70 éve, 1945. augusztus 6-án helyi idő szerint 8 óra 15 perckor egy amerikai Boeing 29-es bombázógép ledobta Hirosimára a történelem első stratégiai atombombáját. A robbantás nyomán – a későbbiekkel együtt – összesen 200 ezer ember vesztette életét.
Európában 1945. május 9-én véget ért a második világháború, de a Távol-Keleten még nem fejeződött be. 1945. augusztus 6-án reggel fél nyolckor három amerikai repülőgép tűnt fel a japán nagyváros, Hirosima fölött. A B-29 típusú Enola Gay bombázó alacsonyabbra ereszkedett, és „valamilyen tárgyat” dobott le. 8 óra után 15 perccel és 17 másodperccel a város fölött vakító kékesfehér fény lobbant, majd mennydörgés következett, és az azóta elhíresült gombafelhő szökött az ég felé: 580 méter magasságban felrobbant a Little Boynak elnevezett, 17 ezer tonna TNT-vel egyenlő hatású első atombomba.
A robbanás körzetében 1,2 kilométeres sugarú körben minden a földdel vált egyenlővé, az áldozatok pontos számát soha nem fogjuk megtudni. Csak becslések vannak: a hirosimai emlékművön 61 ezer 443 név szerepel, élelmiszerjegyét 78 150 ember nem váltotta be soha többé, az amerikai felderítés 139 ezerre tette számukat. Az áldozatok többségének halálát nem maga a robbanás okozta, hanem az azt követő tűzvész, omlás és pánik. Sokan csak napokkal később, a hőhatás, a lökéshullámok vagy a radioaktív sugárzás következtében, elképzelhetetlen kínok között vesztették életüket.
A sugárfertőzés okozta károsodások összes hatása nem ismert, de addig ismeretlen betegségek tűntek fel, a mai napig szedi áldozatait a leukémia, a „hirosimai rák”, s még ma is születnek gyermekek genetikai torzulásokkal. A hirosimai ipari létesítmények ellenben szinte érintetlenek maradtak, és a hadiüzemek dolgozóinak jelentős része túlélte a robbanást.
Hirosima óta eltelt hetven év, a kérdések továbbra is kérdések maradtak: szükség volt-e Hirosimában, de főként két nappal később Nagaszakiban az atombomba bevetésére, és milyen szándékok vezették Truman elnököt a támadás elrendelésekor.
Sokan vélik úgy, hogy a robbantás hadászatilag indokolatlan volt, mert a japánok már a megadás gondolatával foglalkoztak. Az amerikai katonai és politikai vezetés főleg a lakott területre gyakorolt hatást akarta látni, és már a háború utáni erőviszonyokat akarta alakítani.
Mások szerint viszont súlyos véráldozatokat követelő hadműveleteket előztek meg, hiszen Okinava szigetének elfoglalása két hónapot és 12 ezer amerikai katona életét követelte: ezek az iszonyatos veszteségek is hozzájárultak ahhoz, hogy a megadást továbbra is elutasító Japán ellen bevessék az új fegyvert.
A fegyver hatásának „bemutatása” már a Szovjetuniónak is szólt, a hidegháborús hatalmi játszmáknak is része volt, bár az amerikai atommonopólium nem tartott sokáig. Szokták azt is állítani, hogy a két bomba óvatosságra kényszerítette a politikusokat, mintegy megmentve a világot az atomháborútól.
Bizonyos azonban, hogy az emberiség 1945. augusztus 6-án reggel negyed kilenckor egy új korszakba lépett. E napot 1978-ban – örök emlékeztetőül – a nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapjává nyilvánították.
1996. szeptember 10-én fogadta el az ENSZ Közgyűlése az atomfegyver-kísérletek teljes tilalmáról rendelkező Átfogó atomcsend (CTBT) szerződést, amelyet Magyarország az elsők között írt alá.
