Iratokban támadta a cenzúrát, a Habsburgok magyarországi politikáját, műveit a szabadkőművesek és a francia forradalom eszméivel rokonszenvező illuminátusok terjesztették. Martinovics Ignác a magyar jakobinus mozgalom vezetője és mártírja 220 éve halt meg.
Martinovics Ignác a magyar jakobinus mozgalom vezetője és mártírja 220 éve, 1795. május 20-án halt meg. Az anyagi gondokkal küszködő anya a pesti piaristákhoz adta be gyermekét, aki miután elvégezte a gimnázium alsó osztályait, belépett a ferencesek rendjébe. 1773-ban Baján letette a fogadalmat, szerzetesként a Domonkos nevet kapta. Teológiából és filozófiából szerzett doktorátust, de érdekelték a természettudományok is.
Nyughatatlan természete azonban nehezen viselte a kötöttségeket, a szerzetesi élet szigorúsága miatt többször összeütközésbe került rendtársaival, kedvetlenségét az is fokozta, hogy 1780-ban a növendékpapok egy részével Bródba helyezték át. Itt sem bírta sokáig, inkább tábori lelkésznek állt, így ismerkedett meg a lengyel Potocky Ignác gróffal. Az ő társaságában és pénzén beutazta egész Európát, és számos ismert tudóssal, kevésbé ismert szabadkőművessel vette fel a kapcsolatot. A felvilágosodás híve lett.
ADY ENDRE: MAGYAR JAKOBINUS DALA
(részlet)
Magyar jakobinus dala
Ujjunk begyéből vér serken ki,
Mikor téged tapogatunk,
Te álmos, szegény Magyarország,
Vajon vagy-e és mink vagyunk?
Vajon lehet-e jobbra várni?
Szemünk és lelkünk fáj bele,
Vajon fölébred valahára
A szolga-népek Bábele?
Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz
Végül egy erős akarat?
Hiszen magyar, oláh, szláv bánat
Mindigre egy bánat marad.
Tudományos művei felkeltették az udvari tanügyi bizottság elnökének figyelmét, 1783-ban a lembergi (ukrán nevén lvivi) egyetemen a természettan tanárává, a bölcsészeti kar dékánjává nevezték ki, állását 1791-ig megtartotta. Több matematikai és kémiai tanulmányt írt, tudományos kísérleteket folytatott, találmányokat alkotott, tíz nyelven írt, beszélt és fordított. 1787-ben nézeteit Filozófiai tanulmányok című munkájában fejtette ki, magyarul ez az első anyagelvű, ateista filozófiai mű.
1790-ben megpályázta a pesti egyetem katedráját, de elutasították. A sértett tudós Bécsbe utazott, ahol megismerkedett Gotthardi Ferenccel, az új király, II. Lipót titkosrendőrségének főnökével. A kudarc után másként próbált érvényesülni, beleegyezett abba, hogy adatokat szolgáltat azokról a szabadkőművesekről és jezsuitákról, akikkel kapcsolatba került. Tette mindezt úgy, hogy néhány hónappal korábban kelt röpiratában még az oligarchia és az egyház hatalmának megdöntésére, polgári reformok bevezetésére buzdított.
1791-ben – nem pusztán ügynöki szolgálatai elismeréseként – udvari vegyésszé. illetve császári és királyi tanácsossá, majd szászvári apáttá nevezték ki. Lipót halála után, I. Ferenc trónra lépésekor elbocsátották állásából, a kabinetiroda külpolitikai részlegébe osztották be, de itt sem sokáig maradhatott. Egy ideig még írogatta jelentéseit és javaslatait, de választ nem kapott, sőt, a liberalizálódást és a nemzeti törekvéseket elutasító I. Ferenc elkoboztatta három névtelenül megjelent, lázítónak minősített munkáját is.
Az ateista szászvári apát ekkor iratokban támadta a cenzúrát, a Habsburgok magyarországi politikáját, műveit a szabadkőművesek és a francia forradalom eszméivel rokonszenvező illuminátusok terjesztették. 1794 tavaszán a párizsi jakobinusok mintájára két titkos szervezetet hozott létre: a Reformátorok Társaságában a hazai nemesi reformereket, a Szabadság és Egyenlőség Társaságában a jakobinus eszmék híveit tömörítette. A két társaság számára francia és latin nyelven külön programot (kátét) írt. A főigazgató szerepét maga vállalta, az igazgatói tisztet a reformereknél Sigray Antal gróf, a másik társaságnál Hajnóczy József, Laczkovics János és Szentmarjay Ferenc töltötte be.
A szervezkedésnek mindössze néhány száz, a magyar vezető értelmiségből kikerült tagja volt, de nem jártak el kellő óvatossággal, a titkosrendőrség hamar tudomást szerzett tevékenységükről. 1794. július 24-én – majdnem egy időben a párizsi jakobinusok bukásával – Bécsben huszadmagával letartóztatták, majd az ő vallomása és a besúgók jelentései alapján az egész összeesküvést felgöngyölítették..
A magyar jakobinusok pere különleges szabályok mellett, a nyilvánosság teljes kizárásával folyt. A vizsgálatokat 1795. április 20-án fejezték be, a mintegy ötven vádlott közül 18-at ítéltek halálra felségsértésért és hazaárulásért. Végül hetet végeztek ki közülük. Martinovics ítéletét azzal súlyosbították, hogy a fő- és jószágvesztés mellett végig kellett néznie a többiek kivégzését.
„Példa kellett, hogy rettegjen az ország” – írta Kazinczy Ferenc, aki maga is részt vett az összeesküvésben, s ezért hét év várbörtönt kellett elszenvednie
1795. május 18-án kitették az egyházi rendből, majd két nappal később a „generális kaszálóréten” Sigray, Szentmarjay, Laczkovics és Hajnóczy után őt is lefejezte a bakó. A kivégzés helyszíne ekkor kapta a Vérmező nevet. A kivégzetteket titokban temették el, sírjukat csak 1914-ben találták meg, ekkor újratemették őket, majd 1960-ban a Kerepesi temető díszsírhelyeibe kerültek.
A magyar jakobinusok későbbi megítélése ellentmondásos: az 1848-as forradalmárok vállalták, elődjüknek tekintették mozgalmukat. Mások – mint például Fraknói Vilmos püspök-történész, aki Martinovics udvari kapcsolatait feltárta -, istentelen lázadónak minősítették őket. Az első alapos történelmi kutatást Benda Kálmán végezte el 1957-ben, majd Elek Judittal – aki filmet is rendezett róluk – kiadta a per válogatott anyagát is Vizsgálat Martinovics Ignác szászvári apát és társai ügyében címmel. Martinovics Ignác emlékét szobrok, utcák terek őrzik az országban.
