Mária, Stefánia és Lujza belga királylányok, nem csak a házassági kötelékük miatt ápoltak szoros kapcsolatot Magyarországgal.
Németalföld hosszú és változatos történelmi múltra tekint vissza, amelyben spanyol és burgundi uralkodók váltakoztak Habsburgokkal, magyar vonatkozásokkal.
A független Belgium azonban csupán 1831-ben jött létre, így dinasztikus kapcsolatok, házassági kötelékek nem lehettek a két ország uralkodó családjai között. Lipót belga király személyes tulajdona volt Kongó, 1908-ban lett belga gyarmat. A király ismert és hírhedt volt erőszakos gyarmatosításáról és a bennszülöttek kizsákmányolásáról.
Gyász egy életen át
A korábbi századokból egy számottevő ilyen kapocs említhető: a mohácsi vészben fiatalon és szerencsétlenül elhunyt II. Lajos magyar király felesége, Mária a genti születésű V. Károly spanyol király és német-római császár húga volt. Miután királyi férjét elvesztette, a fiatalasszony csak addig maradt a töröktől fenyegetett Magyarországon, amíg a trónt sikerült biztosítania másik bátyjának, Ferdinándnak, majd hazatért Németalföldre, ahol császári bátyja rábízta németalföldi birtokai kormányzását.
A történetírók feljegyzései szerint ezekben a zivataros évszázadokban Magyarországi Mária – ahogy itt ismerik – volt a tartományok legjobb kormányzója. Császári bátyjával együtt mondott le 1556-ban – ő a német-római császári trónról, Mária a kormányzóságról – és egy spanyol kolostorba visszavonulva hunytak el két évvel később.
Mária megfogadta, hogy özvegyi fátylát többé nem teszi le, s ígéretét 32 évvel később bekövetkezett haláláig megtartotta. Kérője több is akadt, de ő valamennyit kikosarazta, Mohács után készült portréin csakis fehér özvegyi fejkendőben ábrázolták. Férje szívét arany urnában őrizte és mindig magával hordta, Lajosról végrendeletében is a hűséges szeretet hangján emlékezett meg.
Főhercegné helyett hercegné
A következő kapcsolat a XIX. század végén jött létre. 1881 jelentős év volt Belgium történetében. Az ország a függetlenség félévszázados jubileumát ünnepelte, a városépítő király, II. Lipót hatalmas diadalívvel és hozzá kapcsolódó pompás múzeumokkal örökítette meg a jubileumot és ebben az évben vágott bele a kongói kalandba is, amellyel a kis Belgiumot európai gyarmati hatalommá igyekezett tenni. A kétkedő hangokra magabiztosan azt válaszolta: „Nincsenek kis országok, csak kis lelkek vannak.” A nagy év fényes eseményeit betetőzte egy királyi esküvő: Rudolf főherceg, az osztrák-magyar monarchia trónörököse vezette oltárhoz a belga király leányát, Stefániát.
Mint a történelemből ismeretes, II. Lipót belga király három lány közül a középső Stefániának lidércnyomás, majd tragédia lett ebből a házasságból. Habsburg-Lotharingiai Rudolf főherceg, az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse 1881. május 10-én vette feleségül Bécsben Stefánia hercegnőt. Rudolfnak nem volt ínyére a dinasztikus érdekből kimódolt királyi frigy, nem szerette meg 17 évesen kapott aráját s csakhamar a feleségéhez hasonló korú Vetsera Mária (Maria von Vetsera) bárónő iránt lobbant végzetes szerelemre. A császári paranccsal ellenkező viszony 1889-ben Mayerlingban kettős öngyilkossággal ért véget: részegen végzett előbb a szeretőjével (ez valójában gyilkosság), majd magával.
A boldogtalan Stefánia nehezen viselte, hogy az udvar őt is hibáztatta a szerencsétlenség bekövetkezéséért, illetve a herceg elhidegüléséért. Kilenc évvel később férjhez ment Vásárosnaményi és Nagylónyay Lónyay Elemér herceg, akivel aztán 45 éven át boldog házasságban élt, bár gyermekük nem született. Nagyrészt Magyarországon éltek, itt vészelték át a II. világháborút is, Stefánia 1945-ben, Lónyay egy évvel később halt meg. Nevüket Budapesten a Lónyay utca, illetve a főváros egykor legszebb, széles, árnyas sugárútja, a Stefánia őrizte meg. 1900-ban a Vasárnapi Újság így számolt be a frigyről:
„Az új frigy Ö Felségének a királynak beleegyezésével létesült s a lovagias, nemes lelkű uralkodó maga is segített elhárítani az akadályokat, maga is segédkezet nyújtott arra, hogy feledhetetlen egyetlen fiának özvegye elérhesse azt a boldogságot, melyet ettől a házasságtól remélt.
Stefánia főherczegasszonyról, a ki szive vonzalmát követve lemondott fényes állásáról, hogy magyar grófné legyen, nem mondhatnánk olyat, a mi ismeretlen volna; hiszen 1881 májusa óta, midőn a tizenhétéves szép belga királyleány a boldogult Rudolf trónörökös neje lett, a magunkénak tekintettük őt s igaz szeretettel, hódolattal kisértük élete folyását, osztoztunk örömében, bánatában s a legőszintébb ragaszkodással kisérjük őt most is, midőn tizenegy évi özvegység után második házasságra lép.”
A kikapós hercegnő
II. Lipót legidősebb lányának, Lujzának is volt magyar kapcsolata. Őt férjhez adták Saxe-Coburg Fülöp herceghez, aki egyébként unokatestvére volt. Lipót nem kedvelte vejét, ám mivel a herceg Magyarországon élt, hasznosnak tartotta. A boldogtalan frigyben a szeleburdi, s talán szellemileg nem is egészen tökéletes fiatal lány a királyi család fekete báránya lett: előbb féktelen költekezésével, pompakedvelésével, majd gátlástalan szerelmi viszonyaival. Több, még ártatlan flört után első szeretője egy magyar nemes volt, akinek nevét nem jegyezte fel a krónika, a nagy szerelem azonban a monarchia horvát tisztje, Mattachich Géza lett, aki meg is szöktette férje mellől a királylányt. Mattachich először 1898-ban párbajozott a herceggel Bécsben, aminek során a felszarvazott férj megsebesült.
Lujza meg sem próbált kicsit visszavonultabban élni, szeretőjével majdnem egész Európát bejárta és végigtáncolta a bálokon. Lujza és Fülöp végül hivatalosan is elváltak egymástól 1906. január 15-én, majdnem nyolc évvel azután, hogy Lujza kezdeményezte a válást. A királyi botránynak azzal vetettek véget, hogy Lujzát csalás miatt – Stefánia hercegnő aláírását hamisította – a bíróság rendeletére zárt intézetbe vitték, Mattachichot pedig a börtönbe, ahonnan négy évvel később királyi kegyelem folytán szabadult ki. Lujza hét év után hagyhatta el az intézetet, Mattachich a továbbiakban is vele tartott, Párizsban telepedtek le. Majd szeretője halála után Lujza Brüsszelben és Németországban élt, hasztalan küzdött apai örökségéért. Wiesbadenben halt meg, soha többé nem térhetett vissza hazájába.
