Az elektronikus zene úttörője 2027 őszén indul európai turnéra: a látványos audiovizuális koncertsorozat 2027. szeptember 29-én az MVM Dome-ba is elérkezik.
Jean-Michel Jarre az Oxygene megjelenésének 50. évfordulóját és készülő új albumát ünnepli az Oxygene & Beyond című turnéval, amely 2027 őszén indul Európában, majd 2028-ban világ körüli koncertsorozattá bővül. A francia zeneszerző budapesti fellépésén a legendás lemez öröksége mellett a 2027 tavaszára várható új album dalaiból is ízelítőt kap a közönség.

A koncertsorozat London, Manchester, több lengyel város, Kolozsvár, Berlin, Prága, Brüsszel és Barcelona mellett Budapestet is érinti. Jarre nagyszabású audiovizuális produkciói a zene, a fények és a digitális technológia összekapcsolásával teremtenek különleges koncertélményt. „Ez a turné egyszerre ünnepli a kezdeteket, és arra buzdít, hogy elképzeljük, mi következik ezután. Hiszen a kaland folytatódik” – fogalmazott a zenész.
Jarre több mint húsz stúdióalbumot készített, lemezeiből világszerte több mint 85 millió példány kelt el. Koncertjeivel olyan ikonikus helyszíneket alakított monumentális zenei és vizuális terekké, mint az Eiffel-torony környéke, a gízai piramisok vagy a pekingi Tiltott Város. Pályáján a technológiai kísérletezés mindvégig meghatározó maradt; fellépései a fiatalabb generációk számára is közel hozzák az elektronikus zene világát.
Az Oxygene jubileumát új kiadás is kíséri: a BMG gondozásában 2026. november 20-án bakeliten, CD-n és Blu-ray-en jelenik meg az album felújított változata, sztereó remasterrel, Dolby Atmos- és 5.1-es hangkeverésekkel, valamint válogatott archív anyagokkal. Jarre elektronikus zenetörténeti könyve, a MACHINES by Jean-Michel Jarre: A History of Electronic Music szintén 2026 novemberében érkezik a Thames & Hudson kiadónál.
Az OXYGENE & BEYOND egyszerre tekint vissza az elektronikus zene egyik meghatározó albumára, és mutatja meg, merre tart alkotója. A budapesti koncerten a fél évszázados zenei örökség és az új szerzemények találkoznak majd.