Négyszázötven éve, 1566. szeptember 6-án Szigetvár elhúzódó ostroma közben halt meg I. Szulejmán török szultán, az Oszmán Birodalom legnagyobb uralkodója.
I. Nagy Szulejmán megítélését kétfelé kell választani: kiemelkedő államférfi volt, a magyar történelemben ugyanakkor negatív szerepet játszott, mert hódítóként érkezett. Az európai hatalmi egyensúly felbomlása következtében magára maradt Magyarország, a mohácsi csatavesztéssel szinte Szulejmán ölébe hullott az ország. Szulejmán 1494. november 6-án született Trabzonban I. Szelim egyetlen fiaként. Hétéves korától oktatták nyelvekre, tudományra és katonai ismeretekre, gyakorlati tapasztalatait tartományok kormányzásával szerezte. A török birodalom eddigre kiheverte a Tamerlántól elszenvedett, száz évvel korábbi vereséget és szédületes tempóban terjeszkedett Kelet felé: Szelim eltiporta a mamelukokat, elfoglalta Egyiptomot és Szíriát, majd döntő vereséget mért a perzsákra.
A 26 éves Szulejmán 1520-ban lépett apja örökébe. (Ezen a néven az első szultánt a török történetírók nem veszik számításba: a Timur által legyőzött I. Bajezid Szulejmán nevű fiát ugyan uralkodónak kiáltották ki, de Músza nevű bátyja legyőzte és kivégeztette, később vele ugyanezt tette testvére, Mehmed szultán. (A szultáni családban az ilyen véres belharcok elkerülése érdekében ezután az új szultán uralkodásának kezdetén gyakran kivégeztette összes testvérét, azaz potenciális riválisát. A legkirívóbb eset 1595-ben történt, amikor III. Mehmed egyszerre 16 testvérének küldte meg a selyemzsinórt.)
A harcias kedvű új szultán nyomban hódító hadjáratokat indított: 1521-ben bevette a déli végvárrendszer legfontosabb láncszemét, azt a Nándorfehérvárt (Belgrádot), ahol 1456-ban II. Mohamed még kudarcot vallott, a következő évben elfoglalta az Egyiptom és Anatólia közti tengeri utat ellenőrző Rodosz szigetét a johannita lovagoktól. A gyászos emlékezetű mohácsi csatában, 1526. augusztus 29-én megsemmisítette a magyar seregeket, de a védtelen Budát csak feldúlta és kirabolta. Szulejmán ezután állandó és döntő befolyást gyakorolt történelmünkre: a kettős királyválasztás után Szapolyai Jánost támogatta a Habsburgok ellenében – ami érthető, hiszen végső célja Bécs elfoglalása volt. 1529-ben és 1532-ben is hatalmas sereggel vonult át az országon, de a császárvárost nem sikerült bevennie.
Szulejmán az ősi rivális Perzsia ellen vezetett 1534-35-ös hadjárat során bevette Bagdadot – az iszlám világ egykor legragyogóbb városa ezután Isztambul árnyékában hanyatlásnak indult. A perzsa Szafavidák ellen még kétszer szállt hadba, 1548-49-ben és 1555-ben, az ekkor kötött béke biztosította a megszerzett hódításokat, így Arméniát és a kijáratot a Perzsa-öbölhöz. Szulejmán Észak-Afrika hatalmas területeit – Tripolit, Tuniszt, Algériát és Marokkót is – annektálta. A szolgálatába fogadott Rőtszakállú Hajreddin tuniszi pasa (kalózvezér) megverte a spanyol-velencei egyesült flottát, így a Földközi tenger keleti részét néhány évtizedre (az 1571-es lepantói csatáig) a törökök uralták. Az oszmánok 1565-ben megpróbálkoztak a stratégiai fekvésű Málta elfoglalásával is, de a négyhónapos ostrom végül kudarccal zárult.
A magyar hadszíntéren 1541-ben jelent meg ismét: kardcsapás nélkül, csellel elfoglalta Buda várát, vele a Duna-Tisza köze jelentős részét. Szulejmán szultán, miután szétverte a Budát ostromló több tízezres Habsburg-sereget, 1541. augusztus 29-én a Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényében is megörökített módon csellel elfoglalta a magyar fővárost. Majd úgy döntött, a város ezután az Oszmán Birodalom előretolt bástyája lesz. Ebben az eseménysorban Buda 1541. évi elestének a történész szakma szerint kiemelkedő, Mohácséhoz mérhető jelentősége volt; 150 éves hódoltságba döntötte az immár három részre szakadt, kiszolgáltatott ország elfoglalt területeit.
1543-ban újabb hadjáratot vezetett, ekkor került török kézre Siklós, Pécs, Székesfehérvár és Esztergom. Hogy megakadályozza Ferdinánd és János Zsigmond birtokai, azaz Magyarország és Erdély egyesülését, 1551-52-ben seregei újabb nagy területeket foglaltak el, bevették Szolnokot és Temesvárt is, bár Eger ostroma kudarccal végződött. (Mindezzel Szulejmán jelentősen hozzájárult az önálló Erdélyi Fejedelemség létrejöttéhez is.) Utolsó nagy vállalkozása is Magyarország ellen irányult: 1566. szeptember 6-án Szigetvár elhúzódó ostroma közben halt meg. Halálát a sereg elől eltitkolták, a vár bevétele után belső részeit Szigetvár mellett temették el és föléjük szentélyt emeltek, később azonban preparált holttestét Isztambulba vitték. Így fordulhatott elő, hogy két sírhelye is volt.
Bár nekünk, magyaroknak érthető okokból nincsenek kellemes emlékeink róla, kétséget kizáróan ő volt a török birodalom legkiválóbb uralkodója, aki kiérdemelte a Nagy melléknevet. Hazájában fellendítette az ipart és a kereskedelmet, hidakat, utakat, vízvezetékeket és mecseteket építtetett – utóbbiak közül a legpompásabb a Szulejmán-mecset Isztambulban, ahová magát a szultánt is eltemették. A törököknél Törvényhozóként (Kánuni) emlegetik, mert parancsára készült el az iszlám vallásjog, a saría által nem szabályozott helyzetekre vonatkozó világi törvénykönyv. Nem csak kiváló hadvezér, hanem a kor viszonyai között igazságos és derék fejedelem volt, aki tisztségviselőit nem származás vagy vagyon, hanem érdem alapján választotta. Viszonylag toleráns volt birodalmában a keresztények és zsidók iránt, utóbbiak üldözését be is tiltotta. Pártolta a tudományokat és művészeteket, számtalan tehetségnek biztosított támogatást, s kiváló költő is volt, aki a török mellett arabul és perzsa nyelven is verselt.
Háremének kedvenc hölgye az orosz származású rabszolganő, Roxalena volt, akit több évszázados hagyománnyal szakítva, a birodalom népeinek legnagyobb megdöbbenésére feleségül vett, majd egy újabb hagyományt megtörve fiaival együtt idős korában is maga mellett tartott ahelyett, hogy egy távoli tartományba küldte volna. Roxalena nem csak szép, de az intrikákban is tehetséges volt: elérte, hogy Szulejmán kivégeztesse Musztafa nevű fiát és a tőle születetteket tegye meg utódának. Szulejmán utolsó éveit azonban megkeserítette Roxalena fiai, Szelim és Bajezid vetélkedése, amelynek végén Szulejmán tiszta helyzetet teremtve Bajezidet végeztette ki.
Szigetvárott 1994-ben azon a helyen, ahol egykor a szultán sátra állott, felavatták Szulejmán emlékművét és egy magyar-török barátsági parkot. Az emlékmű hatalmas vihart kavart, mígnem 1997-ben felállították a várvédő Zrínyi Miklós emlékművét is, így az egykori ellenfelek szobra ma már a két nép barátságát hirdeti.
