25 éve, 1989. június 27-én, a magyar-osztrák határon Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter ünnepélyesen átvágta a vasfüggönyt, amely a valóságban és szellemi értelemben is évtizedeken át elválasztotta egymástól Nyugat- és Kelet-Európát.
A vasfüggöny fogalma Winston Churchill brit politikustól, kormányfőtől származik, először a Truman amerikai elnökkel folytatott levélváltásában használta a kifejezést, majd 1946. március 5-i fultoni beszédében, utalva Európa hidegháborús kettéosztottságára.
A második világháború után a két világrendszert elválasztó, a szovjet és a nyugati blokk országai között kiépült katonai, politikai és ideológiai „elszigetelő rendszer” évtizedekig zárta el a szovjet érdekszférába tartozó közép- és kelet-európai országok állampolgárait, illetve akadályozta szabad mozgásukat.
Magyarországon 1945 után a határok védelmére határvadász-, majd határőrszervezeteket állítottak fel, amelyek 1947-től a Honvédelmi Minisztérium Határőr Parancsnokságához tartoztak, 1950-től pedig az Államvédelmi Hatóság felügyelete alá kerültek. Az illegális határátlépések megakadályozására már 1949-től lezárták nyugaton a magyar-osztrák határt, délen az ellenségnek kikiáltott titói Jugoszláviával közös határszakaszt, megkezdődött a műszaki zár, a határ menti drótakadály és aknazár telepítése. Sztálin halála után az enyhülésnek, a megváltozott politikai körülményeknek köszönhetően a magyar kormány döntése alapján még 1955 októberében megkezdődött, 1956 őszére pedig gyakorlatilag befejeződött a határzárak eltávolítása, az aknák felszedése.
Az 1956-os forradalom leverése után az osztrák-magyar határon több ezer magyar menekült ki külföldre, majd a Nyugattal való kiéleződött viszony miatt 1957 márciusában újra elrendelték az országhatár lezárását. A drótkerítés felhúzását és az újraaknásítást a műszaki csapatok 1957. április és június között hajtották végre, 350 km kétsoros tüskésdrót-kerítést húztak négy-, illetve ötsoros aknamezővel, benne kb. 800 ezer taposóaknával. Mivel a drótakadályok állapota idővel romlott, és az aknák is veszítettek működőképességükből, 1963-ra az egész rendszert korszerűsítették, új típusú drótakadállyal és több mint egymillió aknával látták el.
A vasfüggöny történetének harmadik szakasza akkor kezdődött, amikor az Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága (MSZMP PB) 1965-ben jóváhagyta, hogy építsék meg a Szovjetunióban alkalmazott SZ-100-as elektromos mozgásérzékelő jelzőrendszert (EJR), amelyet 1971-ig működésbe is helyeztek. Véglegesen eltávolították az aknazárat és a drótakadályokat, és helyére megépítették a jelző- és a vadfogó kerítést. Ha a 24 voltos feszültség alatt álló kerítéshez valaki hozzáért, a rendszer riasztotta a legközelebbi határőrsöt.
A nyolcvanas évek hazai és nemzetközi változásainak hatására többször felvetődött, hogy nem eléggé hatékony, rendkívül költséges és nem utolsósorban politikailag is indokolatlan az EJR fenntartása. Közben a határőrség is egyre többször számolt be műszaki zavarokról. Végül az MSZMP PB 1989. február 28-án határozott a jelzőrendszer felszámolásáról, majd megkezdték lebontását is. Mindezt május 2-án Hegyeshalmon nemzetközi sajtótájékoztatón jelentették be, a felszámolás 1990. december 31-ig fejeződött be.
A fokozatos lebontásnak köszönhetően átjárhatóvá vált az államhatár, amelyen keresztül 1989 nyarán naponta egyre több keletnémet állampolgár szökött át Ausztriába, majd onnan a Német Szövetségi Köztársaságba (NSZK), majd amikor szeptember 11-től a magyar kormány engedélyezte a keletnémeteknek a kiutazást, mintegy 12 ezer NDK állampolgár jutott ki az NSZK-ba.
A vasfüggöny lebontásának emlékére 1991-ben emlékoszlopot avattak a Hegyeshalom és Nickelsdorf közötti „senki földjén”. Az 1989-es eseménysorozatról évente megemlékeznek, a német kormány számos kitüntetéssel, állásfoglalással fejezte ki elismerését, háláját és megbecsülését Magyarországnak a német újraegyesítésben játszott meghatározó szerepéért. A vasfüggöny nyomvonalán ma turista- és kerékpárút halad, a Fertő-tóhoz közeli hegykői emlékhelyen a turisták megtekinthetik a szögesdrót maradványait, de annak darabjai mind a mai napig megtalálhatók a határ menti erdőkben.
A vasfüggöny megszűnése nem pusztán szimbolikus jelentőségű volt, a kapuk valóban kinyíltak a korábban erősen korlátozott, csak lassan enyhülő kiutazási szabályokhoz képest. A nyugati határ átlépése az Európai Unióhoz történt 2004-es csatlakozással vált igazán természetessé.
