„Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot.” 165 éve, 1849. október 6-án végeztette ki Haynau I. Ferenc József utasítására az aradi vértanúkat.
Október 6. az aradi vértanúk emléknapja: 1849. október 6-án az orosz segítséggel levert szabadságharcot követő császári megtorlás során Pesten kivégezték gr. Batthyány Lajost, az első magyar miniszterelnököt. Ugyanezen a napon a szabadságharc 12 tábornoka (Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly) és egy főtisztje (Lázár Vilmos ezredes) szenvedett vértanúhalált Aradon.
„Allez Jäger, éljen a haza!”
Az 1848-1849-es szabadságharc leverését kegyetlen megtorlás követte. A közkatonák ugyan amnesztiában részesültek, de sokukat besorozták a császári seregbe, a magasabb rangú tisztek, tisztviselők hadbíróság elé kerültek. Julius Jacob von Haynau, az osztrák hadvezér így ír Schönhals tábornoknak 1849. augusztus 24-én:
„…tegnapelőtt megkezdődött a dolog, felakasztattam egy Auffenberg nevű egyént, aki valamikor hadnagy volt a Mazzuchelli ezredben, aztán ezredes és Kossuth segédtisztje. – Kiss, Leiningen, Poeltenberg, Vécsey stb. is követni fogja, mihelyt megérkezik. Az eljárás a lehető legrövidebb lesz, megállapítjuk az illetőről, hogy tisztként szolgált nálunk, és fegyveres szolgálatot teljesített a lázadó hadseregben. Ekképp az eljárásokat a legrövidebb időn belül befejezzük … Egy évszázadig nem lesz több forradalom Magyarországon, ha kell, a fejemmel szavatolok érte, mert gyökerestől irtom ki a gazt.”
Elsőként a „főbűnösök”, gróf Batthyány Lajos volt miniszterelnök, Aradon pedig a honvédsereg önálló seregtestet vezénylő főtisztjeinek perére került sor. A tisztségéről még 1848 őszén lemondott Batthyányt egy olmützi törvényszék ítélte kötél általi halálra, az ítéletet a Magyarországot teljhatalommal kormányzó Haynau táborszernagy 1849. október 5-én erősítette meg.
Aradon szeptember 26-án 13 tábornokot és egy ezredest ítéltek halálra felségsértés és lázadás miatt, Haynau ezt szeptember 30-án hagyta jóvá, de csak 13 kivégzésre került sor, mert Gáspár András, Ferenc József egykori lovaglómestere büntetését végül börtönre változtatták.
A kivégzéseket jelzés értékűen, az 1848. évi elbukott október 6-i, bécsi felkelés évfordulójára időzítették.
Batthyány előző éjjel egy becsempészett tőrrel nyakon szúrta magát, ezért nem lehetett felakasztani, kivégzőosztag elé került. A gróf nem engedte szemét bekötni és maga vezényelt tüzet, utolsó szavai így hangzottak: „Allez Jäger, éljen a haza!” A kivégzés színhelyén ma a Batthyány-örökmécses, a szabadság jelképe áll.
„Arad pedig a magyar Golgota”
„Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.” (Knézich Károly utolsó mondata)
Aradon október 6-án végezték ki a 13 honvédtábornokot: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt. (Lázár Vilmos ezredes volt, de a köztudat őt is tábornokként tartja számon.)
A golyó általi halálra „kegyelmezett” Kisst, Schweidelt, Dessewffyt és Lázárt a vár északi sáncában lőtték hajnalban agyon. 12 katona állt fel velük szemben töltött fegyverrel, parancsnokuk kardjával intett és a lövések eldördültek. Kiss Ernő kivételével mindhárman élettelenül buktak a földre. Kiss Ernőt csak a vállán érte a lövés, ezért három katona közvetlenül elé állt, és mindhárman újra tüzeltek.
A többi elítéltet ezután a vártól délre sebtében összetákolt bitófákra akasztották fel. Vécsey Károly büntetését azzal súlyosbították, hogy végig kellett néznie társai kivégzését, mert őt akasztották fel utolsónak. A vértanú tábornokok sorban elbúcsúztak egymástól, Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, ezért Damjanich holttestéhez lépett és megcsókolta Damjanich kezét. Elrettentésül a holttesteket estig az akasztófán hagyták, de ezzel éppen az ellenkező hatást érték el, mert a kivégzés helye valóságos búcsújáró hellyé lett.
A szabadságharc utáni megtorlások során mintegy 500 halálos ítéletet hoztak, ebből mintegy 110-et hajtottak végre, az emigránsokat in effigie – távollétükben – végezték ki, azaz nevüket az akasztófára szögelték. A bosszúhullám csak 1850 júliusától mérséklődött, amikor az európai felháborodás miatt a bécsi udvar nyugdíjazta a „hatáskörét túllépő” Haynaut.
Az aradi elítéltek közül 1850 júniusában kegyelmet kaptak azok, akik még 1848 előtt kiléptek az osztrák hadseregből (a vértanúk közül Lázár és Kazinczy (Kazinczy Lajos 1849. október 25-én kivégzett honvéd ezredes, Kazinczy Ferenc legkisebbik fia – a szerk.) is ebbe a csoportba tartozott volna), de többségük vagy hosszú évekig, jóval Haynau és Schwarzenberg halála után is fogságban volt. Ez azt mutatja, hogy nem pusztán Haynau és Schwarzenberg bűne volt a véres megtorlás, hanem ezt helyeselte, követelte és éveken keresztül gyakorolta maga az uralkodó, Ferenc József is.
A magyar kormány 2001. november 24-én nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át. Ezen a napon az állami lobogót félárbocra eresztik, a középületekre kitűzik a gyászlobogót, az iskolákban megemlékezést tartanak.
