175 éve, 1848. február 2-án írták alá a két éven át tartó amerikai-mexikói háborút lezáró Guadalupe Hidalgó-i békeszerződést, amely Mexikó addigi területeinek közel felét az Egyesült Államoknak juttatta.
Az Egyesült Államok 1783-ban Nagy-Britanniával, Mexikó pedig 1821-ben Spanyolországgal szemben vívta ki függetlenségét. Mindkét fiatal állam gyors fejlődésnek indult, Mexikó új alkotmánya szerint szövetségi köztársasággá vált és már 1829-ben eltörölte a rabszolgaságot.
A nyugat felé terjeszkedő Egyesült Államok területe rövid időn belül sokszorosára nőtt: az őslakos törzseket kíméletlenül uralmuk alá hajtották, megvásárolták Franciaországtól Louisianát, a Mexikói-öböltől Kanadáig terjedő, kétmillió négyzetkilométernyi földsávot, megszerezték Spanyolországtól Floridát és az ekkor mexikói fennhatóság alatt álló Texasban is egyre többen telepedtek le.
A déli szomszédnak ezzel kapcsolatban eleinte nem voltak ellenvetései – hiszen az ország északi területei meglehetősen gyéren lakottak, elmaradottak és a fővárosból nehezen kormányozhatók voltak -, azonban a helyzet gyorsan megváltozott.
Texas lakossága a következő másfél évtizedben folyamatosan nőtt, új városok létesültek, a gazdaság rohamos fejlődésnek indult – főként az Egyesült Államok területéről érkező, zömében angol nyelvű telepeseknek köszönhetően, akiknek egyre kevésbé tetszett, hogy mexikói fennhatóság alatt álltak.
Texas 1836-ban kikiáltotta függetlenségét, amit a központi kormányzat lázadásnak tekintett és fegyverrel igyekezett megakadályozni. Alamo ostroma, amelynek során maroknyi texasi életét feláldozva állt ellen a túlerőnek, az amerikai nemzettudat része lett. A mexikóiak végül csúfos vereséget szenvedtek és López de Santa Anna tábornok, a mexikói államfő is fogságba esett. Santa Anna életéért cserébe aláírta a Texas függetlenségét biztosító szerződést, bár azt szabadon bocsátása után semmisnek minősítette arra hivatkozva, hogy fogolyként, kényszerítés alatt cselekedett.
Két évvel később Mexikó az úgynevezett cukrászdaháborúban a franciáktól is vereséget szenvedett, akik óriási mértékű kártérítésre kötelezték a közép-amerikai államot.
Ezzel egy időben a független Texasi Köztársaságban egyre többen követelték a csatlakozást az Egyesült Államokhoz, azonban a mexikói kormány, amely továbbra is saját területének tekintette Texast, világossá tette: ennek akár fegyverrel is elejét fogja venni. Az Egyesült Államokban sem volt mindenki a csatlakozás pártján, hiszen Texasban engedélyezték a rabszolgatartást, az északi államok pedig nem akartak még egy rabszolgatartó államot befogadni. A kérdés 1844-ben dőlt el, amikor a terjeszkedést zászlajára tűző James K. Polk nyerte meg az elnökválasztást.
Polk egyik első rendelkezéseként felkérte Texast a csatlakozásra, sőt ajánlatot tett a mexikói kormánynak a Csendes-óceán és Texas között fekvő Alta California és Nueva Mexico tartományok megvásárlására 25 millió dollárért. A déli szomszéd erről természetesen hallani sem akart, ezért Polk – felhasználva a Texas és Mexikó vitatott határán, a Rio Grande folyónál történt csetepatét – rávette a Kongresszust, hogy 1846. május 16-án üzenjen hadat Mexikónak. Bár Mexikó belpolitikai válsággal küzdött (csak 1846-ban négy elnök váltotta egymást,
Kaliforniában lázadás tört ki és elzavarták a kormányzót, majd texasi mintára szakadár államot hoztak létre), a létszámban, felkészültségben és utánpótlás terén is fölényben lévő amerikai hadsereg a mexikóiak jobb terepismerete miatt csak lassan tudott haladni, ráadásul a katonákat járványok tizedelték. A Polk által remélt gyors győzelem helyett elhúzódó és véres háború alakult ki, fordulat csak 1847 februárjában történt, amikor az amerikaiak a mexikói hátországba helyezték át a hadműveleteket. Winfield Scott tábornok csapatai partra szállva bevették Veracruz kikötővárost, majd szeptemberre Mexikóvárost is.
A főváros eleste megtörte az ellenállást, a mexikói katonák tömeges dezertálásba kezdtek. A béketárgyalások a katonai győzelem után is kényes kérdésnek bizonyultak, mert Washingtonban többen egész Mexikó annektálása mellet kardoskodtak, míg a mexikóiak többsége ellenzett minden területi engedményt. Polk egy idő után felmentette béketárgyalóját, Nicholas Tristet, aki erről nem vett tudomást és nyélbe ütötte a békét az összeomlott mexikói kormány képviselőivel.
Az 1848. február 2-án aláírt Guadalupe Hidalgó-i béke értelmében Texas az Egyesült Államok 28. tagállama lett, határfolyónak a Rio Grandét jelölték ki. Ugyancsak az Egyesült Államokhoz került Mexikó korábbi területének több mint a fele, mintegy 1,36 millió négyzetkilométer, a mai Kalifornia, Nevada, Utah, Arizona, Új-Mexikó, valamint Wyoming és Colorado tagállamok egy része.
Az Egyesült Államok ezért 15 millió dollárt fizetett, az új területeken élők választhattak, hogy visszaköltöznek Mexikóba vagy felveszik az amerikai állampolgárságot – döntő többségük az utóbbi mellett tette le voksát.
A háborút követően Mexikó gazdasági válságba süllyedt, fejlődése messze elmaradt az Egyesült Államokétól. Azonban a megszerzett területek integrálása sem zajlott zökkenőmentesen: állandó konfliktust jelentett a rabszolgatartás kérdéséhez való viszonyulás, egyre markánsabb lett az észak-dél ellentét, amely végül 1861-ben a polgárháború kitöréséhez vezetett.
