A Nyugat-Berlint körülvevő határépítmény volt Kelet-Berlin és az NDK területén. A határőrök a fal szétrombolásáig 192 menekülőt lőttek le, mintegy ötezernek sikerült átjutnia, s körülbelül ugyanennyit fogtak el menekülés közben. A fal utolsó halálos áldozata egy 22 éves fiatalember volt, akit 1989. február 6-án lőttek agyon.
Az Európa megosztottságát szimbolizáló berlini fal története
A II. világháborúban vesztes hitleri Németországot megszállási övezetekre osztották, a fővárost, Berlint is a négy szövetséges állam (Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Szovjetunió) csapatai szállták meg. A szovjet zóna közepén fekvő Berlin keleti (szovjet) része az 1949-ben létrejött Német Demokratikus Köztársaság (NDK) fővárosa lett, a nyugati szövetségesek által ellenőrzött részén a kapitalista Nyugat-Berlin jött létre. A két városrész között többé-kevésbé szabadon lehetett közlekedni, ennek következtében 1949 és 1962 között két és félmillió ember – többségül jól képzett szakember – távozott végleg „az első német munkás-paraszt államból”.
Az NDK sérelmezte, hogy keleten élő, de a nyugati oldalon dolgozó polgárai hatalmas veszteséget okoznak, a keletnémet államfő Walter Ulbricht egy második berlini blokád lehetőségét is felvetette Nyikita Hruscsov szovjet pártvezetőnek. 1961. augusztus 11-én aztán a keletnémet parlament teljes felhatalmazást adott a kormánynak, hogy bármiféle intézkedést meghozhat az NDK védelmében.
A berlini fal 1961. augusztus 13. és 1989. november 9. között létezett.
Az intézkedések nem késtek sokáig: augusztus 13-án éjjel az NDK „államhatárának biztosítása céljából” a hadsereg és a rendőrség egységei 43 kilométer hosszúságban szögesdróttal, drótakadályokkal zárták le Kelet- és Nyugat-Berlin határát és megkezdték a fal építését. A berlini fal rendeltetése az volt, hogy megakadályozza a keletnémet állampolgárok menekülését Nyugat-Berlinbe.
Az addigi 80 szektorátlépő helyett csak 12 maradt nyitva, ezek közül is csak kettőt használhattak (nyugat-)berliniek. A Német Szövetségi Köztársaságot és Nyugat-Berlint négy autópálya kötötte össze, a berlini tömegközlekedési rendszer a fal felépülte után csonkává vált.
A 155 kilométer hosszú, az NDK területén egész Nyugat-Berlint körülvevő, végül már négy fal- és betonfalrendszer vonalán 300 figyelőtorony és 43 föld alatti bunker volt; a „halálzónán” belülre került házakat lerombolták, lakóikat kiköltöztették. A „határ” 50-100 méter szélességben mindenki számára tilos övezet volt, megközelíthetetlenségét az állig felfegyverzett, tűzparanccsal rendelkező határőrökön kívül kutyák futtatására szolgáló sáv, vizesárkok, fedezéket nem nyújtó nyílt terep, aknamezők és külön gépkocsiút biztosították.
A fal megépülte nyomán egyetlen éjszaka családok szakadtak szét, kelet-berliniek ezrei maradtak megélhetés nélkül, Nyugat-Berlin pedig ellenséges területbe ékelt enklávé lett.
A nyugar-berliniek természetesen tiltakoztak, de az Egyesült Államok diplomáciai csatornákon tudatta Moszkvával, hogy „a nemzetközi élet tényeként” elfogadják a fal létezését. A berlini fal tövében mondta el egyik leghíresebb beszédét 1963. június 26-án John F. Kennedy amerikai elnök, s 1987-ben a Brandenburgi Kapunál szólította fel Ronald Reagan amerikai elnök Mihail Gorbacsov szovjet vezetőt, hogy rombolja le a falat.
A fal lebontásáig a határőrök közel 200 menekülőt lőttek le, az utolsó fiatalembert menekülése közben a fal ledöntésének évében lőtték le.
Bár Erich Honecker keletnémet vezető még 1989 januárjában is azt mondta, hogy a fal „még száz évig” állni fog, az építmény az év végét sem érte meg. A kelet-európai változások, valamint a magyar kormány 1989. szeptember 10-i bejelentése az NDK menekültek kiengedéséről, elindította a német újraegyesülési folyamatot, Honeckert októberben minden tisztségéről leváltották.
A fal nem várt „leomlását” az egyre gyengülő keletnémet rendszer készülő, liberalizált utazási rendelkezéseinek összehangolatlan bejelentése segítette elő.
1989. november 9-én bejelentették, hogy megnyitják a Nyugat-Berlinbe vezető átkelőket. A fallal együtt egy lélektani gát is leomlott.
Günter Schabowski, az állampárt politikai bizottságának tagja 1989. november 9-én este élő tévéadásban azt mondta: a rendelkezés azonnal hatályos, nem tudva arról, hogy létezik egy végrehajtási utasítás is, amely fokozatos lazítást helyezett kilátásba. Szavait követően a berliniek órákon belül elözönlötték az átkelőhelyeket, a következő napokban pedig spontán megkezdték a fal bontását.
Az első betonszelvényt – immár szervezett munka keretében – 1990. június 13-án döntötték ki helyéről a Bernauer Strasse és az Acker Strasse sarkán. A leghíresebb átkelőhelyet, a sok regényben, filmben szereplő Checkpoint Charlie-t június 22-én a négy nagyhatalom külügyminisztereinek jelenlétében ünnepélyesen bontották le. Helyén múzeum áll, amely gazdag tárgyi anyaggal emlékezteti az érdeklődőket a hidegháború korszakára.
A berlini fal egy darabja 1990-ben Budapestre került, az emlékművet először a Tabánban, majd 2004-ben a Zugligetben állították fel.
