2017. szeptember 24.  Vasárnap
Közepesen felhős 11 °C Közepesen felhős
Rovatok
2017. szeptember 24.  Vasárnap   Gellért, Mercédesz
Közepesen felhős 11 °C Közepesen felhős

Mechwart András munkássága

Jack Kirby 100

Caligula, az őrült császár

“Tényleg nincs itt más?”

Mechwart András munkássága  
110 éve, 1907. június 14-én halt meg Mechwart András gépészmérnök, a Ganz gyár legjelentősebb fejlesztője, a forgóeke, a hengerszék, a gőzkazán feltalálója.
Jack Kirby 100  
100 éve, 1917. augusztus 28-án született New Yorkban Jack Kirby, a képregény atyja, az amerikai populáris kultúra megkerülhetetlen alakja.
Caligula, az őrült császár  
2005 éve született Caligula római császár, aki uralkodása alatt szörnyen kegyetlen és gátlástalanul pazarló volt.
“Tényleg nincs itt más?”  
D. Magyari Imre nem csak kulturális kalandozásairól mesél a Bécs - Kulturális kalandozások című könyvében. Nem csak. Történelmi visszatekintésekkel kiegészítve beszámol tapasztalatairól és humorral átszőtt élményeiről is.
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Velkei Zoltán: Nagyon óvatosan kell új címeket vásárolnunk című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Szubkultúra

Velkei Zoltán: Nagyon óvatosan kell új címeket vásárolnunk

Szerző: / 2017. február 20. hétfő / Szubkultúra, Könyvvilág   

“Szerintem sokkal nagyobb mesterség rejlik a mögött, hogy hogyan csinálsz egy kéziratból könyvet, és mekkora kiadásból realizálsz minél nagyobb bevételt.” Velkei Zoltánnal, az Agave Könyvek kiadóvezetőjével, a könyvpiacról, olvasási szokásokról és az idén megjelenő könyvekről is beszélgettünk.

 

Kikerülhetetlennek tetszik a téma: míg 2015-ben az Ulpius-ház kiadó bukását nézték végig az olvasók, idén az Alexandra bolthálózat és kiadó hosszú, évek óta tartó vergődésének tetőpontja került a figyelem központjába. Hogyan hat mindez egy olyan kicsi, de annál fajsúlyosabb jelenléttel bíró kiadóra, mint az Agave Könyvek?

Kiadóként a jelenség nekünk nem új, hiszen ahogy te is utaltál rá a kérdésedben, egy évek óta tartó folyamat végéhez látszik elérkezni a dolog. Hogy érzékeltessem a helyzetet: az utóbbi évek során felhalmozódott az Alexandránál egy tartozás, amit, ha nem egy összegként nézek, hanem címenként kezelek, akkor nagyon sok esetben a könyveink színtiszta nyereségéről van szó. Mi az éves tervünket mindig ennek figyelembevételével raktuk össze, többek közt ennek is köszönhető, hogy olykor egy-egy sorozatot le kellett állítanunk. Nagyon óvatosan kell új címeket vásárolnunk.

Egy 2015-ös beszélgetésünk során azt mondtad, „Rengeteg olyan könyv van most a piacon, melyekre kár akár két mondatot is pazarolni.” Sokan felhördültek erre a szakmában és azon kívül is. Ma pedig látjuk, tapasztaljuk, hogy igazad volt.

De hát ebben a kijelentésben semmi különösebben nagy okosság nem volt! Változnak az olvasói szokások: megjelent, vagy hangsúlyosabb méretet ért el több vásárlói réteg is, akiknek az olvasás egy futó kaland, két-három napra lekötik magukat egy könyvvel, majd egy hét múlva nem is emlékeznek rá (és legalább egy hónapig nem vesznek semmit utána). Én úgy érzékelem, hogy ezekből a casual readerekből jóval több van ma, ők nem keresik azt az élményt, hogy egy történet akár hónapokig bennük maradjon, hanem egyszerűen sodródnak. Ehhez igazodik sok mai könyv. Olyan ez, mint amikor ledarál az ember egy évadnyi sorozatot a Netflixen, aztán vár egy évet a következőre. Semmi baj nincs ezzel, látjuk, hogy az eltérő olvasói szokások nem oltják ki egymást.

Az MKKE felmérése szerint az elmúlt néhány évben folyamatosan nő a könyvforgalom és a könyvkereslet (tavalyi évben mintegy 1-2,7 százalékkal bővült a könyvpiac), azon belül is az ifjúsági irodalom és a könnyebben fogyasztható kiadványok. Az Agave kiadási statisztikái is ilyen optimisták?

Egy magunkfajta kis kiadót nehéz ilyen tekintetben mérni, hiszen nagyon sok múlik az adott évben megjelenő címeinken. Tavaly például kiadtuk Stephenie Meyertől A Vegyészt, ami értelemszerűen pozitívan torzítja a statisztikáinkat, több adatot is úgy hasonlítottunk össze, hogy ezt a könyvet kivettük belőlük. Mi azt szoktuk nézni minden évben, hogy címekre lebontva milyen eredményt érünk el, és persze szerzőtől és zsánertől is függ, hogy mi számít jónak.

Említetted te is már, és a kiadó blogjában is olvastam, hogy 2016 nagyon erős év volt. Mennyiben változott a 2016-os Agave a 2015-öshöz képest?

Valóban a tavalyi évünk az eddigi legnagyobb volt címek tekintetében: míg 2015-ben volt kb. 45 új címünk (vagyis, az utánnyomásokat és felújított kiadásokat ebbe nem számolom bele), addig 2016-ban már 50 felett jártunk (ráadásul sokkal több felújított kiadást is csináltunk). A könyveink minőségi megítélését a vásárlókra bízom, az eredményt pedig csak most kezdjük látni. Egy dolog viszont biztos: a kiadó elérte mennyiségben azt a határt, amit emberileg jelenleg bír. Arányait tekintve 2016 nem maradt el 2015-től, de úgy döntöttünk, hogy idén egy picit pihenünk, visszamegyünk a 45 körüli tartományba.

Agave Könyvek - könyvek 2017 (Fotó: Cultura.hu)

És mire számíthatunk 2017-ben?

Először is át kell gondolnunk, hogy mit szeretnénk elérni a fantasy könyveinkkel. Utólag azt látjuk, hogy a kelleténél nagyobbat akartunk markolni ebből – négy új szerzőt is bemutattunk tavaly –, és sajnos nem mindenki vett jó rajtot. Persze láttuk, hogy más is elég komolyakat húzott tavaly, és emiatt maga az egész fantasy piac meg lett kissé erőszakolva (más helyről is halljuk, hogy gyengébb eladások voltak 2016-ban), de legalább komoly ismereteket szereztünk a méretéről, és most már tudjuk, hogy mivel lehet kalkulálni.

Sci-fi fronton nagyon sok új könyvünk lesz. Tavaly hozzánk mérten elég keveset adtunk ki, ezt most idén igyekszünk pótolni, főleg a második félévben. Dan Simmonstól az Olympos régi restanciánk már, kiadjuk, amint tudjuk. Idén új könyve van John Scalzinak és Kim Stanley Robinsonnak, ezeket is szeretnénk minél előbb hozni (Scalzi már jön is márciusban). Jeff VanderMeer új könyve valami elképesztően fantasztikus, ráadásul ősszel várható az Expedícióból a film, amit óriási várakozás előz meg az Érkezés sikere után. Mellettük nagyon sok tehetséges, új szerzőt találtunk, akik közül idén többen megjelennek majd (pl. Elan Mastai és Anthony O’Neill). Én az elmúlt 1-2 évben úgy éreztem, hogy hullámvölgyben van a sci-fi globálisan, de az utóbbi pár hónap abszolúte visszaadta a hitemet.

Kísérletezünk tovább a horrorban, bár új szerzőnk nem lesz; illetve, ketten mégis olyan értelemben, hogy thrillereket írtak, de előszeretettel alkalmaztak horror elemeket is. Csinálunk idén is egy-két pszichológiai thrillert, nagyon izgalmasnak találjuk egy ideje ezt a zsánert. Az év második felében kiadjuk Amy Schumer tavalyi könyvét, sok tekintetben az is egy új kísérlet lesz nekünk.

A China Miéville-rajongóknak is van egy jó hírünk: hosszas huzavona után megvehettük a The City & the City jogait, jövőre fog megjelenni.

Simmons, Scalzi, Bennett, Le Carré és Gaiman. Tényleg alig néhány név a szerzői listátokról. Elmondható, hogy az ütős, díjakat szerzett szerzők irányába mentetek el?

Szerintem ez soha nem volt tudatos részünkről. Mindig kerül a fókuszunkba egy-két könyv, amikről úgy értesülünk, hogy komoly díjakat nyertek, de többségében az történik, hogy már hónapokkal korábban megvásároltuk azoknak a könyveknek a jogait, amiket aztán később díjakkal tüntetnek ki. Egyszerűen arról lehet szó, hogy az ízlésünk most egy kicsit jobban egyezik a nemzetközi díjak ízlésével, de sosem tudni meddig tart ez.

A könyvesboltok polcait végignézve, noha egy meghatározott réteg olvas fantasztikus irodalmat, hangsúlyos szeletet tudhat magáénak ez a réteg. 2014-ben erős paradigmaváltáson esett át a kiadó. Mi késztetett benneteket a változásra, változtatásra? Milyen változások mentek végbe?

Pár éve felismertük, hogy az előző évtizedben felépített, oszlopos szerzőink művei kezdenek elfogyni, ezért fel kellett készülnünk egyfajta “generációváltásra”. Talán most járunk ennek az útnak a közepén, és talán most a legnehezebb, de már látjuk a végét, hogy hova tartunk. Nekem kiadóvezetőként annyiból személyes ez a küldetés, hogy ennek az egésznek az előkészítését nagyrészt én dolgoztam ki, a legtöbb új, fiatal SF szerzőt én hoztam be, ami nagyszerű élmény a mai napig (hiszen ki ne akarná ezt csinálni?), ugyanakkor óriási terhet is rakott rám, mert ugyebár mi lett volna, ha ezek az új könyvek nem jönnek be. A tulajdonosok mindig bíztak bennem – soha nem kételkedtek egy döntésemben sem, pedig azért volt, hogy tévedtem –, és szerintem ennek köszönhető leginkább, hogy ilyen jól viseli a kiadó ezt a nagy változást, ráadásul a sok kis szerzőnkből sokszor egészen meglepő sikerek kerekednek.

Velkei Zoltán kiadóvezető, Agave Könyvek (Fotó: Boncsér Orsolya/Agave Könyvek)

És az olvasók? Hogy változott a kiadó olvasói közege az elmúlt években? Például néhány olvasót el is veszítettetek, főleg a YA (Young Adult) könyvek esetében.

YA-olvasókat szerintem sokan veszítettek, mert már nem akkora az a piac, mint három-négy évvel ezelőtt. Amúgy valóban nagyon kicserélődtek az olvasóink, a közösségi felületeinken teljesen újak az állandó kommentelők, és a Könyvhéten is egyre több új ember jön oda hozzánk bemutatkozni és beszélgetni. Ez a része jó, mert azt jelenti, hogy az új könyveinkkel eredményesen szólítunk meg új rétegeket. Van ugyanakkor e mögött egy kisebb rossz is, még pedig, hogy a keménymagnak tekinthető sci-fi/fantasy olvasótábort mintha kezdenénk magunk mögött hagyni. Néha úgy érezzük, hogy nagyon friss könyveket adunk ki, miközben ők még jól érzik magukat az eggyel-kettővel korábbi trendekben. Ezzel a jelenséggel valamennyire régen is küzdöttünk már, számos könyvünkből sokkal többet adunk el ma felújított kiadásban (pl. Ready Player One), mint évekkel ezelőtt.

A különböző fórumokat olvasva megfigyelhető, hogy ez a váltás/változtatás indulatokat is generált az olvasók, illetve a kommentelők részéről.

Sajnos ennek van egy ilyen hozadéka is. Magam is jó párszor egyfajta befeszülést és frusztrációt érzek olvasói részről, amikor le kell állítanunk egy sorozatot (amit szerintem amúgy egy magunkfajta méretű kiadóhoz képest relatíve ritkán csinálunk), vagy csak egyszerűen fókuszt váltunk. Persze értem őket, de szerintem néha túlreagálják, rosszindulatot sejtenek ott, ahol valójában sosem volt. Azt mondjuk sajnálom, hogy a különböző nagy forgalmat lebonyolító médiumok komment szekciói után a kis könyves felületeken is megjelentek a trollok.

Minden fontosnak tartott fórumon jelen vagytok, miben, hogyan változott az elmúlt évek alatt az olvasókkal való kommunikáció?

Volt anno az egésznek egyfajta közösségi hangulata, ami fura módon pont a közösségi médiumok berobbanásával tűnt el. A régi Agaveblogot az utolsó években már én gondoztam, és mindig úgy éltem meg azokat az időket, hogy sok user volt, építő jelleggel írtak, indulatok és megfejtések nélkül, és sokszor egymással is “beszélgettek” szintén élvezetes stílusban. Ezzel szemben ma az olvasóinkkal való kommunikáció többnyire azzal jár, hogy feldühödött emberekkel kell valahogy szót érteni, csipkelődő megjegyzésekre kell megpróbálni minél inkább nem reagálni és általánosan nem komolyan venni az egészet. Pedig az Agavének ez régen egy komoly értéke volt.

A sorozatok kiadásánál mindig ott van a kérdőjel, vajon a harmadik, negyedik rész iránt is ugyanakkora-e az érdeklődés, megéri-e kiadni őket? Az Agave ebből a szempontból elég határozott elvet képvisel, ezért is érdekes a kérdés: milyen sorozatot érdemes kiadnia egy kiadónak?

Azt nehéz megmondani, hogy mit érdemes kiadni (sok tényezőtől függ), de alapvetően az első – ritkább esetben a második – résznél dől el minden egy sorozat sorsát illetően. Szinte örökérvényű kijelentés, hogy mindig az első részből fogsz a legtöbbet eladni, így az a nagy kérdés, hogy mekkora ezt követően a lemorzsolódás mértéke. Ha csak a vásárlóid 10%-át veszíted el részenként, akkor jó eséllyel végig tudsz vinni egy három-ötrészes sorozatot eredményesen. Ha 25-30%-ot veszítesz el könyvenként, akkor megeshet, hogy már a második rész sem térül meg.

Te magad is többször kijelentetted már, hogy az SF irodalom útkereső időszakát éli. Mit értesz ez alatt?

Jól láthatóan megjelent egy új generáció, és teljesen más könyveket írnak, mint az elődeik. Pár példa tőlünk: Jeff VanderMeer sci-fije sokszor szürreális, horrorisztikus elemekkel bír, miközben törekszik a szépirodalmiságra, Ben H. Winters a klasszikus police proceduralt helyezte világvége környezetbe, Blake Crouch pedig a horrorisztikusabb thrillerek világából jött, kvantummechanikával foglalkozik, bonyolult dolgokat ír le meglepően egyszerű, mégis összetett stílusban. De ugyanígy felsorolhatnám a hazai piacról Ann Leckie-t, vagy Emily St. John Mandelt, akikre szintén az újítás jellemző.

Ami számomra sokkal érdekesebb a jelenség mögött – és sokáig azt hittem róla, hogy magyar sajátosság, de most már látom, hogy globális – az az olvasótáborokban egy ideje bekövetkező törés. Noha a sci-fi sokáig a progresszivitásról, a figyelmeztetésről szólt, mostanra ennek is van egy széleskörű, kereskedelmi, szórakoztató formája, és az itt elhelyezkedő olvasók nehezen fogadják be az utóbbi évek új szellemiségű könyveit. Nekem kiadóvezetőként azt volt eleinte nehéz megérteni és elfogadni, hogy sok sci-fi olvasó van, aki tök boldog, ha ugyanazt az űroperát olvashatja el 273. alkalommal is, mert azt szereti, és nem kiváncsi másra. Nem akarok “nevelni” senkit, ezért gondozzuk továbbra is például John Scalzi vagy Dan Simmons műveit, hogy mindenki találjon nálunk olyat, ami megfelel az ízlésének. Nem tagadom viszont, hogy az újabb dolgok sokkal jobban lekötik a figyelmemet, szívesebben olvasok valami újszerűt.

Én amúgy egyelőre még kevésnek érzem az igazán időtálló műveket ebből az időszakból, most inkább egy kiforratlan, de rendkívül izgalmas kezdeti fázis van, és majd talán a harmadik-negyedik regényére tökéletesíti ez a generáció azt, ami a fejében van.

Fantasy és fantasy között is óriási különbségek lehetnek.

Abszolúte, bár itthon igazán csak a maszkulin dark fantasyk mennek, jobbára minden mással óriásit kell küzdeni. A múltkor volt szerencsém hosszabb időt eltölteni Jo Fletcherrel (ő az angolszász fantasy kiadás egyik nagy öregje), akivel erről sokat beszélgettünk, és mesélte nekem, hogy a műfaj olvasótábora világszerte sokkal vaskalaposabb a sci-fiénél, itt még nehezebb új dolgokat bevezetni. Mi is például N. K. Jemisintől többet vártunk volna itthon a nemzetközi hírverése alapján, ráadásul tényleg egy remek könyv. Szerencsére azért nem indult rosszul, de egy Hugo-díjas cím általában sokkal jobban szokott teljesíteni. Úgy hallottam, hogy kint is tipikus hard sell.

Az Agave szerző és könyvválasztásait, illetve a kiadások menetét hogyan befolyásolják a műfaji határok, azok elismertsége?

Bevallom, a kérdésed előtt ezen ilyen formában még nem gondolkodtam… Például, nem hiszem, hogy bármilyen elismertség befolyásolt volna minket, amikor kipróbáltuk egy belezős testhorrort.

Kiadóvezető, marketingvezető, szerkesztő vagy. Amikor egy-egy szerző, könyv kiválasztása és hazai piacra dobása a cél, melyik tudásrétegből merítesz, melyik oldalad vezeti a választást?

Sok évvel ezelőtt még abszolúte a rajongói énem vezérelt. Aztán, ahogy egyre jobban elmélyültem a kiadásban – és közben ment össze a piac –, nagyjából egyenlő arányban bejött az üzleti oldal is, a költségtervezés és megtérülés. Hosszú távon – az ismert viszonyok mellett – muszáj észnél lenni, sajnos egyre kevesebb tér jut a szerelemprojekteknek. De igazából a választás a kisebb része ennek. Szerintem sokkal nagyobb mesterség rejlik amögött, hogy hogyan csinálsz egy kéziratból könyvet, és mekkora kiadásból realizálsz minél nagyobb bevételt. Ez viszont már egy életen át tartó tanulás.

Agave Könyvek - könyvek 2016 (Fotó: Cultura.hu)

Tavaly történt beszélgetésünk során mondtad, hogy néhány szerző hiába hatalmas név az irodalmi fősodrásban, itthon mégis veszteséget okoznak. Winslow és Lehane itthon nem elég húzóerő? Vagy mi lehet ennek az oka?

Nem tudom, hogy van-e direkt oka, néha egyszerűen megesik, hogy valahol valakiből nem lesz bestseller, noha a világ többi részén elérte a státuszt. Winslow és Lehane esetén talán – és ez színtiszta spekuláció – szerepet játszhat az, hogy az itthoni krimi piac mindig is nagyon telített volt, sokkal több könyv jelenik meg, mint amennyit egészségesen elbírna.

A kiadó mindig a külföldi szerzőkre alapozott, de minden évben van egy-két magyar remekkönyv is, amire felfigyel a szakma. Idén Brandon Hackett mellett László Zoltán neve került ismét előtérbe, mellettük kinek adtatok bizalmat még?

Egy új magyar szerzőnk fog debütálni a Könyvhéten, akit Veres Attilának hívnak, és egy vandermeeri szürreáliát írt Odakint sötétebb címmel. Még nem akarok konkrétumokat elárulni – épp szerkesztjük a kéziratot, apróbb változások lehetnek –, de arról szól, hogy 1983-ban egyik estéről a másikra megjelenik Magyarországon egy idegen faj, akit a gondozásunkba veszünk. A történet napjainkban játszódik, helyenként kifejezetten bizarr cselekménnyel. Attila 2014 őszén keresett meg minket ezzel az ötlettel, szűk két és fél év alatt számtalanszor újraírta a kéziratot, a végsőnek befogadott változatban például a szöveg utolsó egyharmada teljesen más, mint eleinte volt. Nem teljesen új szerző ő már amúgy, a Black Aether fanzinban tavaly jelent meg novellája.

Nemsokára itt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, majd alig pár hét és jön az Ünnepi Könyvhét. Ha van időszak, amikor felbolydul a szakma, akkor az erre az időszakra tehető.  Mire számíthatnak idén az olvasók?

A Könyvhetünk még körvonalazódik (Gaiman és Hamilton természetesen lesz), a Könyvfesztiválunk viszont már végleges. Még nem akarok mindent felfedeni, de azt örömmel elárulom, hogy engedélyt kaptunk Jeff VanderMeertől, hogy az új, Borne című regényét kiadhassuk a Könyvfesztiválon, ami azért nagy szó, mert Amerikában is csak egy héttel később fog megjelenni. Ezen kívül itt fog megjelenni László Zoltán új regénye, a Távolvíz, ami közel nyolc év elteltével lesz az első sci-fije. Lesz új Christopher Moore is, tőle még március végén kiadjuk új borítóval a Mocskos melót, majd a fesztiválra annak a folytatását, a Lestrapált lelkeket.

Mik a te személyes idei kedvenceid?

VanderMeer mellett három olyan könyvünk van, amikért a bennem lakozó gyerek is tapsikol örömében: az új John Scalzi regény szerintem nagyon ott van a szeren, végre megint írt egy Vének háborújával partiban lévő művet, remekül szórakoztam vele. Rettentően várom már, hogy kiadhassuk Dan Simmonstól a The Terrort, és őszintén drukkolok annak, hogy méltó televíziós sorozat készüljön hozzá. Ezen kívül megvettük a jogait Ken Liu tavalyi novelláskötetének, a Paper Menagerie and Other Storiesnak, ami szerintem az egyik legjobb sci-fi/fantasy gyűjtemény az utóbbi évekből. Nem biztos, hogy az idei terveinkbe bele fog férni, de egy ideje bearanyozza a napjaimat.

Kibelbeck Mara

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek