Az örömlányok nem boldog lányok. Tamara és Laura prostituáltak. Nap, mint nap zokszó nélkül teljesítik az ügyfelek kéréseit, mert arra gondolnak: hamarosan abbahagyhatják. – Riport
A férfiak nem vetik meg a röpke szerelmet, de a lányok sem angyalok. Óvónő, eladó, kozmetikus – sokféle foglalkozást hagynak hátra a prostituáltak a jó kereseti lehetőség reményében. Tamara és Laura története mindennapos és mégsem az, nekik esélyük adatott a változtatásra, nekik talán nem kell többször véraláfutásokkal járniuk.
Az ajtót egy csinos, fekete hajú nő nyitja ki, szemén óriási lila folt. Kicsit flegmán, de kedvesen invitál beljebb. A falak rózsaszínre festve, tükrök, párnák és virágok mindenhol. Vendéglátóm pár szót vált az éppen dolgozó szőke, kicsit molett kozmetikussal, majd a kozmetikai szalon mögötti kis pihenőszoba felé indulunk. Ez a helyiség hasonlít az üzletrészhez, csak a bordó és a sárga árnyalatait látni.
– Mint egy budoár – szólalok meg hangosan gondolkodva. – Igen ez volt a cél – jegyzi meg mosolyogva Tamara. – Ha ide belép valaki, mindegy férfi vagy nő, az kicsit izgatottnak, ajzottnak érzi magát. A kint látott lány, Laura ötlete volt ez a színvilág.
– Te is felizgulsz? – kérdezem egy félig üres vodkás üvegre mutatva.
– Néha muszáj. Képzeld magad a helyembe. Felhív egy vadidegen, kedveskedve teljes arctisztítást kér, majd a bevezetés után rátér a lényegre: extrát is kér, óvszert nem akar használni. Az ilyeneket alig kísérem be a szobába már a szoknyám alatt matat a kezük. Sokszor kérik, táncoljak nekik. Ezt az egyet imádom. Táncolni. Imit is abban az éjszakai klubban ismertem meg, ahol épp akkor dolgoztam. Hát hogyne kellene valami, ami felpörget.
Tamara története azonban cseppet sem hasonlít a szórakoztató ipar vidám ágához. Sokkal inkább fájdalmas és megaláztatásokkal teli. Imre nem a stricije, hanem az élettársa, akivel valóban szeretik egymást, és aki mindennap könyörög kedvesének, hagyja abba, ne fogadjon több klienst.
– Fáj? Mármint a szemed?
– Igazából nem. Meg is szoktam már, hogy egy-egy vendégnek eljár a keze. Eltűröm, mert szabad vagyok, mert inkább egy pofon a saját lakásomban, mint a kocsisoron. Mert inkább olyan férfitól kapjam, akit kicsit jobban ismerek, mint egy vadidegen disznótól. Csak olyan pasikkal mehet az aktus, akik a felkent szépség maszkjuk alatt elárultak magukról valamit számomra.
– Miért nem csak a szakmádból élsz? Tudtommal a kozmetikusok nem keresnek olyan rosszul.
– Mi az a rosszul? Van autóm, lakásom, boltom, ruházkodom, eszem-iszom, ez sokba kerül.
– Van egy kisfiad is.
– Ő a legfontosabb – súgja. Miközben a vodkásüveg ürül, Tamara egyre beszédesebbé válik. – A kozmetikai suli befejezése után rengeteget mulattunk. Mindig szerettem táncolni, érezni, ahogy a testem vonaglik a ritmusra, ahogy minden szempár engem néz. Laurával is egy discóban ismerkedtem meg.
A történet folytatása sok lány esetére hasonlít. Az éjszakai bulizások magával sodorták a fiatal lányt, a férfiaknak tetszett az egzotikus szépségű, karcsúság, Tamarának kedvére volt, hogy mindenki felfigyelt rá. Fenyegetve érezte magát, mert adósságot adósságra halmozott és esélyét sem látta, hogy valaha összegyűjti a kölcsönkapott pénzt. Az egyik hitelezője ajánlotta fel neki, hogy a törlesztését szexuális úton is megoldhatják.
– Az első alkalmat végigzokogtam – meséli fiát nézve. -, de kellett a pénz és szabad akartam lenni. Csak lassan jöttem rá, soha nem leszek már szabad.
A fiatal nő egyre többször találta magát idegen férfiak karjában, egyre több kék folt, heg lett rajta. Belekóstolt a drogba is, szerinte nem tudott volna épp ésszel kibírni nélküle egy-egy napot. Majd megismerkedett Imrével. A fiatalember is egy futó kalandot akart aznap este magának, most úgy érzik ez a kaland, életük végéig szól majd, kisfiukat látják bizonyítékként erre.
Beszélgetésünket a telefon csörgése zavarja meg. Tamarát egy régi ismerőse hívja, megbeszélik a kezelés időpontját, majd „virágnyelven” folytatják. A nő jegyzetel, számol, majd felajánlja, hogy Laura is örülne a „közös találkozásnak”. A kint tevékenykedő nő nevét hallva nyit be, ránéz a jegyzettömbre, majd bólint.
– Benne vagyok. De többet kérj, mindig lassú – súgja, és már megy is ki elköszönni az épp távozó „megszépült” fiatalembertől.
– Ő is vissza fog még jönni? – kérdezem a visszatérő Laurát.
– Igen, ma este – bólint az ágyon elnyújtózó világos hajú. – Tamara mindig kevesebb lóvét kér, mint kellene. Ezen néha össze is kapunk. Már biztos mesélte, hogy ismertük meg egymást. Be voltam lőve, ő segített kitisztulnom. Ma már egyikünk sem narkózik, legalább attól megmenekültünk – nyújtja kezét Tamara pohara felé bólintva. A fehér ruha megfeszül felültében a nőn, csinos arcán fintor, az undor és a harag jeleinek keveréke mutatkozik.
Tamara élettársa, Imre segített a két lánynak abban, hogy megvalósítsák közös álmukat, a kozmetikai szalont. Csak annyit kért, mihelyt visszafizették a banknak a hitelt, csak nők lehetnek majd a kuncsaftok, szexuális szolgáltatás nélkül.
– Minden férfi fut a szoknyák után. Egy numera egy prostival könnyebb és gyorsabb számukra, mint udvarolgatni, hízelegni az otthon lévő asszonynak. – zúgolódik Laura. – Mi olyasmit is megteszünk kérdezés nélkül, amit egy feleség nem szívesen csinál. Nem akarom őket bántani, de olykor jót tenne a házaséletüknek az újdonság, akkor nem hozzánk jönnének a férjeik. Bennünket meg lehet verni, meg lehet alázni, nem emberek, idegenek, tárgyak vagyunk számukra. Talán egyedül Imre az a pasi, aki soha semmit nem akart tőlem. Ő egy nyeremény és nem csak Tamarának.
