszélgetett Kibelbeck Mara.
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Ozzy Osbourne Budapesten című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Szubkultúra

Ozzy Osbourne Budapesten

Szerző: / 2011. január 18. kedd / Szubkultúra, Koncertek   

Vannak sztárok, igen, sztárok, akik majdnem mindegy, mit és hogyan tesznek vagy mondanak az életükben,  vonzzák az embert, lenyűgöznek az egyéniségükkel, életigenlésükkel és nem utolsó sorban a tehetségükkel.

Ozzy Osbourne is ilyen. Talán már a megszületésemet követő negyedik napon, miután hazavittek a kórházból, édesanyám után a második altatódal, amire elalhattam, az ő hangjából eredt a Black Sabbath által, talán a Paranoid, ami akkor már négy éve világsikernek számított. Szóval ismeretségünk, ha nem is egy teljes emberöltőnyi, de valamivel több, mint három évtizednyi. Jóban vagyunk, mondom.

A fekete denevérhez hasonlító Sötétség Hercege nem mindennapi életet él(t), lévén nem mindennapi figura, és ő ezt jól megtanulni kihasználni, furcsaságaival együtt élni. Hja kérem, ilyen amikor az amerikai show-business kiválóan működik. Nincs ezzel baj. Nincs, mert amellett, hogy Ozzy hibát hibára halmozott az életében, hogy utánozandónak egyetlen percig sem említeném, csodálni való, ikon, akár nagy betűvel is: Ikon, hiszen annyit adott önmagából, olyan energiával és tehetséggel uralja a színpadot és a zenei életet, hogy ez már önmaga felér egy flash-sel az őt állandóan halálhírét keltő és eltemető médiának (jelentem: nekem nem, lévén, mindig hittem Ozzyban).

Ozzy kontra Aréna

Ha metal, rock vagy blues nyalánkságra vagyok kíváncsi, akkor fatimhoz társulok, mert tőle kaptam a „kemény” zene rajongásom, a jazz iránti levakarhatatlan szeretet már saját érdemnek tekinthető. Hónapok óta figyeltem a polcra tett jegyeket, néha meg is simogattam őket, dicsekedtem velük fűnek-fának; hiszen Ozzy Osbourne valószínűleg utoljára, de nem először lép hazai porondra. Én készültem, mondhatnám, épp ezért rettenetes nagy meglepetést okozott, hogy mások nem. Keveselltem az összegyűltek számát a Budapest Arénában. Hol voltak a fatimmal egyidős (ex)rockerek, az ő családi vonzatuk vagy a fiatal sihederek, akik épp felfedezik A zenét?

A gazdasági válság a szórakoztatóipart is megvágta. Rendben, nem elfogadható, de esetleg a keleti viszonylatot tekintve érthető. Ami viszont nem érthető, az az, hogy az alig félórát játszó előzenekart követő röpke tízperces technikai szünet nem volt elég az egyébként tényleg kényelmes széksorokat elfoglalóknak, hogy igyanak, egyenek, tegyék, amihez kedvük van. Ozzyt egy háromnegyedig telt aréna, rohangáló és figyelmetlen „nézősereg” várta a budapesti koncertje elején. Állítólag azért, mert elterjedt a híre: 21 óra előtt biztos nem lép a porondra.

Nos, lépett, mit lépett, szárnyalt, a maga totyogó, nagyapós stílusában.

Az a hír is járta a szervezők sajtóközleménye végett, hogy “kegyetlen, szürreális, meglepő showt” kapunk Ozzy Osbourne-tól, aki a szólólemezein szereplő számok mellett Black Sabbath-dalokat is énekel majd. Kegyetlenség nem volt; Ozzy egyetlen csirkének sem harapta le a fejét, mint a régi szép időkben. Szürrealitás se sok; lecsupaszított hátsó felét sem mutatta senki felé, pedig ebben az élményben volt már részem. Ozzy idáig egyszer járt Magyarországon, még a 2001-es Black Sabbath újjáalakulás idején a Kisstadionban. Lett volna egy teltházas koncertje 2004-ben is, de sajnos elmaradt, mert akkor volt a híres quad-bike balesete, ami miatt egy évig kórházban volt és több mint 40 koncertjét kellett lemondania.

Bár biztosan sokan hiányolták a szörnyes látványelemeket nekem nem hiányzott, viszont ami igen, méghozzá nagyon az egy, de lehetőség szerint kettő, valamire való kivetítő volt. Kinek a feladata a kivetítő-ellátás? A fellépőé vagy a rendezőé? Mert akármelyikük felejtette a kamionban vagy a raktárban őket, hibát követett el. Túléltem, bár rettenetesen hiányzott egy-egy közeli, mit közeli, vérközeli kép a csuromvizes, szétfolyt sminkű metalpapáról.

Ennyit a szervezésről. Mert a zenei felhozatalban nem találtam hibát, hacsak azt nem, hogy hallgattam/néztem volna én még tovább, akár egész éjjel is.

Screamtől a Paranoidig

Ozzy Osbourne a porondon. Nem vagyok rajongó típus, nagyon nem.  Egyedül George Benson az, akiért a kórházi ágyból is képes voltam kiszökni a nővérkék segedelmével, de egyébként távol áll tőlem a bálványozás.

A szokásosan feketében öltözött Sötétség Hercege viszont megborzolta az érzékszerveimet, nem azért mert annyira jó a hangja, soha nem volt az, nem azért, mert akkora showt nyomott, mint jeleztem nem tette és azért sem, mert a szinte teljesen megfiatalított zenekara igazán remek szólókkal ajándékozott meg. Hanem azért, mert az az Ozzy, aki a múlt héten Németországban kénytelen volt lemondani egy koncertjét, mert az orvosa pihenésre ítélte hátfájdalmai miatt, a magyar Arénában egészen fittnek és fiatalosnak tetszett. Nem adta fel, kiharcolta a közönség figyelmét, korlátolt mozgáslehetőségeivel (értsd: totyogás), mikrofonba való kapaszkodásával, ugrabugrálásával, feje feletti tapsolással, és (jaj ez nagyon hideg lehetett) a dühöngőben csápolók első jó néhány sorát megörvendeztető vízágyúzásával. Ozzy a tőle elvárható frenetikus koncerttel ajándékozta meg a közönségét.

A hangzás tökéletlenségéről meg inkább nem szólok, az megint csak nem a színpadon szereplők a felelősek.

A program viszont erős, nagyon erős volt, noha nekem persze hiányzott jó néhány nagy kedvenc a régiekből és a legújabb albumból, de valljuk be lehetetlenség akárcsak egy közepes válogatást is összehozni az Ozzy összesből.

Címkék: ,

Hozzászólás

A hozzászólások nem a szerkesztőség, hanem az olvasók véleményét tükrözik. A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül törölhetjük.