825 éve, hogy francia földön, várostrom közben nyílvessző oltotta ki a legendás angol király, Oroszlánszívű Richárd életét. Vitézsége a maga korában népszerűvé és számtalan romantikus legenda hősévé tette a királyt. Azonban a történészek és a tudósok kevésbé tekintenek rá pozitívan.
I. (Oroszlánszívű) Richárd 1157-ben született Plantagenet II. Henrik király és aquitániai Eleonóra harmadik fiaként. 1170-ben Aquitánia hercege lett, de csak több éves harc után sikerült uralmát biztosítania Angliának ezen a franciaországi birtokán. Mivel mindkét bátyja mégapjuk előtt elhalálozott, II. Henrik 1189-ben bekövetkezett halálát követően Richárdra szállt az angol korona. Angol királyként jogara alá tartozott Anglia két másik franciaországi birtoka, Normandia és Anjou is. Az előbbinek hercege, az utóbbinak grófja lett.
Oroszlánszívű Richárd legfőbb célkitűzése az volt, hogy visszahódítsa Jeruzsálemet, amelyet a keresztények csaknem 90 éves uralma után Szaldin szultán 1187-ben elfoglalt. Richárd már három hónappal megkoronázása után elindult a Szentföldre. Kereszteshadjárata Anglia legköltségesebb katonai vállalkozása volt egészen a XX. századig.
Rövid ciprusi kitérő után – amely alatt a király feleségül vette navarrai Berengáriát – Richárd és vetélytársa, II. Fülöp Ágost francia király 1191 tavaszán érkezett a mai Palesztína területére.
Miután lemészároltatott Akkonban háromezer elfogott muzulmánt, elfoglalta Palesztina partmenti városait és két ízben is megindult Jeruzsálem ellen (1191 telén és 1192 júniusában), ahová azonban nem sikerült eljutnia. 1192 szeptemberében Richárd egyezséget kötött Szaladinnal: ennek értelmében a partmenti városok keresztény kézben maradtak, s zarándokok szabadon utazhattak Jeruzsálembe. Az angol király ezután 1192 októberben hazaindult a Szentföldről.
Mivel azonban nem örvendett túlzott népszerűségnek, inkognitóban próbált eljutni Angliába. 1192 december 20-án osztrák területen, Erdbergben (ma Bécs 3. kerületéhez tartozik) felismerték és Lipót herceg a Wachaugebietben lévő Dürnstein várába záratta.
VI. Henrik német császár – I. Frigyes (Barbarossa) fia – Oroszlánszívű Richárd kiadatását követelte Lipóttól – sikerrel. Az angol királyt Speyerben átadták a császárnak, aki a Trifels nevű pfalzi várba záratta őt. A császár és Richárd megbízottai 1193 június végén megállapodtak a király szabadon bocsátásának feltételében – a világtörténelem talán legnagyobb váltságdíjában. Richárd 100 000 ezüst márkát (akkor 23 400 kiló tiszta ezüstnek felelt meg) tartozott fizetni a császárnak, s ennek a felét Lipót osztrák herceg kapta. Emellett Richárd támogatást ígért a tengeren Henrik Szicília elleni hadjáratához.
Amikor a francia király és Richárd gyengekezű fivére, Földnélküli János (az angol Aranybulla kibocsájtója) értesült a megállapodásról, az abban foglaltnál még nagyobb összeget kínáltak a német császárnak, ha megszegi ígéretét és továbbra is fogságban tartja Richárdot. A császár hajlandó is lett volna az alkura, de a birodalmi hercegek közbenjárására Oroszlánszívű Richárdot 1194. február 4-én szabadon bocsátották. Előzőleg Angliában rendkívüli adót vettek ki, hogy kifizethessék a nép vagyonának egyharmadát kitevő váltságdíjat.
Nem érdektelen, hogy mire fordították a váltságdíjat. Henrik német császár újabb hadjáratot vezetett Szicília ellen, s Palermóban 1194 karácsonyán királlyá koronázták. Ausztriában Bécs erődítményeinek bővítésére, több település megerősítésére, bécsi pénzverde létesítésére és mindenekelőtt Bécsújhely megalapítására fordították a Lipótnak kifizetett összeget.
Kiszabadulása után Oroszlánszívű Richárd csak rövid ideig tartózkodott Angliában, majd haddal vonult Normandiába, ahonnét már nem tért haza: életének végéig hadakozott a francia királlyal. Chaluz várának ostroma közben egy nyílvessző halálosan megsebesítette. A francia forradalom alatt feloszlatott Fontrevoult apátságban (Vienne megye) temették el családi sírboltba.
Oroszlánszívű Richárd korának egyik legismertebb lovagja volt. Magas növésű, erős testalkatú, vörösesbarna hajú és rövid szakállú. Kedvelte az udvari költészetet és a muzsikát, leginkább azonban a hadjáratok érdekelték, amelyekben hol rendkívül kegyetlen, hol pedig nagylelkű magatartást tanúsított.
Tehetségét nem hazája, Anglia javára kamatoztatta, amelytől uralkodásának legnagyobb része alatt távol volt. Az „oroszlánszívű” jelzőt szicíliai normann lovagok adták neki, nem éppen pozitív értelemben: nem annyira bátorsága, mint inkább könyörtelensége miatt.
