230 éve, 1794. március 14-én született Józef Zachariasz Bem, avagy Bem József, a lengyel és a magyar szabadságharc hőse. Győzelmei után kitüntetéseket, előléptetéseket és dupla ellátmányt osztott. Magányos ember volt, azt beszélték: egyetlen szerelme az ágyú.
„Ekkor láttam először azon nevezetes hadvezért, kicsi volt és zömök, egyik lábán biczegő, azon seb következtében, melyet csípőjén portugali szolgálatban kapott; ez, és gömbölyű arczának szabálytalan, csaknem lapos vonásai, sötét arczszíne s őszülő haja, kopott condottierere emlékeztetett; nem mondhatom, hogy az első benyomás vonzo lett volna, csak később, midőn táborkara közt láttam, éreztem, hogy tud parancsolni s bizodalmát ébreszteni tisztjeiben.” (Pulszky Ferenc: Életem és korom)
Józef Zachariasz Bem 1794. március 14-én született Tarnówban, Lengyelország osztrák fennhatóságú részén látta meg a napvilágot egy birtokos nemesi családban. A krakkói katonai iskola elvégzése után, a napóleoni háborúk idején tizenöt évesen állt be tüzérkadétnak, fél év múlva már alhadnagy volt. Részt vett Napóleon 1812-es balsikerű orosz hadjáratában, s megkapta a Becsületrendet.
A bécsi kongresszus után a varsói katonai akadémián tanított, és kikísérletezett egy újfajta röppentyűt. Egy oroszellenes összeesküvésben való részvételéért 1822-ben egy év felfüggesztett börtönt kapott, ezt követően kilépett a katonai szolgálatból, Galíciába költözött, és Lvovban gőzgépekkel kísérletezett.
Az 1830-31-es lengyel felkelés idején tüzér őrnagyként jelentős szerepe volt az iganei győzelemben, a vesztes osztrolenkai csatában tíz ágyúval szinte az egész orosz sereget fel tudta tartóztatni, amivel megakadályozta a megsemmisítő vereséget.
Hőstettéért még a csatamezőn tábornokká léptették elő, Petőfi később Osztrolenka véres csillagának nevezte. Varsót azonban már nem tudta megvédeni az orosz túlerővel szemben, és a bukás után emigrált. Párizsban matematikát tanított, de dolgozott csirketelepen is.
PETŐFI SÁNDOR: AZ ERDÉLYI HADSEREG
(részlet)
Mi ne győznénk? hisz Bem a vezérünk,
A szabadság régi bajnoka!
Bosszuálló fénnyel jár előttünk
Osztrolenka véres csillaga.
Ott megy ő, az ősz vezér; szakálla
Mint egy fehér zászló lengedez;
A kivívott diadal utáni
Békeségnek a jelképe ez.
Ott megy ő, a vén vezér, utána
A hazának ifjusága mi,
Igy kisérik a vén zivatart a
Tengerek szilaj hullámai.
Két nemzet van egyesűlve bennünk,
S mily két nemzet! a lengyel s magyar!
Van-e sors, amely hatalmasabb, mint
E két nemzet, ha egy célt akar?
1832-ben, amikor Dom Pedro brazil császár megpróbálta visszafoglalni Portugáliát, megpróbált lengyel légiót szervezni az ibériai országban, eközben túlélt egy merényletet is, orosz ügynökök próbálták kioltani az életét.
Az 1848-as forradalmak idején Ausztriába ment, az év októberében Bécs forradalmi védőrségének parancsnoka volt. A város eleste és a magyar honvédsereg schwechati veresége után Pozsonyba utazott, ahol Kossuthnak ajánlotta fel szolgálatait. Ekkor már nagy hírnévnek örvendett, de a magyar oldalon nagy számban szolgáló emigráns honfitársaival igen rossz viszonyban volt, mert azok „a lengyel ügy elárulásával”, illetve „arisztokrata hajlamokkal” vádolták.
Kossuth a torzsalkodások megelőzése érdekében 1848. november 29-én az ország másik szegletébe küldte, az addig egyik vereséget a másik után elszenvedő erdélyi hadsereg főparancsnokává nevezte ki. Bem szigorú fegyelmet követelve újjászervezte a bomlóban lévő sereget, amellyel a következő hónapokban csodába illő győzelmeket aratott. 13 ezer katonája olykor naponta 30-35 kilométert megtéve karácsonykor bevonult Kolozsvárra, újév után Bukovinába kergették Urbán határőreit.
Ezután felszabadították a Székelyföldet, majd Puchner egyesült osztrák-orosz erői ellen fordultak. Vízaknánál még vereséget szenvedett a többszörös túlerőben lévő ellenségtől,
de február 9-én a piski csatában nem kis személyes bátorságról tanúságot téve pazar győzelmet aratott,
s március 15-re, a forradalom évfordulójára Déva kivételével megtisztította az ellenségtől Erdélyt.
Az orosz beavatkozás után már nem tudott egyesülni Görgey és Perczel Mór seregeivel, s Erdélybe vonult vissza. Itt egy ideig sikerült lassítania a 70 ezres orosz sereg előrenyomulását, de 1849. július 31-én Segesvárnál elvesztette a döntő ütközetet, a csatatéren tűnt el szárnysegédje, Petőfi.
A honvédsereget a nyár végére a Tisza-Maros szögébe összpontosították, de a Görgeyben nem bízó Kossuth az alkalmatlanságáról már többször bizonyságot adó Dembinszkyt nevezte ki fővezérnek.
A hibát hibára halmozó lengyelt augusztus 9-én leváltották, helyére Bemet tették meg az összevont magyar seregek fővezérévé. Ekkor azonban már ő sem tudott csodát tenni, az aznap megvívott temesvári csatában a bomlófélben lévő sereg megsemmisítő vereséget szenvedett, maga Bem is súlyosan megsebesült.
A bukás után Törökországba emigrált, ahol – részben azért, hogy a Porta ne adja ki az oroszoknak – áttért az iszlám hitre. Katonai képességeire a Porta is igényt tartott, Murad pasát a szíriai Aleppóba helyezték. Itt 1850-ben levert egy felkelést, és salétromgyárat is alapított, számottevően javítva a hadsereg lőszerellátását. Nem sokkal később, 1850. december 10-én halt meg, vélhetőleg maláriában, de sokan gondolták azt, hogy megmérgezték. Utolsó szavai állítólag ezek voltak: „Lengyelország, nem én szabadítalak fel.”
A kistermetű, de vakmerő és rettenthetetlen Bemet székely katonái bálványozták, jóllehet „Bem apónak” szinte egy szavát sem értették. Nem is csoda, mert magyarul nem tudott, a németet csak törte, főleg franciául értette meg magát.
Sikerének titka a hadvezéri és szervező tehetség mellett a tüzérség kiváló alkalmazása és a csapatok gyors, éjjeli mozgatása volt, rajtaütésszerű támadásaival kerekedett felül a számbeli túlerőn.
Győzelmei után kitüntetéseket, előléptetéseket és dupla ellátmányt osztott. Magányos ember volt, azt beszélték: egyetlen szerelme az ágyú. Hamvait 1929-ben szállították haza Lengyelországba, és Tarnówban temették el. A Bem-kultusz hamar kialakult hazánkban: szigorú, időnként kérlelhetetlen személyisége hamar hazánk egyik legkedveltebb történelmi személyisége lett, számtalan szobra áll Lengyelországban és Magyarországon is, 1956. október 23-án Budapesten, a róla elnevezett téren álló szobornál egyesültek a tüntetések, emléke Petőfi verseiben is tovább él.
