2017. március 23.  Csütörtök
Közepesen felhős 20 °C Közepesen felhős
Rovatok
2017. március 23.  Csütörtök   Emőke
Közepesen felhős 20 °C Közepesen felhős

Ovidius átváltozásai

Mexikói táj magyar ecsettel

“…nem kell aggódnunk Krúdy jövője miatt”

Glenn Close 70

Ovidius átváltozásai  
2060 éve született Ovidius római költő, akit bár az egyik legkiemelkedőbb római költőként emlegetünk, elsősorban a szerelmi költészet édesszavú költőjeként tartja számon az utókor.
Mexikói táj magyar ecsettel  
Teásbögre-dísz és Salma Hayek-mozi után musical lett Fridából, a közép-amerikai festészet egyik igazán egyéni hangú képviselőjéből.
“…nem kell aggódnunk Krúdy jövője miatt”  
Beszélgetés Krúdy Gyuláról az íróról és a magánemberről és Kemény Gábor Krúdy körül című, 16 stilisztikai tanulmányt tartalmazó kötetéről.
Glenn Close 70  
Saját bevallása szerint a magánéletben normális, a filmvásznon azonban őrült és meggondolatlan dolgokat is művelhet.
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Virginia Woolf: Nem vagyunk egyedül című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Szubkultúra

Virginia Woolf: Nem vagyunk egyedül

Szerző: / 2017. január 25. szerda / Szubkultúra, Könyvvilág   

Virginia Woolf (1882-1941) írónő, kiadó, 1933 (Fotó:  babelio.com) „Gyökereim, mint finom rostok egy virágcserépben, át- meg átszövik a világot.” 135 éve, született Virginia Woolf angol írónő és esszéista, a 20. századi modern angol regényírás egyik meghatározó alakja.

„Túléltem bizonyos vágyakat; elvesztettem barátokat, némelyik meghalt – Percival –, mások egyszerűen képtelenek voltak átjönni az utca túloldalára.” Virginia Woolf – a viktoriánus felső-középosztálybeli, magas kulturális szellemiségét képviselő családban, Adeline Virginia Stephen néven látta meg a napvilágot 1882. január 25-én – hatodik regénye, a Hullámok a világirodalom egyik leglíraibb, már-már versregénye. Woolf a modern angol próza, a lélektani regény, a tudatfolyam-technika egyik megteremtője és legnagyobb hatású művelője lett, a Bloomsbury-kör nevű irodalmi csőport alapítójaként a 20. század első felének legjelesebb angol művészeivel és tudósaival (T S. Eliot, E. M. Forster, Lytton Strachey, J. M. Keynes) tevékenykedett.

Virginia Woolf (1882-1941) írónő, kiadó, 1927 (Fotó:  babelio.com)1917-ben férjével, Leonard Woolffal vásárolt egy kézi nyomdagépet, s együtt megalapították a Hogarth Press nevű könyvkiadót, mely lehetővé tette, hogy a jelentős, de még Angliában nem ismert külföldi írók és az elfogadott irodalmi normáktól elrugaszkodó újító fiatalok művei megjelenhessenek. A kiadó többek között Gorkij, Rilke, Freud, T.S. Eliot műveinek korai megjelentetésével hamarosan nagy irodalmi rangra jutott, s máig virágzik.

Szépírói tevékenységét az írói alkotás műhelytitkait boncolgató esszék kísérik (Modern fiction – Modern próza, 1919). 1925-ben született egyik legjelentősebb regénye, a Mrs. Dalloway, amely az elbeszélő technika átalakulását és az író világképének alapvető problémáit hordozza. 1927-ben adták ki naplóját Saját szoba címmel, ennek fő témája a női lét. Korszakos jelentőségű A világítótorony című regénye. Az 1928-ban keletkezett Orlando az írónő talán legjelentősebb alkotása, melynek hősét barátnőjéről, Victoria Sackville-Westről mintázta. 1937-ben született az Évek című antifasiszta szellemű, esszéisztikus családregény. Utolsó regénye, a Between the Acts (Felvonások között, 1941) című összegző művészregény már csak halála után látott napvilágot. 1931-ben látott napvilágot a próza és a költészet határán egyensúlyozó Hullámok – magyarul Mátyás Sándor és Tandori Dezső fordításában is olvashatjuk -, amely az egyéniség végtelen nyitottságának és végleges zártságának dilemmáit tárja fel. A Hullámok leginkább kísérleti jellegű műve, mégis minden szava jutalom az olvasónak. Sok tekintetben rokon Woolf többi regényével: kísérletezik az idővel és az elbeszélés-technikával, életrajzi leírásokon keresztül mutatja be a szereplők életét, s elbizonytalanít az egyes emberek identitását illetően. Ráadásul a „tudatfolyam”-ot is új vágányba tereli: már nem annyira elbeszélői technikáról, inkább a lelki élet és a hullámok meg a víz „személytelen” természeti jelenségei közti kapcsolat feltárására szolgál.

Az élet mulandóságát az írónő a napok váltakozásával érzékelteti – a hullámok mozgása szerkeszti a regényt, és határozza meg az idő múlását napkeltétől napszálltáig. A műről azt állították, hogy „próza, mégis költészet” – regény hat szereplőjét „drámai monológokból” ismerjük meg, amelyeket a nap égi vándorlását és az apály-dagály ritmusát leíró „költői közjátékok” takarítanak.

Tenger menti kép: kel fel a nap, kirajzolódnak a hullámok, a partvonal, egy kert, egy ház, egy ablak. Majd pedig a szereplők beszélnek, mintegy magukban: Bemard, Susan, Rhoda, Neville, Jinny és Louis. Nyolcszor ismétlődik ez a minta: a nap ábrázolása, amint egyre feljebb hág az égen s aztán beesteledik, és a szereplők tűnődései, kommentárjai, amelyek talán el sem hangzanak. Az átmenetek hajnal és napnyugta közt színpadi megvilágításba helyezik az éppen soron lévő jelenetet, s egyben aláfestik a szereplők életének következő fázisát: „Milyen hatalmas megkönnyebbülés, ha van valaki, akink megmutathatjuk a dolgokat. S ha ezt szavak nélkül tehetjük.” Az elején még gyermekek, együtt élnek vidéken, mélyen átérzik a külvilágot, a természettel és egymással való kapcsolatukat – egy ártatlan csókváltás Jinny és Louis között (amelyet traumatikusan ellenpontoz két cseléd sokkal vadabb, meglesett csókja) felbolydítja és átrendezi a kis társaság viszonyrendszerét. Azután a lányok és fiúk különböző iskolákba kerülnek, felnőnek, és közös gyászuk lesz: bálványuk, Percival meghal Indiában. Susan feleségül megy egy gazdálkodóhoz, Jinny az előkelő társaság ünnepelt szépe, Louis pénzember, Neville irodalmár, Rhoda egyre inkább magába fordul, végül megöli magát. Bemard, aki hajdan byroni pózban tetszelgett, ír – s noha jóformán egyetlen művét sem fejezi be, az ő hosszú monológja zárja a regényt, elemzi és bontja ki a fő témát: az egyéniség, az önazonosság paradoxonét.

A Hullámok hat életét követ nyomon a gyermekkortól a középkorúságig, de nem fejlődést, inkább folytonosságot kíván érzékeltetni. „Nem vagyunk egyedül” – jegyzi meg Bernard, a regény fő krónikása. A szereplők egymástól független egységekben adnak hangot gondolataiknak, nagyon ritka a párbeszéd, a regény mégis összekapcsolja őket azáltal, hogy életük azonos időben zajló eseményeibe hallgathatunk bele, s időszakonként különböző szinteken, változó csoportokba rendezi őket. A regény azt kutatja, hogyan tapasztalható meg és fejezhető ki a személy azonossága egy olyan lebilincselő diskurzuson keresztül, amely sem beszédnek, se gondolatnak nem nevezhető.

Mindnyájan egyéniek vagyunk, körülményeink, tudásunk, döntéseink és választásaink tesznek bennünket azzá – de mindez mit sem ér, ha nem másokkal együtt, mások javára vagyunk azok. A halál, a szétválás, a sorscsapások sem számolhatják fel ezt a kapaszkodóul szolgáló, örök-állandó tudatot. És megfordítva: egy ember, egy halandó elmúlásáról, betölthetetlen hiányáról sem olvastunk még szebb, himnikus sorokat.

Bloomsbury-kör - Francis Birrell és Clive Bell; Julian Bell, Duncan Grant, Angelica Bell, Angus Davidson, Virginia és Leonard Woolf, Richard Kennedy és Quentin Bell, 1928 (Fotó: babelio.com)

Hozzászólás

A hozzászólások nem a szerkesztőség, hanem az olvasók véleményét tükrözik. A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül törölhetjük.

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek