Egy magányos tettes, aki semmilyen párttal nem állt kapcsolatban, ám mélyen bántotta a munkásosztály helyzete, a berlini parlament épülete, a Reichstag felgyújtásával kívánt tiltakozni, és ellenállásra serkenteni a munkásokat. Tette nem hozta meg a kívánt eredményt. A 20. század legszörnyűbb évei következtek a világban.
80 éve, 1933. február 27-én felgyújtották a berlini parlament épületét, a Reichstagot.
1933. február 27-én este, 21 órakor egy fiatalember egyedül, egy ablakot betörve mászott be a Reichstag épületébe, és ott mintegy hatvan helyen gyújtott tüzet. Azonban nem járt szerencsével, hiszen sem a bútorok, sem az ajtók nem akartak tüzet fogni, így tizenhat percig képtelen volt nagyobb tüzet előidézni.
Végül azonban mégis sikerült neki, ugyanis megtalálta a fabútorzatú képviselői üléstermet. Nagy segítségére volt, hogy az elnöki emelvény mögött több ezer kartont talált, amelyekre a képviselők nevei voltak felírva. Ezt a gyújtóanyagot kevesebb, mint egy perc alatt szétszórta az emelvényen, majd meggyújtotta. A hő annyira megnőtt itt, hogy az ülésterem feletti üvegkupola egyszerűen szétrobbant a hő és a nyomás hatására. A tüzet lehetetlen volt megfékezni, az épület teljesen kiégett. A tűz szerencsére nem tudott átterjedni más épületekre, mivel a Reichstag igen elszigetelten állt Berlin közepén.
A felelősséget nagyon hamar a kommunistákra vetítették, kizárva őket a későbbi választásokból. A tűzvészt kihasználva Hitler lesújtott a kommunistákra, és elérte, hogy parlament nélkül kormányozhasson.
A mandátumaikat megsemmisítette, a párt tagjait koncentrációs táborokba vitette. Ezt követően megszavaztatta a felhatalmazási törvényt. A hadsereget nem az alkotmányra, hanem saját személyére eskette fel. Megsemmisítette a demokráciát, diktatúrát vezetett be.
Miután az NSDAP nem szerzett abszolút többséget a választásokon, ezért február végén megismételték. Ám még a Reichstag felgyújtásának megtorlása sem volt elegendő a baloldali pártok lejáratásához (30 százalékot szereztek) és az NSDAP még mindig csupán 44 százalékkal rendelkezett.
A gyújtogatással vádolt Georgi Dimitrov és más Berlinben élő kommunisták ellen indított perben Dimitrov és társai bűnösségét még a korai Hitler-korszak bírósága sem tudta megállapítani.
A bűncselekményt elkövető holland Marinus van der Lubbét – aki bevallotta a gyújtogatást – halálra ítélték és 1934. január 10-én kivégezték. 2008-ban a főügyészség semmisnek mondta az eredeti ítéletet egy 1998-as törvényre hivatkozva, amely a nemzeti szocializmus idején hozott igazságtalan ítéletek hatályvesztéséről rendelkezik.
