„Dús képzelőerővel megáldott ember volt, vén obsitos, aki csúfondáros szavaival ostorozni tudott.” Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrt össze, 295 éve született.
Sokan nem tudják, hogy valóságos figura volt „a lódítós báró” (Lügebaron), aki a mai Alsó-Szászországban, Bodenwerderben jött a világra 1720. május 11-én. Nemesi család sarjaként katonai pályára adta a fejét, II. Anton Ulrich braunschweigi fejedelem apródjaként követte urát, amikor az Oroszországba nősült.
1738 és 1750 között élt a cári udvarban, részt vett a törökök és a svédek elleni háborúban. Személyes érdemei és II. Katalin cárnő jóindulata kapitányi ranghoz segítette, de amikor von Braunschweiget száműzték, neki is távoznia kellett. Előbb Rigában telepedett le, majd hazatért hannoveri birtokára.
A Münchhausen báró csodálatos utazásai és kalandjai
„A legendás hírű báró, mesék, könyvek és filmek világszerte ismert hőse, akinek alakja köré kitalált történetek szövődtek, nem csupán az író képzeletének szülötte, hanem valóban élt, létezett.
Hosszú ideje annak, hogy örökre lehunyta szemét, és nem meséli vidám kalandjait. Több mint 170 esztendő telt el azóta, hogy barátai el-eljárogattak vendégszerető házába, borát iszogatták, birtokán vadásztak, és hallgatták harsány történeteit.
Münchhausen báró vidám történetei szájról szájra szálltak, egyre jobban és egyre messzebb terjedtek el a világon.
Dús képzelőerővel megáldott ember volt, vén obsitos, aki csúfondáros szavaival ostorozni tudott. Az idő múlásával az emberek képzeletében ártalmatlan nagyotmondóvá alakult át, aki a csillagokat is lehazudja az égről.
Hazájában, Németországban többnyire Hazug bárónak nevezték, Csehországban pedig már több mint száz éve csak Füllent báróként emlegetik Háry Jánosszerű történeteiért. 1871-ben jelentek meg először szlovák nyelven Münchhausen kalandjai. A kitűnő humorista, Andrej Černiansky Bocskor bárónak nevezte el. (Bocskor báró csodálatos és igaz történetei, ahogyan azokat saját maga mesélte el.)
Sajnos a münchhauseni harsány kacaj és maró gúny néhány évtized alatt vesztett erejéből, s a bárót csak hihetetlen dolgokkal kérkedő fantasztikus különcként emlegették.
Holott Münchhausen jobb sorsot érdemelt.
Meg akarjátok ismerni az igazi Münchhausent?” (Münchhausen Károly Frigyes Jeromos báró: Münchhausen báró vidám kalandjai)
Az obsitos katonatiszt esténként, egy-egy vadászat után valószínűtlen történetekkel szórakoztatta baráti társaságát. A neki tulajdonított 17 kaland előbb egy gyűjteményben jelent meg, majd az írók is lecsaptak a témára. 1785-ben – természetesen az idős hadfi tudta nélkül – a lopás miatt Londonba szökött kasseli professzor, Rudolf Raspe adta ki először a báró elbeszéléseit. Ezt dolgozta át három év múlva Gottfried August Bürger, aki további tizenhárom történettel egészítette ki a gyűjteményt.
A Münchhausen báró csodálatos utazásai és kalandjai hatalmas sikert aratott. A legendás mesék egyikében a mocsárba esett báró saját parókájának copfjánál fogva húzza ki magát az ingoványból. Híres a kettévágott ló esete is: a báró egy vár bevétele után hiába itatta lovát, az a töméntelen lenyelt víz ellenére is szomjas maradt. A lónak ugyanis hiányzott a hátsó része, mert kettévágta a várkapu védőrácsa. Az önállósult hátsó rész még szétrúgott a törökök között, majd a kancáknak kezdett udvarolni. A báró babérindával varrta össze a ló két részét, ami később azzal az üdvös hatással járt, hogy az ág kihajtott, és ő babérbokor árnyékában ülhetett a nyeregben.
A 19. században számos neves író formálta, bővítgette az anyagot, összességében száznál is több változat látott napvilágot, az egyikhez a híres könyvillusztrátor, a francia Gustave Doré készített rajzokat. Kalandjai különösen népszerűek Oroszországban, Kalinyingrádban (az egykori Königsbergben) emlékművet is emeltek a báró tiszteletére.
A báró köré fonódó képtelen történeteket, anekdotákat, vadászkalandokat nevezték el később münchhauseniádáknak. Neve még az orvostudományba is bevonult: a Münchhausen-szindrómával a képzelt betegség tüneteit illetik.
Szegény Münchhausent ez a dicsőség nem lelkesítette, nem vágyott a „lódítós báró” címre sem. Utolsó évei egyébként sem voltak túl derűsek: 46 évi boldog házasság után elvesztette feleségét. Hetvenévesen nősült meg újra, de ezúttal rajta fogtak ki: a tizenhét éves Bernhardine von Brunn nem bizonyult a hitvesi hűség mintaképének, hamar megcsalta urát, aki még hét évig húzta, majd hetvenhét évesen, botrányok közepette, szegényen halt meg 1797. február 22-én.
