175 éve, 1848. március 3-án hangzott el Kossuth Lajos nevezetes beszéde a pozsonyi országgyűlésben.
Kossuth Lajos Pest megye követeként mondta el nevezetes felirati javaslatát a pozsonyi rendi országgyűlés alsótáblájában.
Március 1-jén futott be Pozsonyba a február 24-i párizsi forradalom híre, amely itt is, Bécsben és Pest-Budán is felgyorsította az eseményeket. Kossuth és gróf Batthyány Lajos, a főrendi ellenzék vezére úgy látták, a Habsburg birodalom megrendült helyzetét fel kell használni az ellenzék reformprogramjának megvalósítására.
Kossuth 1848. március 3-án „roppant számú hallgatóság, fulladásig tömött karzatok” előtt, „remegő várakozás” közepette kért szót a reformellenzék megbízásából a pozsonyi országgyűlés alsótábláján.
„Uraim! Köszönettel fogadom Győr vármegye követének indítványát. Ámbár meg levén győződve, hogy a fennforgó rendkívüli körülmények speciális tárgyakon fölülemelkedni parancsolnak, indítványomat csupán alkalmul kívánom használni, hogy a tekintetes rendeket felkérjem, miszerint a percek roppant felelősségének érzetében az országgyűlés politikáját azon magasságra méltóztassanak felemelni, melyet az idő elénkbe szab.
E szempontból indulva a bécsi bank viszonyainak részletes taglalásába ezúttal nem bocsátkozom. Nem fejtegetem azon tévesztett politikát, miszerint ezen banknak újnemű papirospénz kibocsátására intézett institúciója már eredetében oly lépés volt, mely roppant financiális áldozatokkal vásárolván azt meg, mit a kormány ezen áldozatok nélkül biztosabb sikerrel eszközölhetett volna, már eredetében annak magvát viselé, hogy a birodalmi közállomány nemcsak adósságaiból kibonyolódni nem fog, mit különben 1817–1825-ig eszközölni igen könnyű volt volna, sőt újabb meg újabb terhek áldozatába fog bonyolódni.”
Indítványt terjesztett elő az uralkodóhoz intézendő feliratra, amely a polgári átalakulásnak és Magyarország valódi önkormányzatának alapkövetelményeit foglalta magába. Mindenekelőtt önálló magyar pénzügyi rendszert követelt, a nemesség megadóztatásával, az úrbéri terhek megszüntetésével, egyenlő politikai jogokat a városi középosztálynak és az úrbéres parasztoknak, a császári-királyi hadsereg átszervezését a magyar nemzeti érdekeknek megfelelően, valamint – legelsősorban – a kormány felelőssé tételét és a népképviselet megteremtését. Hangsúlyozta, hogy „sokban e kérdések közül az austriai tartományokkal érdek találkozás kiegyenlítésének szüksége forog fenn, mire nemzeti önálló jogaink s érdekeink megóvása mellett örömest nyújtunk segédkezet”.
Az osztrák császárság tartományainak is alkotmányt követelő felirati javaslat páratlan visszhangot váltott ki. Pozsonyban az alsótábla megéljenezte és ellentmondás nélkül elfogadta Kossuth javaslatát, a felirat azonban mégsem juthatott el az uralkodóhoz, V. Ferdinándhoz (1835-1848), mert István nádor addigra már Bécsben volt, és vele együtt valamennyi főméltóság, aki a főrendeket ülésre hívhatta volna – a bécsi kormány intésére – elhagyta a várost.
Kossuthék az „alkotmányos kerékvágásban és ösvényen maradva” pesti Ellenzéki Kör által indítandó aláírásgyűjtéssel kívántak nyomást gyakorolni a főrendi táblára, kikényszerítve a reformok törvényes útját akadályozó huzavona feladását.
A Petőfi Sándor vezette radikális fiatalok március 19-ére népgyűlést hívtak össze, amelyen ismertetni akarták a felirati javaslat alapköveteléseit forradalmi jelszavakká tömörítő, radikális Tizenkét Pontjukat. A főrendi tábla ellenállása március 14-én a bécsi forradalom és a Pestről érkező hírek hatására megtört. István nádorral az élen elfogadta Kossuth felirati javaslatát, és határozat született, hogy a két tábla száz tagú küldöttsége vigye azt Bécsbe a királynak.
