„… adót meg a háború jogán szed, hiszen a győztes mindig megadóztatja a legyőzöttet.” Feljegyzések a gall háborúról írásában Julius Caesar is megemlékezett az adószedés fontosságáról.
Már az ókorban is panaszkodtak a magas adókra
Már az ókorban is panaszkodott a lakosság a túlzott adóztatás miatt – erről egy római város feltárása során Törökországban talált 1700 éves sztélé is tanúskodik.
Antalyában, Kumluca körzetben tárják fel török régészek Rhodiapolis római város maradványait. Magáról a városról kevés adat maradt fenn, az Akdeniz Egyetem régészei eddig a település vízvezetékét, egy kis színházat, Aszklépiosz (Aesculapius), a gyógyítás istenének a szentélyét, templomokat, valamint szarkofágokat tártak fel.
Az egyik legérdekesebb lelet egy faragott kőlap, sztélé, amely egy üzenetvivőnek állít emléket. A város lakossága a Kr.u. III. században túl magasra tartotta mind a kereskedelmet sújtó adókat, mind az egyéni bevételeikre kirótt közterheket. Így a közösség egyik tagját küldték Rómába, hogy Septimus Severus császárnál (Kr.u. 193-211) kérvényezze az adók mérséklését.
Az üzenetvivő sikeresen teljesítette küldetését, a császár kegyesen fogadta alattvalói kérését. A hírnök tiszteletére emelték Rhodiapolis lakói a sztélét.
„Eközben a tartományra rákényszerített adókat kíméletlenül behajtották; de ezenkívül is sok mindent kiagyaltak a kapzsiság kielégítésére.” (Julius Caesar: Feljegyzések a polgárháborúról – Harmadik könyv 32., részlet)
