A június is sok esővel kezdődik a hétvégén. A szél élénk, néhol erős lesz. Emellett viszont melegszik a levegő, vasárnap néhol 27 fok is lehet. (OMSZ) – Programok hétvégére
ROMÁNIA
I. Ferenc pápa Romániába látogat
Ferenc pápa május 31. és június 2. között látogat Romániába. Előbb Bukarestben tölt egy napot, majd június 1-jén a csíksomlyói hegynyeregben mutat be szentmisét, ezt követően a moldvai Jászvásáron találkozik fiatalokkal és családokkal. Június 2-án a pápa az erdélyi Balázsfalván avat boldoggá egy szentmise keretében hét román vértanú görögkatolikus püspököt.
Magyar és román nyelven is elhangzik Ferenc pápának a csíksomlyói szentmisén elhangzó homíliájának fordítása.
BUDAPEST
Zenélő Budapest – Szabadtéri minikoncertek
A főváros 16 helyszínén mintegy 600 ingyenes szabadtéri minikoncertet hallhat a közönség június 1-je és augusztus 18. között a Zenélő Budapest programsorozat keretében. Az idén újabb helyszínekkel és zenei elemekkel bővült a sorozat. A kínálatban a kávéházi és a szakrális zene is helyet kapott, a dzsessztematika is erősödik. Emellett két új helyszínen – a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Millenáris parkban – gyerekprogramok, az utóbbin és a Várkert Bazárban pedig ifjúsági koncertek gazdagítják a kínálatot.
További új helyszín a budai Vár Hollós kapuja, a Hegyvidéki Kulturális Szalon kávézó-terasza, a Március 15. tér és a Szépművészeti Múzeum.
BALATONFENYVES – KIRÁNDULÁS
Szombattól újraindul a forgalom a balatonfenyvesi kisvasúton a nyári turistaszezon idejére – közölte a Mávinform. A márciusban elkezdett, teljes forgalomszüneteléssel járó pályafelújítás ősztől folytatódik Balatonfenyves és Somogyszentpál között.
Június 1-jétől naponta akár 14 járattal utazhatnak a kirándulók a nagybereki tájakat bejáró vonalon.
Június közepéig munkanapokon napi öt vonatpár közlekedik, hétvégén és június közepétől augusztus végéig mindennap hét vonatpár indul. A 14 kilométeres utat 40 perc alatt teszik meg a kisvonatok.
DUNAHARASZTI
Vagabond Korzó
2019. június 1.
Immár hatodik alkalommal rendezik meg a Vagabond Korzó elnevezésű zenei fesztivált Dunaharasztiban. A június 1-jei, szombati eseményen mások mellett Sub Bass Monster, Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, valamint a Woodstock 50 Hungary zenekarai is fellépnek.
„Ez egy emberközeli fesztivál. Amikor elkezdtük, olyan fesztivált képzeltem el, amelyen műfajoktól függetlenül lehet együtt zenélni, illetve a közönségnek közelebbről meg tudjuk mutatni az előadókat és a hangszereket”.
BUDAPEST
Gulácsy Lajos képzeletbeli világa
2019. június 1-2.
A Trip Hajón tartja június 2-án évzáró gáláját a Baross Imre Artistaképző iskola, amely Utazás Na’Conxypánba című előadásával Gulácsy Lajos képzeletbeli világát idézi meg.
Gulácsy Lajos az olasz kisvárosokra emlékeztető, Na’Conxypánként elnevezett képzeletbeli országot 1902-ben festette meg. Később számos novellájában visszatér a kitalált ország, amelynek nyelvéhez külön szavakat is kreált
A gálán bemutatott előadás a sorozat négy előadásának elemeiből, főként levegőszámokból épül fel, valamint olyan egységekből, amelyek a lebegésről, a könnyedségről és a hajlékonyságról szólnak.
Az évad visszatekintéseként június 1-jén kora délután a Föld és a Tűz, június 2-án délelőtt pedig a Víz és a Levegő című produkciókat is újra megtekintheti a közönség. Az Utazás Na’Conxypánba című záróelőadásra június 2-án este kerül sor.
BUDAPEST
Garázsband Fesztivál
2019. június 1.
A korábbi éveknél is több, mintegy hetven zenekar jelentkezett a Garázsband Fesztiválra, a Müpa rendhagyó tehetségkutatójára. Közülük a szakmai zsűri választott ki öt produkciót, amely június 1-jén élőben látható és hallható a mélygarázs színpadán. A beérkezett pályázatokból a zsűri az alternatív rockot játszó 21 Gramm Akusztikot, az ukulelén zenélő debreceni Urbán Bence Gidnim’Rém elnevezésű projektjét, az indie-rockos Peer Pressure-t, az elektronikával tűzdelt alternatív rockot képviselő Rien du Solt, valamint a dallamos artrockot játszó, negyedik albumának megjelenése előtt áll Verőköltőt juttatta a versenybe, ők adhatnak negyven-negyven perces önálló koncertet a Müpa mélygarázsában – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
A tehetségkutató célja lehetőséget és teret adni a feltörekvő fiatal zenekaroknak. A fesztivált 2016 után immár negyedszer szervezték meg, az ott felfedezett együttesek közül többen azóta a hazai zenei élet stabil szereplőivé váltak. Az idei zsűriben Beck Zoli (30Y), Keleti András (colorStar), Kollár-Klemencz László (Kistehén), Leskovics Gábor (Pál Utcai Fiúk) és Zságer Balázs (Zagar) kapott helyet.
A Garázsband Fesztivál június 1-jén 19 órakor Molnár Tamás és Czoller Bence zenekara, a Jetlag fellépésével kezdődik, a csapat lesz az este házigazdája is. A kiválasztott öt zenekar 20 órától foglalja el a színpadot, a belépés ingyenes.
A közönség helyszíni szavazatai alapján értékes különdíjak találnak gazdára: a Müpa jóvoltából egy profi fotózás és egy profi hangstúdióban eltölthető nap, további fellépési lehetőség, valamint két darab Ultimate Buzz hangfal.
TOKAJ
Tokaj Fesztivál – Alexandrov együttes
A Lord of the Dance világhírű táncegyüttes és Bonnie Tyler is fellép idén a Tokaj Fesztiválkatlanban, amely egészen augusztus utolsó napjáig várja koncertekkel, színházi és irodalmi produkciókkal, interaktív előadásokkal az érdeklődőket.
A programsorozat gyermeknapi mulatsággal indul május 26-án, a nagyszínpad programjait pedig június 1-jén az orosz Alexandrov együttes előadása nyitja. A 120 fős társulat repertoárja az orosz népdaloktól az egyházi énekeken és operaáriákon át egészen a popzenéig terjed – áll a szervezők közleményében.
BUDAPEST – KONCERT
Zsidó Művészeti Napok
Louis Armstrong munkásságát eleveníti fel a Budapest Ragtime Band és vendégük, Ónodi Eszter színművész, valamint a Papa Fleigh zenekar május 30-án a MOMkult Kupolában, de a helyszín színháztermében lép fel június 1-jén Falusi Mariann, Szűcs Gabi, Váczi Eszter és Jávori Ferenc Fegya is, akik klezmer-, pop-, swing- és souldalokból válogattak egy csokorra valót az estére.
Kováts Kriszta színész, énekes, valamint Farkas Gábriel közösen elevenítik meg a mozi világának nagy legendáit, Charlie Chaplintől Meryl Streepig, Marilyn Monroe-tól Dustin Hoffmanig, Greta Garbótól Woody Allenig, Ingrid Bergmantól Garas Dezsőig a Zenemozi – Chaplintől Felliniig című lemezbemutató koncerten a Budapest Jazz Clubban, június 2-án. Az est verseit Fábri Péter, zenéjét László Attila szerezte.
EGER – FESZTIVÁL
Feszt!Eger 2019 – Csakazértis zene!
2019. május 30. – június 1.
Eger, Losonczy-völgy, kertek jobbra-balra, bácsik, kis pincék, majd bazi nagy katlanok, sziklák és Bolyki. El nem tévesztitek, rendes katarzis a függőleges falak által határolt területek egymás után, alattuk pince, benne jó borok. Falak között zene, buli, olykor csend, minden évben Feszt!Eger. Meg Ti, Feszt!Arcok. Idetalálni könnyű, másnap haza?! Három nap a hazai pop-rock-hip-hop jegyében, ráadásul az egyik legvonzóbb fesztiválhelyszínen.
SZENTENDRE
Álom-párok – Élő irodalmi magazin
Takács Zsuzsa és Jánossy Lajos
2019. június 01. 16:00
Az irodalmi est-sorozat egyes alkalmain kortárs írók mesélnek álmaikról, s az álom fogalmát járják körül a szépirodalom eszközeivel: egy erre az alkalomra született írással, illetve már megjelent, a témához kapcsolódó műveik felolvasásával. Mindezen túl a sorozat ironikus címe és mottója tág teret ad arra, hogy a minket körülvevő celebvilág disszonanciáira, valamint saját kapcsolatukra reflektáljanak, hiszen a fellépők többségükben szoros családi, baráti és/vagy szakmai kapcsolatban állnak egymással.
Sorozatszerkesztő Keresztury Tibor
BUDAPEST – KONCERT
Zeneünnep – Pop, swing, klezmer
2019. június 01. 19:00
Szűcs Gabi, Falusi Mariann, Váczi Eszter
A Zsimü történetében először áll közösen színpadra Falusi Mariann, Szűcs Gabi, Váczi Eszter és vendégük, a Budapest Klezmer Band alapító énekese, Jávori Ferenc „Fegya”.
A MOM Kulturális Központban gazi gálakoncert ígérkezik, ahol a nőiséget ünneplő három díva és vendégük a zene szeretetét, a műfajokon átívelő közös nyelvet ünneplik. Stílusok és dalok közötti utazás, ahol a számukra legkedvesebb és a közönség számára biztosan ismert dalokat éneklik, közös utazásra hívva a hallgatóságot a klezmer, pop, swing és soul világában.